EGY IGAZ GYÖNGYSZEM

Szerelmes

100% 1 szavazat

EGY IGAZ GYÖNGYSZEM

Írta: Poór Edit

 

Isten útja kifürkészhetetlen,

Mit, miért tesz rejtély előttem.

Ő jól tudja okát, később mindig megfejti okát.

Ebben a sötét világban is megmutatta,

Létezik számomra kinek lelke igaz és tiszta.

Egy napon hozzá vezérelt göröngyös úton,

Hogy felismerjük egymást, most már tudom.

Ő egy igaz gyöngyszem e világban,

Kinek szeretet fénye ragyogva sugároz.

Kíváncsi szemek elől zordul rejtezik,

De a szeretet fényében megmutatkozik.

Tudom, érte vagyok e földi világban,

Neki dobban szívem minden pillanatban.

S, ha eljön majd az alkalom,

Utolsó dobbanással is neki jelez angyalom.

Addig nevét mindennap imába foglalom,

Várok csendesen, míg eljön az alkalom.

S, ha addig szüksége lenne rám,

Itt vagyok, érted születtem drágám.

Őzike szemei lelkemig hatoltak,

Megértettem azt, miről eddig csak álmodtam.

Tisztelem, csodálom és boldoggá tesz,

Hogy Ő, az én lélekpárom.

Áldom az Urat, ezért a kegyelemért,

Kérem áldja meg Őt, lelkem hála imájaként.

Angyalok kísérjék minden pillanatát,

Szem elől ne tévessze, felvállalt feladatát.