A JUTALOM ÚT

NOVELLA ; Romantikus

 A JUTALOM ÚT

Írta: Poór Edit

Nicola beleszületett a gazdagságba, édesapja nyugdíjba vonulása után megörökölte a Bank vezérigazgatói állását. Jóképű ifjú volt, de agglegényként tengette életét. Gyönyörű háza, hatalmas birtokkal és luxus kocsija, mindhiába.

Az idő gyorsan elszaladt felette, már ő is nyugdíjba készült, még mindig jóképű sármos fickó. Persze túl van jó néhány kalandon és kapcsolaton, de nem találta meg az igazit. Ameddig fiatal volt, nem akarta elkötelezni magát és nem érintette meg annyira senki, hogy eszébe jusson a házasság. Később pedig mindenki már csak ki akarta használni és csak a pénzére pályázott, ez igazából visszafogta. Csodálta a szép nőket, de nem szerette az üresfejűeket. A másik ok, hogy imádta a munkáját és szinte minden idejét lefoglalta. Egy nő sem elégedett meg azzal a kevés idővel, amit ki tudott szakítani. Így családalapítás eszébe sem jutott. Elfogadta, hogy az élet ezt dobta neki, nem elégedetlenkedett, jól érezte magát a bőrében. Inkább azt sajnálta, hogy már közeledett a nyugdíjazása és azon gondolkodott, hogy mivel fogja tölteni azt a rengeteg szabadidejét. A nyugdíjas búcsúztatóján többek között egy kéthetes exkluzív nyaralást kapott ajándékba a kollegáitól. Megkönnyezte a búcsút, de kinyílt előtte a világ, mindjárt egy pazar nyaralással.

Gondolta kalandra fel, taxival kivitette magát a kikötőbe. Nem akart hinni a szemének, hogy milyen hatalmas, több emeletes luxus hajóval fog utazni. A felszálláskor mindjárt egy pohár pezsgővel kínálták. Mindenki elfoglalta sorban a kabinját és utána körülnézhettek a hajón, hogy mit, hol találnak.  A szava elállt a csodálkozástól, annyi látnivaló volt. Gyorsan telt az idő, mire körbejárt mindent, már vacsorához szólították az étterembe az utasokat, nem nézett széjjel, csak leült a számára kijelölt asztalhoz. A hajó kapitánya bemutatkozott és nagy szeretettel köszöntött mindenkit, majd felvázolta a programok választékának lehetőségeit. Már aznap estére rendeztek egy ismerkedési estet. Tökéletesen jól érezte magát, minden kényelem adott volt, de egyedül ezt a luxust élvezni nem olyan, mintha társasága lenne. Ezért nagyon megörült az ismerkedési estnek. Vacsora után visszavonult a kabinjába, hogy kicsit kipihenje az utazás izgalmait és felkészüljön az esti szórakozásra.

A legszebb öltönyét vette fel és már a kezdés előtt sétálgatott az étterem előtti folyosón, hogy lássa milyen is a felhozatal, közben gyönyörködött a lenyűgöző végtelen óceán habjaiban. Arra lett figyelmes, hogy valaki megérinti a vállát és megszólítja.

– Vezérigazgató Úr! Ön itt? – kérdezte egy fiatal elbűvölő hölgy.

A meglepődéstől hirtelen meg sem tudott szólalni, hiszen nem ismerte fel.

– Kézcsók kedves hölgyem – válaszolta zavarában.

– Látom, nem ismer meg, Bianca vagyok a könyvelői osztályáról – mutatkozott be.

– Ó drága hölgyem, ne haragudjon, de annyian dolgoznak a cégnél, hogy hirtelen tényleg nem ismertem fel, bocsássa meg ezt nekem – szabadkozott Nicola.

– Semmi baj én is meglepődtem, hiszen köztudott önről, hogy minden percét az irodájában tölti – folytatta Bianca.

– Tudja Kedves, ezt az utat az én drága kollegáimtól kaptam búcsúzóul, mert nyugdíjba vonultam. Azonban, ön egyedül van itt?

– Nem, az édesanyámmal jöttünk. Egy kis kikapcsolódás a mindennapokból. Már jön is, engedje meg, hogy bemutassam őt.

– Örülök a szerencsének, hogy megismerhetem, Nicola vagyok.

– Ceri, – válaszolta meglepődve.

Eközben már elkezdtek az étterembe gyülekezni az utasok.

– Ne haragudjanak kedveseim, de ha már a sors így összehonozott minket, ülhetnénk egy asztalhoz? Nem tudom, elfogadnának – e, egy ilyen idős férfit védelmezőjüknek? – kérdezte kedvesen mosolyogva.

Ceri nem tudta ki ő és kérdően nézett a lányára, de Bianca csak szélesen mosolygott rá, majd bólintott.

– Természetesen, számunkra megtisztelő! – válaszolta.

– Nagyon köszönöm, hogy osztoznak magányomban! Megyek, rendelek egy italt, önöknek mit szabad?

– Gin tonikkal, köszönjük szépen.

Bianca eközben elmesélte édesanyjának, hogy ki is Nicola. Pompásan telt az este és nagyon összebarátkoztak. Másnap Bali volt az úti cél, ahol pár napot tölthettek és ezután indultak tovább a hajóval.

A Hotel, ahol megszálltak tervezett külön programot a környék bemutatására. Ceri, Bianca és Nicola, olyan jól megértették egymást, hogy mindenhová együtt mentek, mintha egy család lennének. Nicola még sohasem érezte magát ennyire jól. Ceri három éve vesztette el férjét és Bianca, azért találta ki ezt a luxusutazást, hogy édesanyját kicsit kiszakítsa az egyhangú búskomorságából. Jó volt látnia, hogy felszabadult és újra a régi. Bali nagyon sokszínű, a különböző vallások templomai szinte egymást érték. Pazar látványt nyújtanak az ideérkezők számára. A sok érdekesség mellett, természetesen nem maradhatott ki a shoppingolás sem, egy kis emléket mindenki választott magának.

Az utolsó napot az óceán partján töltötték. Bianca imádott szörfözni, míg Ceri és Nicola napozgattak és sokat beszélgettek. A nagy melegben jóleső érzés volt az óceán felől érkező hűsítő szél. Ám, hirtelen óriásira nőttek a hullámok és nagy vihar kerekedett. Bianca még épp ki tudott érni a partra, de látta, hogy egy férfit a hullám lesodor a deszkájáról és elmerül a habokban. Vissza akart menni, hogy kimentse, de a következő hullám a fiatalembert kisodorta a partra, eszméletlen volt. Nicoláék látták mindezt és azonnal segítségére siettek. Ceri személyében az orvos mindjárt kéznél volt. Kis idő múlva, magához tért a férfi, szerencsére csak kisebb fejsérülés érte és némi vizet nyelt. A sebét Ceri ellátta.

– Nagyon hálásan köszönöm. Davide vagyok – mutatkozott be.

Kiderült, hogy ő is Tarantóban él és elismert jogász. A nyaralását tölti és ugyanazon a hajón utaznak, csak eddig valahogy elkerülték egymást. Csillogó, szénfekete szemei rögtön rabul ejtették Bianca szívét. Fekete göndör hajának egy tincse a homlokán pihent. Ahogy szélesen rámosolygott a lányra az arcán megjelenő kis gödröcskéivel szinte ellenállhatatlan volt. Davide, szintén elmerült a lány gyönyörű, tiszta kék szemeibe. Ceri mosolyogva nézte és konstatálta, hogy ez első látásra szerelem.

– Nos, kedves Davide, ha már jobban érzi magát, akkor csatlakozzon nyugodtan hozzánk – ajánlotta fel Ceri.

– Igen, boldogan! Nagyon köszönöm még egyszer – válaszolta örömteli arccal.

– Igyunk itt a bárban egy koktélt a nagy ijedtségre és itt az ideje, hogy letegeződjünk mindannyian, ha nem bánják – vetette fel Nicola.

– Jó ötlet – mondta Ceri.

