JÉZUS MEGKÍSÉRTÉSE

JÉZUS MEGKÍSÉRTÉSE

Írta: Poór Edit

 

Jézus, amikor megéhezett,

Kísértő előtte megjelent.

Így szólt;

„Ha isten fia vagy szólj,

Hogy a kövek váljanak kenyérré.”

 

Jézus, csábításnak ellen állt,

Kísértőnek, ily válaszul szolgált;

„ Nem csak kenyérrel él az ember,

Hanem az Isten igéjével.”

 

Ördög, újra próbára tette,

Szent városba magával vitte.

Templom párkányára mutatva,

Vesd le magadat onnan mondta.

 

Angyaloknak Isten parancsol,

Majd tenyerükön hordanak,

Ne hogy kőbe üsd a lábadat,

Ne félj hát, ha Isten fia vagy.

 

Jézus, így felelet az Ördögnek,

„ Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.”

Sátán erőnek nem volt elég,

Elvitte egy nagy, magas hegyre.

 

Innen mutatta meg Jézusnak,

A világ összes országait,

Vagyonát és dicsőségeit,

Övé lesz Ördög imádatért.

 

 „ Távozz tőlem Sátán! „ – szólt Jézus

Mert meg van írva; csak az Urat,

Csak a te Istenedet imádd,

És csak egyedül neki szolgálj.

 

Ekkor elhagyta a kísértő,

Az Ördög próbáit kiállta,

Jézust, angyalok vették körül,

Isten küldte őket szolgálatra.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.