ELMÉLKEDÉS A LÉLEKRŐL

ELMÉLKEDÉS A LÉLEKRŐL

Írta: Poór Edit

 

 

A lélek biztosíték bennünk,

Örök hallhatatlanságra.

A test csak porhüvely, ahogyan

Magasra törő sas kalitkája.

 

Rácsai töredeznek míg

Végül szerte – széjjel hullanak.

Kirepül az égi madár,

Isten hazájába visszaszáll.

 

A lélek felüláll anyagon,

Ez a lélek Isten szikrája.

Így lesz az ember hallhatatlan,

Örök szellem, mely nem semmisül meg.

 

 A test változik, alak meggörnyed,

Haj megőszül, érzékek gyengülnek,

Így pusztítja el anyagot az idő.

Lélekhez nem fér, mert felette áll.

 

Isten csak azért teremtett

Volna, hogy amit egyik kezével,

Alkotott, a másikkal megsemmisítse?

Ha nincs örök élet, mi értelme?

 

Ugyan mivé lenne az ember,

Ha nem élne szíve mélyén,

A viszontlátás gondolata?

A hervadás, csak új élet kezdete,

 

Mely egy végtelen örök virágzás.

Ez a remény megenyhíti,

Megvigasztalja a lelket.

A Menny, csodás angyali szentély,

 

Tiszta szeretet, világosság,

Melyben az értelem fénye,

Összeolvad a szeretettel.

Boldogságnak, annál nagyobb,

 

Örömeit élvezzük, minél

Többet látunk az igazságból.

Világosság és szeretet,

Lélek, csak ezek után vágyik.

 

A földön, hiába keressük,

Csak Mennyországban találhatjuk.

A szeretettel itt összekapcsolt

Lelkek, ott sem válnak széjjel.

 

Isten az örök szeretet,

Ki szeretetben marad vele,

Élő hittel és reménnyel él.

Akik szívtől itt elszakadnak,

 

Egykor, viszontlátják majd egymást,

Nem vesztettük el lelküket,

Földi út vége csak egy állomás,

Mert a halál csak álom csupán.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.