Még sokáig beszélgettek a bárban, majd a vacsoránál, már Davide is csatlakozott hozzájuk. A két fiatal gyorsan egymásra talált, nagyon egy hullámhosszon voltak. Nem különbül Ceri és Nicola. Kiváló négyest alkottak így együtt. A hátralévő idejüket, így az utazás során már egymás társaságában töltötték. A sok közös élmény és kaland még jobban összekovácsolta őket. Amikor visszaérkeztek Tarantóba, megfogadták, hogy továbbra is tartani fogják a kapcsolatot egymással. Davide és Bianca addigra már egyébként is egy párt alkottak.

Nicola többször meghívta őket magához vendégségbe egész hétvégekre. A hatalmas birtokhoz tartozott egy kis horgásztó, ahol több időt töltött Davidevel. Szerették mindketten azt a csendet és nyugalmat, amelyet a horgászás nyújtott számukra. Ceri és Bianca már otthonosan mozogtak a házban és mindig finom ebéddel és sütivel várták a férfiakat vissza. Az egyik ilyen alkalommal Davide komoly beszélgetést kezdeményezett.

– Te, Nicola! Én nagyon szeretem Biancát és szeretném megkérni a kezét. Benne látom, jövendő gyermekeim anyját.

– Ennek nagyon örülök, hiszen látom, jól megértitek egymást. Most vagytok fiatalok, most kell a családalapítást megalapozni.

– Csak félek, hogy nem korai ez, esetleg számára?

– Ha nem kérdezed meg, sosem fogod megtudni – válaszolta mosolyogva.

– Davide, ne kövesd el azt a hibát, amit én. Látod, itt vagyok agglegényként öregedtem meg, mert úgy éreztem, hogy még nincs itt az ideje. Aztán meg… már túl késő.

–Nicola! Sohasem késő! Látom, milyen jól megvagytok ti is Cerivel. Miért nem házasodtok össze?

–Ilyen öregfejjel? Rá sem merek gondolni, mit szólna ehhez Ceri.

– Miért? Nincs abban semmi, sokan házasodnak össze idősek is. Nem csak a fiataloké a lehetőség – mondta mosolyogva Davide.

– Na, látom ehhez a „bátorság” mindkettőnk részéről adott! – mondta Nicola és nagyot nevetett hozzá.

– Elgondolkodtam azon, hogy milyen is az élet. Itt éltünk egy városban és még csak nem is ismertük egymást. Az utazás során, véletlenek sorozata, úgy összehozott minket, hogy most itt vagyunk, mint egy nagy boldog család. Miért ne szentesíthetnénk a sors akaratát?

– Igen, igazad lehet Davide, mivelhogy nincsenek véletlenek. El kell, hogy gondolkodjam rajta.

– Nicola! Ebéd után menjünk be a városba és nézzünk nekik eljegyzési gyűrűt, vacsoránál megkérjük a kezüket. Mit szólsz hozzá?

– Húha! Ez aztán gyorsmenet.

– Ha sokat gondolkozol rajta, még megint elmulasztod majd. Ketten bátrabbak vagyunk! – mondta nevetve Davide.

– Nem bánom, egy próbát megér. Most lesz az első leánykérésem, ez még úgyis kimaradt az életemből – válaszolta mosolyogva Nicola.

Éppen befejezték a beszélgetést, amikor közeledett Bianca.

– Kész a finom ebéd, gyertek – hívta kedvesen őket.

Az ebéd utáni beszélgetés közben Nicola és Davide hirtelen összenéztek és bólintottak.

– Kedveseim, nekünk most Dávideval van egy kis elintéznivalónk a városban. Megvártok itt, vagy ott addig beültök egy cukrászdába? – kérdezte Nicola.

Bianca és Ceri, kérdően néztek egymásra. Majd úgy döntöttek, hogy inkább maradnak és kipihenik a délelőtti sürgés – forgást. Pár óra elteltével érkeztek vissza Nicoláék. Azonban mindketten, mint egy jóllakott óvodás, kajánul mosolyogtak.

– Drágáim! Sikerült az ügyintézésetek? Bár, úgy látom rajtatok, hogy igen – szólalt meg Ceri.

– Igen, minden rendben! – válaszolták szinte egyszerre.

Nicola, a pincéből felhozott két üveg pezsgőt és behűtötte. Nagy izgalom töltötte el őket.

– Te Bianca! Kimaradtam valamiből? Tudsz valamit, amit én nem? – kérdezte Ceri mosolyogva.

– Nem anya, mire gondolsz?

– Nem tudom, de olyan furcsák ezek a fiúk most.

– Nekem nem tűnt fel semmi – válaszolt Bianca.

Vacsora után, Davide felállt és tósztot mondott, majd hivatalosan megkérte Bianka kezét. A meglepődéstől, hirtelen szóhoz sem jutott a lány, csak könnyes szemmel borult a fiú nyakába. Ceri, magabiztosan mosolygott, mert már ebédnél érezte a levegőben, hogy van valami. Azonban az igazi meglepetés, amire nem számított, csak ezután jött. Nicola is felállt és köszöntötte, az ifjú jegyespárt. Majd hirtelen letérdelt és ő is megkérte Ceri kezét. A váratlan fordulattól néma csend állt be pár pillanatra. Nicola, lehajtott fejjel, már éppen arra gondolt, hogy na, akkor most felsült. Egyszer csak hatalmas súlyokat érzett a vállain. Mindannyian boldog, örömkönnytől csillogó szemekkel ölelték át.

Fél év múlva, egyszerre tartották meg a dupla esküvőt és hatalmas lakodalmat rendeztek. Majd mindannyian Nicolához költöztek. Az örök agglegény, így találta meg egy utazás során időskorára a boldogságát és egyben csodálatos családját.

A SZENVEDÉLYEK VIHARA

NOVELLA ; Romantikus

A SZENVEDÉLYEK VIHARA

Írta: Poór Edit

Annát egyedüli gyermekként nevelték szülei, akik nemesi származásuk révén, igen jómódúak voltak. A város azon területén laktak, ahol több jómódú család is lakott. Így Anna sohasem érezte magát egyedül, mert gyermekként sokat játszottak együtt a többi család gyermekeivel.

Különösen a szomszéd fiúval, Márkkal voltak sokat együtt. Anna már elmúlt 17 éves és nagy izgalommal készült az első báljára. Az volt a szokás, hogy 18 évesen, mint első bálozó jelenhet meg az estélyen. Márk már 21 éves volt és fülig szerelmes Annába. A családok már természetesnek vették, hogy ők egy párt alkotnak. Anna nagyon szerette Márkot, szinte együtt nőttek fel, olyan közel érezte magához, mintha a testvére lenne.

Anna vékony, karcsú alkat, hosszú sötétbarna haja a derekára omlik, nagy sötétbarna szemekkel. Vidám, jó természetű leány. Márk szőkésbarna hajú, kékszemű fiú, aki csendes és jó szívű.

Egyik alkalommal a két család úgy döntött, hogy kikapcsolódásként elutaznak a fővárosba lóversenyre, majd utána egy ünnepi közös ebédet terveztek. Ez jó alkalomnak tűnt arra, hogy Márk megkérje Anna kezét. A bálra, mint vőlegénye kísérheti majd el Annát az estélyre. A két fiatalnak igazán nagy kaland volt a lóverseny, nagyon jól érezték magukat. Márk egy rövid időre otthagyta őket, hogy elmenjen a gyűrűért. A szülein kívül senki sem tudott tervéről.

Annának feltűnt egy férfi tőle nem messze, hogy kitartóan figyeli őt. Nem volt számára kellemetlen, mert szimpátiát érzett iránta. Magas vékony, szikár ember, rövid fekete hajjal, szép barna szemekkel, bajusza szájszéléig ért. Néha összemosolyogtak.  Annának nagy tapsolás közben leesett válláról a sál. A férfi rögtön ott termett, hogy felvegye. Illően bemutatkozott, L. György és kezet csókolt, mély meghajlással. Anna megköszönte és csak annyit mondott,– Anna vagyok –. Eközben szemük csillogásának tüze elárulta, nem közömbösek egymásnak. Annának furcsa érzései támadtak, amit előtte sohasem érzett. Nem is tudta magának megmagyarázni. György, látta korábban mellette a fiút, de azt hitte bátyja, mert semmi sem utalt arra, hogy az udvarlója lenne. Ábrándozásba merült Anna iránt.

