JAIRUS LÁNYA ÉS A VÉRFOLYÁSOS ASSZONY

JAIRUS LÁNYA ÉS A VÉRFOLYÁSOS ASSZONY

Írta: Poór Edit

 

Jézust nagy tömeg várta,

Kapernaum közelében.

Sokaságból előlépett,

Jairus, egyik főember.

 

Nem szégyellte, térdre borult,

Ily módon kérlelte Jézust.

„Mester, jöjj el hozzám gyorsan,

Nagyon beteg a kislányom.”

 

Jézus, azonnal elindult,

Jairus, utat mutatott,

Ám sokan követték őket,

Majd összenyomták a Mestert.

 

A tömegben egyik asszony,

Ki tizenkét éve beteg,

Közelébe furakodott,

Csak ruháját érinthesse,

 

Hitte, hogy rögtön meggyógyul,

Egészséges lett azonnal.

Jézus mindjárt megérezte,

Erő áramlott ki tőle.

 

„ Ki érintett meg?”- kérdezte,

Tanítványok nem értették,

Hisz sokan körül vették.

Jézus, újra megkérdezte,

 

 Komoly arccal nézett körül.

Így előlépett egy asszony,

Jézusnak, mindent elmondott.

„ Lányom, hited meggyógyított!”

 

Ne félj, menj haza nyugodtan.

Jairus egyik szolgája,

Nagy sietve ment eléjük,

Meghalt a lányod, jöjj haza.

 

Jairus, bizonytalan lett,

Érdemes e fárasztani,

További úton a Mestert.

Ám Jézus ezt meghallotta.

 

 Így szólt hozzá; „Ne félj, csak higgy!”

És megmenekül a lányod.

Már házának közelébe,

Gyászolók jajveszékeltek.

 

Jézus, tanítványaival

Együtt, bementek a házba.

Kiküldték a gyászolókat,

„ A kislány, csak alszik”- mondták.

 

Jézus, Péter, Jakab és János,

Beléptek, abba a szobába,

Ahol a kislány feküdt,

Apja, Anyja bevezették.

 

 Jézus, megfogta a kezét,

Így kiáltott; „Lányka, kellj fel!”

Erre, kinyitotta szemét,

Jarius, sírva csókolta fejét.

 

Anyja is boldogan ölelte.

Adjatok neki ennie,

Bizonyára éhes szegény.

Jézus velük megígértette,

 

Senkinek ne beszéljenek,

Arról, ami velük történt.

A Mester nem akarta, azt,

Hogy az emberek, csupán csak,

 

Azért járjanak utána,

Hogy csodákat lássanak.

Így is túl sokan voltak már,

Akik, csak ezért követték.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.