KICSODA PEDIG AZ KÖZÜLETEK, AKI AGGODALMASKODÁSÁVAL, MEGNÖVELHETI TERMETÉT EGY ARASSZAL?

KICSODA PEDIG AZ KÖZÜLETEK, AKI

AGGODALMASKODÁSÁVAL, MEGNÖVELHETI

TERMETÉT EGY ARASSZAL?

Írta: Poór Edit

 

Az embernek az életéért való akarata, vágyai,

erőfeszítései, mind hiába való lenne, ha Isten

beleegyezésével, segítségével nem áll mellette,

hogy az ember keresztülvihesse az akaratát.

Senki sem vehet el semmit, ha az onnan felülről

nem adatik neki.

Az ember nem tekinthet bele a megoldások

birodalmába.

Csak a jelen világában láthatja a végbemenő

eseményeket.

De ezeknek a gyökerei a láthatatlanból táplálják,

a láthatót.

Ezért az ember nem tudhatja, hogy mi válik javára,

és mi válik a kárára.

Isten azonban tudja és mindig a legjobbat,

és legcélravezetőbbet engedi az emberi sorsok

eshetőségeinél érvényesülni.

Isten az ember szerető Atyja, aki mindig jót ad,

legyen öröm vagy bánat.

A legnagyobb bánatban, keserűségben is

az Úr, a tenyerén tart, mert ha ezt nem tenné

sokkal nagyobb teherrel kellene megküzdeni.

Ezért senkire sem enged nagyobb terhet,

mint, amit elbír.

Boldog az az ember, aki ezt belátja,

és szenvedései között is őszinte hálával,

és megbékélt lélekkel tekint fel Istenre.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.