A lóversenynek éppen vége lett, amikor Márk visszaérkezett fülig érő szájjal. Szülőkkel együtt elindultak az előre lefoglalt étterembe. György szenvedélyes érzésekkel nézett Anna után, de sajnos nem tudott róla semmit, nem tudta, hol keresse. Anna még visszafordult és találkozott tekintetük. Nagyon furcsa erős hiány érzete támadt, ahogy egyre távolodtak. Ám a nap eseményei, lekötötték figyelmét. Márk nagyon kedves és előzékeny volt, mint mindig. Jól érezte magát a családjaik körében. Ebédnél Márk szót kért és letérdelve megkérte Anna kezét. Ő igent mondott, de nagyon váratlanul érte a leánykérés. Szinte végig sem tudta gondolni, csak sodorták az események magukkal. A két család örömteli ünneplésbe kezdett. Anna elfogadta sorsát.

Nem értette saját magát sem, oly sokszor jutott eszébe György. Látta maga előtt őzike szemeit és elábrándozott róla. Ilyenkor végtelen melegséggel töltődött fel teste és olyan érzések öntötték el, melyet nem érzett korábban. Vágyakozott rá, hogy találkozzon vele és a közelében lehessen, érinthesse.

Elérkezett a várva várt estély. A terembe lépéskor Annát úgy mutatták be, hogy – Anna és vőlegénye Márk – mindenki örömmel és tapssal fogadta a jegyes párt. A nyitótánc is természetesen az övék volt. Néha lekérték a gyönyörű Annát, de egész este szinte együtt táncoltak.

Éjfél előtt nem sokkal megjelent az estélyen György is. Anna egyik unokafivére hívta meg, mivel barátok voltak. György katonatisztként szolgált, emiatt sokat volt távol. Most is távolabbi szolgálathelyéről érkezett, emiatt késett. A két barna szempár rögtön találkozott és fellángolt. György kérte barátját, hogy mutassa be neki Annát. Egyszerűen ment, hiszen unokahúga volt. György rögtön fel is kérte Annát táncolni. Szinte elolvadtak egymás karjaiban. Olyan önfeledten táncoltak, hogy megszűnt körülöttük a külvilág. Fülledtnek, melegnek érezték a levegőt és kiléptek a teraszra. Csillagfényes este volt. Ellenállhatatlan vonzást éreztek egymás iránt. György átölelte és megcsókolta Annát, akinek egész teste remegett, szinte tűzben égett. Majd felocsúdott, nagyon komolyan György szemei közzé nézve mondta, hogy ez nem történhetett volna meg, bocsásson meg. György nem értette, kérte beszéljék meg. Ez a helyzet nem volt erre alkalmas, ezért megbeszéltek egy későbbi találkozót. Anna visszatérve a teraszról kérte Márkot, aki már épp kereste, hogy menjenek haza, mert nem érzi jól magát.

Anna egész éjszaka nem aludt. Százszor végig gondolta az estét. Tudatosult benne, hogy Györgyöt szereti, de Márk menyasszonya. Kétségbe esett volt, mit tegyen. Mit szól a család, ha felbontja az eljegyzést, akkor mi lesz? Ilyen érzésekkel, nem mehet hozzá Márkhoz és nem is hitegetheti. Az ő csókjainál sohasem érezte ezt a lángolást, szenvedélyt. Szerette őt nagyon, de úgy, mint egy testvért és sajnos erre csak most jött rá. Anna lelkileg összetört ebben a kettősségben. Mindenképpen tisztáznia kellett a helyzetet először Györggyel.

A városban volt egy gyönyörű nagy park, ott beszélték meg a találkozót. Amikor meglátták egymást, Annának olyan hevesen vert a szíve, hogy majd kiugrott a helyéből. György szinte röpült felé. Az első pillanat örömteli boldog volt, majd Anna elkomorodott. Elmesélte Györgynek, hogy Márk mennyasszonya és az egész történetüket. György komoly arccal hallgatta végig, majd egy könnycseppet morzsolt el szeméből. Úgy érezte élete nagy szerelme Anna és feleségül szerette volna kérni. Mindezt elmondta neki is. Kérte gondolja át és értesítse majd döntéséről. Búcsúzóul átölelték egymást, leírhatatlan érzések kerítették őket hatalmukba. Mintha soha többé nem akarnának egymástól elválni. Majd finoman kibontakoztak egymás öleléséből, de a szemük még vágyakozva ölelte egymást. Anna szótlanul megfordult és elindult hazafelé. Amikor bizonyos távolságból visszanézett, látta György ott áll még mindig mozdulatlanul és merengve nézi távolodását.

Egy ideig kerülte a találkozást Márkkal. Szerette őt és nem akart csalódást okozni sem neki, sem a szülőknek. Azonban mindenkinek feltűnt zárkózott viselkedése. Nem húzhatta tovább az időt, elmondott mindent Márknak. Ő figyelmesen hallgatta végig, nagyon fájt neki. Mélyen megsebezte szívét, lelkét. Annára bízta a döntést, mert annyira szerette, neki az volt a legfontosabb, hogy Annát boldognak lássa. Nem sürgette, hagyott neki időt. Abban bízott, ha csak egy hirtelen fellángolás, talán elmúlik és marad minden a régiben.

Anna egyik férfival sem akart találkozni időt kért, hogy letisztulhassanak érzései, mert tudta életre szóló komoly döntést kell meghoznia. Már eltelt pár hónap és Anna még nem adott semmilyen jelet. György nagyon türelmetlen volt, égő szenvedély emésztette lelkét és attól félt, hogy Anna mégis Márkot fogja választani. Márknak is nagyon hiányzott Anna, de úgy gondolta, hogy az idő most az ő kezére játszik és bízott Annában, mégis őt választja.

György azonban gondolt egyet és felkereste Márkot. Heves vérmérséklete még a nagyon nyugodt Márkot is kihozta sodrából. A vita hevében ölre mentek és Márk apja választotta szét őket. György katonatiszt volt és úgy gondolta, hogy ezt a sértést csak párbajjal lehet elintézni. Ezért kihívta Márkot, másnap hajnali négy órára.

A Nap még alig jött fel a látóhatárra, amikor György már megjelent a párbaj helyszínén. Nem sokat kellett várnia, jött Márk is. Természetesen ott voltak a segédek és egy orvos is. Nem akartak halálos sebet ejteni egymáson. A párbaj úgy szólt, hogy csak az első sérülésig. Mindketten nagyon jó vívók voltak. György épp a vállánál akarta megsebesíteni Márkot. Azonban Márk hirtelen éppen ellenkező irányba fordult így a kard hegye mellkasába fúródott, majd rögtön összeesett. Az orvos már nem tudta megmenteni.

Györgynek borzasztó lelkiismeret furdalása volt, mert nem ezt akarta. Nagyon sajnálta a történteket, ez egy szörnyű baleset volt. Megrendülve gondolt arra, hogy mit okozott hevességével. Hogyan fog majd ezek után Anna szemébe nézni.

Anna éppen a gyönyörű szép nagy parkban sétált. Tojáshéj színű ruhában, melyet csipkézett tüll díszített. Kezében egy fehér színű napernyő. Györgyről ábrándozott és eszébe jutott utolsó találkozásuk ezen a helyen. Oly hosszú idő után, de átgondolva elhatározta, hogy felbontja az eljegyzését Márkkal és hozzámegy Györgyhöz. Remélte, hogy Márk majd megérti és jó barátok maradhatnak. Az eltelt idő bebizonyította számára, hogy György nélkül viszont nem tud élni.

