JÉZUS TIZENKÉT APOSTOLA

JÉZUS TIZENKÉT APOSTOLA

Írta: Poór Edit

PÉTER APOSTOL

 

Péter Betszaidából származott,

házasságkötését követően,

anyósa házában Kafarnauban élt.

Halászattal foglalkoztak,

a testvérével, Andrással.

Gyermeke még nem született,

Amikor Jézus felkérésének,

eleget tettek, tanítványai lettek,

követték a Mestert mindenhova.

Péter volt a legbuzgóbb tanítványa,

érzelmek, hangulatok, végletek embere,

mégis ő a tizenkét Apostol szóvivője.

Jézus bizalmasa, különleges szolgálatra.

A halál kapujának és mennyek országának,

az oldás és kötés hatalmának,

 kulcsait ő kapta meg.

„ Legeltesd bárányaimat”- mondta Jézus,

tejhatalommal ruházta fel Pétert,

mint főpásztort.

Felelősség teljes vezetést,

odaadó gondviselést,

igénylő szolgálattal bízta meg.

Feltámasztotta a halottakat,

gyógyította a betegeket,

tanította, hirdette Isten igéjét,

megkeresztelte a híveket,

szigorúan követte Jézus tanításait.

 Kősziklára építette az egyházat,

Jézus által adott nevéhez,

méltóan szolgálta az Úr Istent.

Erőteljes külseje, érzékeny embert takart,

övében hordott egy darab vásznat,

azzal törölgette, könnytől fénylő arcát.

Élete végéig mély fájdalom töltötte el,

amiatt, hogy háromszor is félelemből,

megtagadta a Mestert.

Könnyezett, ha az Úr lelke,

lebegett felette,

akkor is, ha Jézus fájdalmát érezte.

Őszinteségével a szívét ajkán hordta,

hű, bölcs, erős Szent egyéniségének,

kisugárzó ereje, arcán is megjelent.

Vezette és hitben erősítette testvéreit,

Róma veszélyesnek érezte tanításait,

elfogták és börtönbe vetették,

majd kereszt általi halálra ítélték.

Utolsó szó jogán azt kérte,

fejjel lefelé feszítsék keresztre.

Alázatosságában nem tartotta,

 méltónak magát arra,

Hogy úgy feszítsék meg, mint a Mestert.

Aki a Menyből jött a földre,

vérének áldozatával eltörölni,

az emberek számtalan bűneit.

Péter a földről ment a menybe,

ahol, híven folytatja misszióját,

lelkeket tanítja a fejlődés útján.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.