Megállt, mert látja Györgyöt feléje igyekezni fekete színű frakkban. Határtalan örömöt érzett, hogy véletlenül találkozhatott vele. Ő azonban hirtelen érkezett, gyors léptekkel szinte Anna elé vágott. Ijesztően komoly volt, térdre borult előtte, majd kezet csókolt. Látszott rajta kellemetlen hírt kell közölnie és emiatt félt a reakciótól. Ám, érződött az a szenvedélyes szerelem, amit érzett iránta. Anna, rettenetesen megijedt.

György egy közeli padhoz vezette, leültek és elmesélte a tragédiát. Annában egy világ omlott össze. A fájdalomtól még könnyei is elapadtak. Mélységes bánat ült szívére, csalódás és harag dúlt lelkében. György hiába bizonygatta, hogy baleset volt és nem ezt akarták. Anna csalódott volt, hogy nem tudták kivárni döntését. A szenvedélyes szerelem, amit György iránt érzett gyűlöletté, haraggá vált szívében, hogy megölte Márkot. Látni sem akarta többé Györgyöt.

Magányosan, szinte szobájába zárkózva élte az életét, társadalmi élettől teljesen visszavonulva. Arcáról eltűnt a fény, megsápadt és vidámságát, kegyetlen szomorúság váltotta fel. Szülei és unokatestvérei is nagyon aggódtak miatta. A történtek óta már pár év eltelt. György nem adta fel egy percre sem, mert halálosan szerelmes volt Annába. Akitől csak lehetett érdeklődött felőle és ő maga is levelek sorában kérte, hogy találkozhassanak. Azonban egyetlen levélre sem kapott választ. Pedig Anna szíve mélyén még mindig csak őt szerette. Tudta, sohasem fogja neki megbocsájtani, hogy párbajban megölte Márkot. Emiatt, soha nem lehettek volna boldogok. Ezért minden levelét olvasás után a kandallóban égetett el válasz nélkül.

Több alkalommal kapott meghívót bálokba, de egy alkalommal sem fogadta el a meghívást. Tartott attól, hogy György is ott lesz és félt vele találkozni. A család és rokonság folyamatosan próbálkoztak, hogy felvidítsák és kimozdítsák a mély szomorúságából. Hívtak ismerősöket, vendégeket ilyenkor az illem kedvéért egy kicsit felengedett. Még mindig gyönyörű és elbűvölő volt. Sokan szívesen udvaroltak volna neki, de mindenkit visszautasított, a szívét György örökre rabul ejtette.

Egyik alkalommal, az unokatestvére adott estélyt eljegyzése alkalmából. Ezt már Anna nem utasíthatta vissza. Megígérték neki, hogy ne aggódjon György nem lesz ott, nem hívják meg. Így elment családjával együtt. Minden felkérést visszautasított, senkivel nem ment el táncolni. Úgy 23.00 óra körül, maga a vőlegény kérte fel, ezt udvariasságból illendő volt elfogadnia. Egyszer csak az ajtóban megjelent György alkalomhoz illően öltözve. Bár nem volt meghívója, de ez őt nem zavarta. Tudomást szerzett az estélyről és gondolta talán Anna is ott lesz. A tekintetük azon nyomban találkozott. Leplezhetetlen volt a szenvedélyes szemkontaktusuk. Meglátta, hogy mással táncol, sarkon fordult és elment. Nagyon felzaklatta ez az esemény Annát. Saját magán is meglepődött, hogy milyen erőteljesen éledtek fel benne még jobban a György iránti érzések. Legszívesebben röpült volna a karjaiba. Nem érezte jól magát, egyébként is csak az illendőség kedvéért volt ott. Búskomorságban telt az est további része. A gondolatai folyton György körül kavarogtak.  Az estély végén családjával hazamentek.

Másnap ismét levelet kapott Györgytől, amiben az állt röviden, hogy mindenképpen találkozniuk kell. Beszéljenek, adjon egy utolsó esélyt neki, nagyon kéri. Anna sokat hezitált, az előző esti találkozás nagyon felkavarta. Végül beleegyezett és megírta neki, hogy másnap délután találkozhatnak a parkban.

Ekkor már őszre járt, fákon a levelek sárgásak, barnásak voltak. Az utakat is egész avar szőnyeg borította. György már várta Annát. Aki zöld színű korhű ruhában, kis könnyű színes kabátban, érkezett. György sötét öltönyben, világos színű ingben volt.

Amikor meglátták egymást, mindkettőjük szívében feléledtek a mindent elsöprő vágyak egymás iránt. Azonban Anna nagyon visszafogott volt és próbált uralkodni magán. Ez Györgyöt visszafogásra késztette. Padok ázottak és hidegek voltak már a sok esőtől. Így csak a park ösvényein sétálgattak. György próbálta Annát meggyőzni, hogy felejtsenek el mindent és kezdjenek új életet, ha kell más városban csak bocsájtson meg neki. Bármit megtesz érte, mert halálosan szereti, nem tud élni nélküle. Anna bevallotta, hogy nem volt és nem is lesz más férfi az életében, mert ő ugyanígy érez iránta. Viszont értse meg, hogy nem tudja elfelejteni, hogy megölte Márkot. Nem tudja megbocsájtani tettét. A beszélgetés szenvedélyes, viharos volt. Érzelmeik a tetőfokon jártak. A szerelem, vágy, szenvedély és a harag, gyötrő érzése harcolt egymással mindkettőjük lelkében.

György nem tudta elfogadni a lány döntését, képtelen volt lemondani róla. Anna kérlelhetetlen maradt. György szinte fanatikusan rajongott érte és azt mondta, hogy nem engedi soha, hogy másé legyen. Akkor inkább haljanak meg együtt. Erre elővette revolverét és Anna szívének szegezte, mire ő kérte, hogy – kérlek ne, kérlek, ne tedd! – azonban a fegyver eldördült és Anna holtan esett össze. Látta, ahogy a vér mellkasából kitódul. György a fegyvert halántékához emelte, majd ő is holtan rogyott mellé.

Két idős hölgy, sétált éppen arra, a másik irányból pedig egy fiatalabb pár, megállnak körülöttük és rémülten tanakodnak, hogy mi történhetett. Mentőt hívtak, de már csak az élettelen testeket találták.

SZÜLETÉSNAP

NOVELLA ; Romantikus

  SZÜLETÉSNAP

Írta: Poór Edit

Louisnak jól menő mérnöki irodája van, míg felesége, Claire jogászként egy jogi iroda vezetője. Fia Lucas szintén jogot végzett és az édesanyja irodájában dolgozik ügyvédként. Lányuk Chloé, nemrég érettségizett és a tizennyolcadik születésnapjára készül.

A szülők nagy meglepetés bulit szerveznek neki. Mindenkit meghívnak az eseményre. Közeli kollégákat, barátokat, rokonokat, szomszédokat. Chloé úgy tudja, hogy csak az ő barátnői lesznek jelen. Erre az alkalomra külön egy rendezvényszervezőt kértek fel, aki gondoskodik a birtok feldíszítéséről és ételek, italok felszolgálásáról. A meghívókat a szülők rendezik, míg a zenéről Lucas gondoskodik, mivel van egy zenekara, melyet még a gimnáziumban alakított barátaival. Mindkét gyermekük zenei tehetség, Chloé ebben az irányban fog továbbtanulni, hiszen sikeres érettségin és felvételin van túl, melyet egyszerre ünnepelnek a születésnapjával.

Eljött a várva várt nap. Szülei és bátyja az ágyánál állva elsőként köszöntötték az ifjú hölgyet. Nagy meglepetés érte, amikor kiment és látta a gyönyörűen feldíszített birtokot. Rövid időn belül elkezdtek szállingózni a vendégek is. Ekkor lepődött meg igazán, hogy milyen nagy ünnepséget szervezett a családja részére, nagyon boldog volt. A vendégek sorra köszöntötték, Chloé ragyogott az örömtől. Noah ügyvéd, bátyja kollégája és édesanyja irodájában dolgozott ő is. Sármos fiatalember, aki ezt ki is használta a lányok körében. Nem tudott hosszú ideg megmaradni senki mellett és egy barátnő mindig csak addig tartott számára, amíg meg nem ismert egy másik csinos lányt, ez köztudott volt róla. Megakadt a szeme Chloén is. Egész idő alatt a lány körül sürgött – forgott és nagyon figyelmesen udvarolni kezdett neki.

– Szabad egy táncra? – kérdezte.

– Igen, örömmel! – válaszolta ragyogó mosollyal az arcán.

Noah az a típusú férfi, aki minden nőnek tetszik, így Chloé is áldozatául esett. Igazi első szerelmi érzés lángolt fel benne. Messziről látszott, hogy milyen örömmel fogadja a férfi közeledését. Azonban ezt nem mindenki nézte jó szemmel. A bátyja mindig úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére, ezért igen csak felforrt a vére, amikor meglátta Noahval.

– Szabad lesz kedves hugicám? – és lekérte táncolni.

– Persze, szeretett bátyám – válaszolta. Szemével azonban Noaht követte, hogy merre megy.

– Figyelj rám, Noahval nem lehet semmi köztetek! Megértetted! – mondta indulatosan.

– Miért? Hiszen olyan helyes és kedves fiú – csodálkozott Chloé.

– Igen, ameddig meg nem kap! Aztán otthagy egy másikért. Nem akarom, hogy tönkretegye az életed! Vedd komolyan, amit mondtam!

– Jól van, de okos vagy! Mintha a szerelemnek lehetne parancsolni! – válaszolta, most már ő is indulattal.

– Vedd tudomásul, hogy nem fogom engedni!

– Már felnőttem, azt csinálok, amit akarok! Hagyjál! – és otthagyta fivérét.

Lucas nem gondolta, hogy már ennyire elkésett ezzel. Látta, amint húga odamegy Noahhoz és újra meghitten együtt táncolnak. Majd amikor vége lett a számnak, odament hozzá.

– Gyere egy picit légyszíves, beszélni szeretnék veled. – hívta el karonfogva Noaht.

– Igen itt vagyok, mondd! – kérte Noah.

– Figyelj, szállj le húgomról, de gyorsan!

–Miért? Nem is tudtam, hogy ilyen csodálatos húgod van!

– Azért, mert nem engedem, hogy azt tedd vele is, amit a többi nőddel! Nem fogod kihasználni az érzéseit és tönkre tenni!

– Ne viccelj már Lucas! Chloé felnőtt nő és sem ő, sem én nem fogjuk az engedélyedet kérni, ha úgy alakulna.

– Vagy békén hagyod a húgomat és keresel magadnak mást, vagy azonnal menj el innen!

– Te teljesen begőzöltél! Tudod mit, inkább tényleg elmegyek – válaszolta.

– Azt hiszem így lesz a legjobb mindenkinek.

Kis idő múlva, Chloé nem találta Noaht.

– Lucas, hol van Noah? – kérdezte.

– Elment, sürgős dolga akadt – válaszolta közömbösen.

– Ezt nem hiszem el! Te elüldözted? Hogy lehetsz már ilyen? – és ezzel ott hagyta.

Az ünnepség vidáman folytatódott, mintha semmi sem történt volna. A hangulat remek volt a résztvevők nem vettek észre ebből a kis incidensből semmit. Már későre járt, amikor lassan elkezdtek távozni. Chloé tartózkodó és visszafogott volt, ami egyébként nem jellemző rá.

–Mi történt? – kérdezte másnap reggel az asztalnál édesanyja.

– Kérdezd meg Lucast! – válaszolt a lány ironikusan.

Erre a fiú elmesélte a tegnap történteket.

– Húha! Kislányom, a bátyádnak igazat kell adom, helyesen cselekedett. Noah, rendkívül tehetséges, jó ügyvéd. Azonban a magánélete teljes zűrzavar.

– Elhiszem, de mindenki változhat és kaphat egy esélyt – mondta Chloé.

– Ez, igaz! De, ha lehet, ezt ne te add meg neki – válaszolta Claire.

Noah, először bosszús volt a történtek miatt. Azonban elgondolkodott rajta és belátta, hogy fordított helyzetben, ő ugyan ezt tette volna a húgáért. Nem akart bonyodalmakat, hiszen Lucas a kollégája és ráadásul az anyja irodájában dolgozik. Túllépett a dolgon, nem haragudott senkire, csak magára. Rádöbbent, hogy nem folytathatja tovább ezt a link életmódot. Elhatározta, megváltoztatja életét. Ettől függetlenül a lány elhódította szívét. Magában tartotta, hogy minden gondolata Chloé volt. Számára az a születésnapi parti felejthetetlen maradt.

A lány, ugyanígy érzett, de ő mégsem kereshette meg Noaht. A fiú, azonban távol maradt. Így minden idejét a tanulmányainak szentelte és külön gyakorolt a koncertre, amit az egyetem rendezett a legjobbak részére. Talán már túlhajszolta magát gondolta, mert időnként kicsit megszédült. A városban mindenhol kiplakátozták az előadást. Noah rögtön kiszúrta a fellépők között a lány nevét. Elhatározta, hogy mindenképpen elmegy rá. Nagyon jól sikerült hangverseny volt, fantasztikus élményt nyújtottak mindenki számára. A végén odament gratulálni Chloénak. A lány szemei felcsillantak és a szíve is hevesebben vert.

–Nagyon eltűntél a születésnapom óta Noah! Mi történt? – kérdezte.

– Mindennek meg van az oka Chloé, az én szívemet örökre rabul ejtetted, de ne itt beszéljük meg – válaszolta a fiú.

Elhatározták, hogy másnap találkoznak az egyik kávézóban. Óriási izgalommal várták mindketten a randit, persze a család előtt hallgattak róla. Noah elmondta a születésnapon történteket Chloénak, amit persze ő már tudott. Bevallotta neki, hogy sajnálja, de akkor igaza volt a bátyjának. Elmesélte, hogy ez a pont volt az, amikor elgondolkodott az élete felett és eldöntötte, hogy változtat rajta. Azóta visszafogott, komoly férfi vált belőle, aki szinte csak a szakmájának él.

– Az eltelt idő alatt, úgy gondolom, hogy bátyádnak és szüleidnek is bebizonyítottam, hogy most már méltó vagyok hozzád, ha te is úgy gondolod – mondta Noah.

Chloé, hirtelen meg sem tudott szólalni a meglepetéstől. Könnyes tágra nyílt szemekkel nézett Noahra.

– Igen, szeretném – válaszolt halkan.

Majd vágytól hevült csókban forrt össze ajkuk. Egy ideig még titokban találkozgattak. Közeledett a karácsony és nem akartak tovább titkolózni. Szerették volna, ha elfogadja a család őket és együtt töltenék boldogan az ünnepet. Egyik alkalommal reggeli közben, így szólt Chloé;

– Anya, Apa és Lucas! Nagyon szeretlek benneteket, de végtelenül szeretem Noaht is. Szeretném, ha elfogadnátok, hogy egy ideje már egy pár vagyunk, mert nem szeretnénk tovább bujkálni.

Egy pillanatra megállt a levegő és a falatok, majdnem a torkokon akadtak.

– Jön a karácsony és ezt szeretnénk a családdal együtt, boldogan eltölteni – folytatta.

– Kislányom, ez a te életed, a te választásod. Felnőttél már és úgy gondolom, hogy nekünk kötelességünk a döntésedet elfogadni. Függetlenül attól, hogy nekünk mi a véleményünk – válaszolta Claire.

– Én, nem ismerem ezt a férfit, csak annyit tudok róla, amit anyád és Lucas elmesélt még akkor a születésnapod után. Azóta eltelt pár év. Amennyiben változott, szívesen megismerkedem vele, hívd el holnap vacsorára. De, ha bánatot okoz, az én egyetlen, drága kislányomnak, velem gyűlik meg a baja – tette hozzá Louis.

– Drága kis húgom, mindig óvtalak és vigyáztam rád, már amennyire hagytad. Belátom, hogy ez egy idő után nem megy, hiszen felnőttél és meg van a saját életed. Azonban tudd, hogy én mindig itt leszek neked és csatlakozom apához. Mond meg neki, ha nem hord a tenyerén, akkor mi tenyerünkkel fog megismerkedni. Legközelebb nem leszek olyan úriember – mondta mosolyogva.

– Imádlak benneteket és köszönöm! Akkor holnap este! – ujjongott boldogan, majd elviharzott.

– Hát ennek is eljött az ideje – sóhajtott fel Louis.

–Egyébként tényleg sokat változott az utóbbi időben előnyére Noah – fűzte hozzá Claire.

– Valóban, ahogy visszagondolok a születésnap óta, mintha kicserélték volna. Eleinte azt hittem csak azért olyan visszafogott, mert megsértődött. Ám később bocsánatot kért és elmondta nekem, hogy igazam volt, ráébresztettem helytelen életmódjára, ami nem vezet sehová és meg akar változni – mesélte Lucas.

Másnap a vacsora vidáman telt és mindenki megelégedéssel állt fel az asztaltól. A fiatalok, nagyon örültek, hogy a család befogadta Noaht. Hatalmas megkönnyebbülés volt ez számukra. Annál is inkább, mert Chloénak már az utolsó vizsgáira kellett ráhangolódnia. Nyakukon volt a karácsony is, melyre nagy izgalommal készült mindenki. Chloét többször gyötörte fejfájás és időnként a szédülése is előjött. A feszített tempó, ami most körülötte zajlott ezt indokolhatta, így nem foglalkozott vele.  A karácsonyi ünnepeket örömteljesen töltötte együtt a család. Noah, annak rendje és módja szerint megkérte Chloé kezét, aki majd elájult a meglepetéstől, de boldogan mondott igent. Az eljegyzés után Noah odaköltözött hozzájuk. Chloé tavasszal sikeresen lediplomázott és nyárra kitűzték az esküvőt. Az egyik reggelen, a lány csak a teáját itta meg, ott hagyva a reggelijét.

– Mi a baj kislányom?

– Nem tudom, nincs étvágyam, úgy émelygek – válaszolta.

– Csak nem terhes vagy? – kérdezte Claire.

– Nem hiszem – válaszolt kedvetlenül.

–Na, jó ez így nem megy tovább, azonnal hívd fel az orvost. Most már nincs stressz, hogy arra fogd. Ennek ki kell deríteni az okát – kérte.

Chloé beleegyezett, mert őt is aggasztotta, hogy egyre sűrűbben van rosszul. Labor, és minden egyéb vizsgálatok során ment keresztül. A terhességet legelőször kizárták. A CT eredménye azonban már igen aggasztó volt. Az orvos közölte vele, hogy agydaganata van. Olyan helyen, ami sajnos jelenleg nem műthető.  Nem mondott neki többet, mert látta, hogy ez is sokkolta, viszont kérte tőle, hogy küldje el a szüleit hozzá. A lány szinte fel sem fogta hirtelen, azt sem tudta, most mitévő legyen. Amikor hazament elmondta az eredményt és átadta az orvos üzenetét, hogy másnap menjenek be hozzá a szülei. Csak azon jártak a gondolatai, hogy így nem mehet hozzá Noahhoz. Viszont, azt is tudta, hogy minden percét, ami még hátra van, vele szeretné tölteni. Természetesen ő akarta közölni a rosszhírt kedvesével. Este, amikor a munkából hazaért, izgatottan kérdezte;

– Drágám! Mik az eredményeid? Mit mondott a doki?

Chloé, könnyes szemmel közölte vele, amit az orvosa elmondott. Noahból feltört a hangos zokogás.

– Nem lehet! Kell lennie valamilyen megoldásnak! Nem fogom hagyni! – kiáltozta.

– Noah! Így nem mehetek már hozzád feleségül – mondta könnyeivel küszködve.

– Chloé! Édes szerelmem, nem hagyhatsz itt! Meglátod, találunk majd megoldást – átölte, mint aki soha nem akarja elengedni. Arcukon könnyeik összemosódva peregtek.

Hosszú és gyötrelmes éjszaka következett mindenkinek. Másnap reggel az orvos tájékoztatta a szülőket az eredményről, hogy lehetetlen megoperálni, majd hozzátette;

–  Kérem, hogy ne hagyják egyedül, mert egyre sűrűbben lesz rosszul és egyre súlyosabb lesz az állapota. Sajnos, csak egy fél éve van hátra.  Ezt nem mondtam el a lányuknak, mert túl sok lett volna neki. Önöknek viszont fel kell készülni rá.

A hír hallatán teljesen összeomlottak. Chloénak nem merték elmondani a teljes igazságot továbbra sem. Lucasnak és Noahnak, azonban beszámoltak részletesen arról, amit az orvos mondott. Teljesen kiborultak, mert abban bíztak talán lesz remény az operációra.

– Nem adhatjuk fel! Valamit csak kell tennünk! – kiáltotta Noah.

– Én kitaláltam valamit – szólalt meg Claire.

–Mond anya! – kérte Lukas.

– Te Noah! Chloé mindig nagyon vágyott Velencébe és Rómába, ha nem tévedek odaterveztétek a nászutat.

– Igen, így van. Már a szállást is lefoglaltuk.

– Menjetek el most, hozzátok előre.

– Most? Hát hogyan? – kérdezte Noah.

– Chloé, most még olyan állapotban van, hogy elmehet és egy kis kikapcsolódás nem árt egyikőtöknek sem. Had legyen boldog és vidám, tégy meg érte mindent! Mi meg addig minden szálat beizzítunk, hogy találjunk olyan orvost, akárhol a világban, aki hajlandó a műtétet vállalni a leletek alapján.

– Ez tényleg jó ötlet! – mondta Louis és Lucas szinte egyszerre.

– Rendben, akkor legyen így. Máris intézem a szállást és a repülőjegyeket, ha valami van, azonnal értesítsetek és jövünk haza – válaszolta Noah.

– Ez természetes! – fűzte hozzá Claire.

A fiú rábeszélte Chloét, hogy most utazzanak el, kapcsolódjanak ki ebből az egész légkörből. A lány elfogadta, hisz érezte, talán ez az utolsó lehetősége, hogy megláthassa Rómát és Velencét. Két hetet töltöttek ott, időnként voltak panaszai Chloénak, de nem befolyásolta az ottlétük boldog hangulatát. Eközben, izzottak a telefonvonalak, minden szóba jöhető sebészt felhívott a család. Sajnos nem jártak eredménnyel, senki sem vállalta a műtétet. A kétségbeejtő helyzeten, szinte alig tudtak úrrá lenni. Noah, ahogy telt az idő egyre jobban aggódott, semmilyen hír nem érkezett a családtól és tudta, hogy ez mit jelent.

Hazaérkezésük után, Chloé egyre sűrűbben és egyre rosszabbul lett. Többször kórházba is került. A lány érezte, hogy nem sok van hátra. A családja végsőkig mellette állt. Noah egy percre sem mozdult mellőle és az utolsó pillanatig fogta a kezét.

VAKÁCIÓ

NOVELLA ; Kaland

VAKÁCIÓ

Írta: Poór Edit

László és Márta, két gyermekükkel elhatározták, hogy nyári szünetben elutaznak a tengerpartra Bulgáriába. Lányuk, Réka tizenkét éves, már nagyon várta a vakációt, még nem látta a tengert. Öccse, Nándor még csak hat éves és ősszel kezdi meg az iskolát.

            A szállásukat Albenában foglalták le, egy kis faházat béreltek a tengerpart közelében. Kocsival tették meg a hosszú utat. Amint közeledtek, már megcsapta őket a tenger jellegzetes sós frissítő illata. A nyári melegben jólesett a part felől érkező hűsítő szellő. Egyre közelebb érve, hallani lehetett, ahogyan a hullámok szelíden érkezve a víz felszínére, egy folyamatos morajlást hallatnak. A faháztól mintegy hetvenméternyi távolságra volt a csodaszép homokos part, az erdőn keresztül vezetett egy ösvény oda.

Megérkezésüket követően, rögtön kimentek gyönyörködni a lenyűgöző tájban. A vörösen izzó nap éppen lemenőben volt és visszatükröződött a vízfelületén. Bokáig süppedtek a puha homokban. Itt nagyon sekély volt a tenger és kristálytiszta. Mindannyiukat eltöltötte a boldogság nyugalma. A tengerpart mindkét irányában sziklás hegyvonulat tárult szemük elé. A végtelen csendet, csak a több méteres hullámok zúgása törte meg. Félelmetes volt, ahogyan egymást követve felemelkedtek sötétzöldesen, majd megnyugodtak fehér habjaikban, a homokos partra sodorva ki, más – más formájú kagylókat. Lélegzetelállító élményt nyújtott mindnyájuknak. Ezzel nem lehet betelni eléggé.

A napjaik nagy részét itt töltötték, ebben az idilli környezetben labdáztak, homokvárat építettek a gyerekekkel. Vízimentők is sétálgattak a parton figyelve, kell – e valakinek segítséget nyújtani, így biztonságban érezték magukat.

– Várna, úgy harminc kilométerre lehet, holnap menjünk át oda, nagyon szép város és egy napot ott is eltölthetnénk – vetette fel Laci.

– Remek gondolat, szívunk egy kis városi levegőt is – válaszolta mosolyogva Márti.

– Apa! Ott mit nézünk meg? – kérdezte Nándi.

– Elsétálgatunk az egész városban, Régészeti Múzeum nagyon érdekes lehet, aztán a Dzsarnavara parkban áll még egy ókori bazilika romjai is, valamint a leglátványosabb műemléke az ortodox katedrális. Ezen kívül a várnai csata emlékparkját is megtekinthetjük majd. Nem utolsó sorban a meglepi nektek, amit a legjobban fogtok élvezni az aquarium.

– Nagyon szuper program, már alig várom! – kiáltott fel Réka.

A következő napon, mindezt végig is nézték és nagyon sok élménnyel gazdagodtak. Aztán másnap ismét a végtelen tenger kerítette hatalmába őket. A sirályok látványa egyszerűen lenyűgözte őket. Elsétáltak a kikötő felé, ahol egy függőhíd vezetett át a rezervátumba. Nagyon szerettek volna átmenni, de éppen felújítás alatt állt a híd és le volt zárva. Azonban meglátták, hogy bizonyos időközönként szárnyashajó visz át Neszebárba.

– Ma már későre jár, de holnap elmehetnénk, hogy ott is szétnézzünk – mondta Márti.

– Persze, ha már itt vagyunk, nézzünk meg mindent, amit csak lehet. Különben egy ilyen hajókirándulás, már önmagában élmény lehet – válaszolta Laci.

Másnap reggel, irány a kikötő és szárnyashajóval Neszebár! Remek idő volt, a hajóút pedig igen csak fantasztikus élményt nyújtott, főleg a gyerekeknek. Amikor megérkeztek Pazar látvány tárult a szemük elé. Ez egy kis félsziget, ami a tengerbe nyúlik és végig a parton különböző árusok a portékáikat kínálták. A tömeg hömpölygött ugyan, de a táj lenyűgözte őket. A műemlékekben gazdag ókori építményeket látván még szavuk is elakadt. A félsziget bejáratánál mindjárt, egy török korban épített szélmalom fogadta őket. A 4. –5. századi bizánci kapubástyák, különböző műemlék házak és több templom romjai, olyan hatást keltettek bennük, mintha egy másik korba érkeztek volna egy dimenzióváltással. Néhány említésre méltó közülük, az Eleuszi Szűz Mária templomának romjai 5. – 6. századból, Keresztelő Szent János templom 10. – 11. századból, Mihály és Gábriel arkangyal templom 12. – 14. századból, Szent János templom a 14. századból, Megváltó templom 17. századból.

Az árusoknál nézelődtek éppen, hogy valami emléket vegyenek. A gyerekek nagyon élvezték a különböző kagylóformákat, melyet a fülükhöz emelve hallhatták benne a tenger zúgását. Sokféle csecse – becse volt, karkötők, nyakláncok, mind különböző anyagból és megmunkálással. Annyira elmerültek a nézelődésbe, mire felnéztek, hogy induljanak tovább, Nándi sehol nem volt. Hiába keresték mindenhol, egyszerűen eltűnt a tömegben. Kétségbeesetten kiáltozták a nevét, de nem vezetett eredményre. Bementek a közelben lévő rendőrségre, ahol tolmács segítségével megértették magukat, hogy a kisfiú eltűnt mellőlük. Adtak fényképet is róla. A rendőrök nyugtatták őket, hogy meglesz, ne féljenek. Azonban Márti, már az ijedtségtől és sírástól, szinte alig tudott megszólalni.

Elindultak mindannyian a szélrózsa minden irányába, hogy Nándit mielőbb megleljék, hiszen két óra múlva indult vissza az utolsó szárnyashajó Albenába. Abban egyeztek meg épp ezért, hogy a hajónál találkoznak.

Hiábavaló keresés után Márti, Laci és Réka a megbeszélés szerint reménykedve ment a kikötőbe, hátha a rendőrség már ott várja Nándival őket. A hajó megérkezett és indulásra készen állt, megkezdődtek a beszállások. Kétségbeesetten néztek egymásra, hogy mitévők legyenek.

Ez idő alatt Nándi a félsziget belsejében valahol egy árnyas fa alatt ülve sírdogált, amiért eltévedt. A nyelvet nem értette, így senkivel sem tudott kommunikálni. Egy idős asszony ment arra, de nem tudott vele szót érteni. Kézen fogta és a rendőrségre bevitte, látta nem odavaló, és gondolta, hogy biztosan eltévedt.

A hajó kürtje megszólalt, hogy fejezzék be a beszállást, mert indul tovább. Mártiék tétován, reményvesztetten, elkeseredetten álltak továbbra is a beszállóhely mellett. Eközben a rendőrök telefonáltak a hajó kapitányának, hogy várjanak, még ne induljanak el.

Kis idő elteltével egy rendőr, kézen fogva szaladt Nándival a kikötő felé. Könnyes szemmel ölelték át egymást, majd köszönetet mondtak a rendőrnek. Ahogy felszálltak a hajóra, azonnal el is indult Albena felé.

Még két napjuk volt a hazaindulásig, melyet már az elbűvölő tengerparton töltöttek. Ezt a kis izgalmas kalandot leszámítva, sok csodálatos élménnyel gazdagodtak a vakáció alatt.

EGYETEMI IFJAK

NOVELLA ; Történelmi

EGYETEMI IFJAK 

Írta: Poór Edit

               János, István, György és Pál a pesti jogi egyetem hallgatói voltak. Abban az időben, mint ahogy általában a diákok, különböző kávéházakban gyűltek össze megvitatni az éppen aktuális helyzetet. György és barátai törzshelyüknek a Pilvax kávéházat választották. Szerettek itt lenni, hiszen az akkori Ellenzéki Kör tagjai is sok időt töltöttek ott és nagyon tisztelték őket.

            Irinyi József, aki szintén ennek a körnek volt tagja, megfogalmazott egy 12 pontos kérvényt és elhatározták, hogy benyújtják az országgyűlésnek. Eközben megérkezett a hír, hogy 1848. 03.13-án Bécsben kitört a forradalom és a bécsi tanuló ifjúság petícióját az országgyűlés elfogadtatta.

Ennek hallatán felbuzdulva Petőfi, Jókai és Vasvári 03.14 –én délután a kávéházban eldöntötték, hogy másnap az egész városban kihirdetik a 12 pontot. Megbeszélték, hogy kora reggel találkoznak a Pilvax kávéházban és addigra Petőfi megírja az alkalomhoz illő költeményét is.

Györgyék mindennek fül és szemtanúi voltak. Részt szerettek volna venni tevőlegesen is ebben a nagy horderejű dologban, szívükben hordozták a nép és az ország sorsát, így felajánlották a segítségüket. Másnap reggel ők négyen csatlakoztak legelőször Petőfiékhez. Mérhetetlen lelkesedés vett rajtuk erőt, amikor ott a kávéház előtt először szavalta el Petőfi a Nemzeti dal című versét,

„ NEMZETI DAL

Talpra magyar, hí a haza!

Itt az idő, most vagy soha!

Rabok legyünk vagy szabadok?

Ez a kérdés, válasszatok! –

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

Rabok voltunk mostanáig,

Kárhozottak ősapáink,

Kik szabadon éltek-haltak,

Szolgaföldben nem nyughatnak.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

Sehonnai bitang ember,

Ki most, ha kell, halni nem mer,

Kinek drágább rongy élete,

Mint a haza becsülete.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

Fényesebb a láncnál a kard,

Jobban ékesíti a kart,

És mi mégis láncot hordtunk!

Ide veled, régi kardunk!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy híréhez;

Mit rákentek a századok,

Lemossuk a gyalázatot!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

Hol sírjaink domborulnak,

Unokáink leborulnak,

És áldó imádság mellett

Mondják el szent neveinket.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!”

 és Jókai is felolvasta a 12 pontot.

„Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés.’

  1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.
  2. Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
  3. Évenkinti országgyülést Pesten.
  4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
  5. Nemzeti őrsereg.
  6. Közös teherviselés.
  7. Urbéri viszonyok megszüntetése.
  8. Esküdtszék. képviselet egyenlőség alapján.
  9. Nemzeti Bank.
  10. A’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk.
  11. A’ politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
  12. Unio.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!”

– Gyerünk, menjünk a jogi egyetemhez, már várnak bennünket a diákok! – kiáltotta György.

– Igen, ott is fel kell olvasni az iratokat! – folytatta István.

Így indultak innen együtt a jogi egyetemhez, ahol már a diákok nagyrésze valóban várta őket, hiszen Gyuri és barátai még előző este megvitték a nagy hírt hozzájuk. Amikor odaértek Pál rögtön kerített egy – egy széket is, Petőfi és Jókai számára, hogy ezen fenn állva szavalhassa el a versét, és hirdethessék ki a 12 pontot.

– Menjünk tovább, az összes egyetemhez és mindenhol olvasd fel a 12 pontot és te Sándor szavald el kérlek a Nemzeti dalt – vette fel Pál.

– Igen ezt kell tennünk! – válaszolták szinte egyszerre.

Sorra mentek tovább több egyetemre és folyamatosan gyűltek köréjük nem csak a márciusi ifjak, hanem az utca népe is. Már közel ötezren is összegyűltek, amikor elhatározták, hogy az első pontot, mindjárt meg is valósítják. A nagy tömeg ereje, hatalmas lendületet adott az eseményeknek.

– Az első pontot, mindjárt be is teljesíthetjük! – kiáltotta János.

– Menjünk a nyomdába és nyomtassuk ki az iratokat! – folytatta György.

– Jó lesz, és utána szétosztjuk a nép között, hogy olvashassák ők is – vetette fel István.

Ezzel mindannyian egyetértettek.

Így, egyből a Landerer nyomdatulajdonoshoz vették az irányt, hogy cenzúrázás nélkül kinyomtassák a Nemzeti dalt és a 12 pontot.

A tulajdonos előbb vonakodott, mert félt a következményektől, azonban János ismerte őt.

– Lajos kérlek! Segíts a nyomtatásban! – szólította fel János.

– Hogy gondoljátok ezt? Cenzúrázás nélkül? – kérdezte.

– Lajos, látod itt vagyunk, mi mindenféle képpen kifogjuk ezt nyomtatni, mert szét szeretnék szórni a nép között, hogy ők is ismerjék meg a követeléseinket és álljanak mellénk – folytatta János.

– De hát, mit csináltok? Ez forradalom! – mondta a nyomdatulajdonosa.

– Igen, az! – kiáltották egyszerre többen is.

– Ezennel, birtokunkba vesszük a nyomdát! – szólította fel János.

– Rendben, segítek – válaszolta beletörődve Lajos.

Landerer Lajos, látva az elszántságot és a tömeget, engedve a ránehezülő nyomásnak, a kívánt iratokat rögtön németre is lefordította. Majd kis idő elteltével, ezrével kerültek elő a gyorssajtó alól, cenzúrázatlanul, melynek példányait délig a szakadó eső dacára szétosztották az egyre növekvő nép körében.

 Mindeközben Petőfi újra elszavalta a Nemzeti dalt és Jókai felolvasta a 12 pontot. Megállapodás született arra, hogy délután három órakor találkoznak a Múzeum téren, ahol népgyűlést tartanak. Ezzel a nép fokozatosan fel is oszlott.

György és barátai már félórával korábban ott voltak, majd fokozatosan csatlakoztak a többi egyetemisták és az utca népe is. Három órára megérkeztek Petőfiék is, és újra elhangzott a Nemzeti dal, valamint a 12 pont. A nyomtatott példányokat az ifjak folyamatosan osztották szét az emberek körében.

Majd, elhatározták, hogy innen a városházára mennek, ahol átadják a 12 pontot és megsürgetik, hogy azonnal fogadják el. A tanácsterem megnyílt számukra és benyújtották a program pontjait, melyeket a tanácsjegyző tájékoztatása szerint el is fogadtak.

Táncsics Mihályt, akit állítólag cenzúra törvények be nem tartásával vádoltak és emiatt Budán fogva tartottak, követelték azonnali szabadon bocsátását. Ennek nyomatékául a tömeg el is indult Budára, Táncsics kiszabadítására, miután kimondták, hogy cenzúrai törvények náluk nincsenek.

A hatóság épületének udvarán gyülekezve, várták Táncsics szabadon bocsátását, mely rövid időn belül megtörtént. A nép ezután fokozatosan oszlott szét.

            Még aznap este a Nemzeti Színházban, a Bánk bán című darabot adták elő, a színészek mind feltűztek egy – egy nemzeti színű kokárdát. Egressy Gábor elszavalta a Nemzeti dalt, majd elénekelték a Himnuszt és a Szózatot. Így szerzett érvényt a pesti radikális forradalmi ifjúság vér nélkül, a 12  pontnak.

 

Debrecen, 2021. március 15.

 

 

A TERMÉSZET TÖRVÉNYE TANÍT

NOVELLA ; Spirituális

A TERMÉSZET TÖRVÉNYE TANÍT

Írta: Poór Edit

              Balázs építészmérnök és saját tervezésű gyönyörű házban él feleségével és három gyermekével. A házkörüli szabadterületet is mérnöki pontossággal alakították ki Annával. Filagória, lugas, szökőkút, hatalmas lombozatú fák, melyek hűs árnyékot nyújtanak a melegben. Az előkertet rózsák díszítik, különböző fajtájúak és színűek. Egyszóval pompás látvány az épület és a hozzá tartozó óriási parkosított terület. Itt igazán kellemesen érezheti magát az ember.

              Rendszeresen náluk szoktak összejönni a barátaikkal, ilyenkor órákon át filozofálgatnak, a téma eléggé változatos. Már gimnazista korukban elválaszthatatlanok voltak. Balázs, Viktor, Péter és István. Mindannyian más – más egyetemi karon tanultak tovább, de barátságuk végig kitartott. Később megnősültek, családot alapítottak, és mintha testvérek lennének együtt maradtak. Feleségeik is jól kijönnek egymással. A végtelenül csendes kertet, ilyenkor tíz gyermek zsivalya tölti be.

A világra egy olyan vírusnak nevezett valami szabadult, ami miatt sokáig nem tudtak találkozni. Ám, most végre eltűnt a járvány és végre ismét átölelhették szeretetben egymást.

A gyermekek boldogan kergetőztek, labdáztak a kertben. A felnőttek hosszas beszélgetésbe kezdtek, mivel az elmúlt időszakban sok minden történt a világban és velük.

– Szerintetek, miért kapta ezt a hatalmas betegséget a világ, az összes szigorával együtt? – kérdezte Péter.

– Az emberek már nem foglalkoztak az egészségükkel, nem figyeltek rá, nem óvták, mindent természetesnek vettek. Nem értékelték azt sem, hogy mi orvosok és nővérek mi mindent megteszünk a betegekért, szinte alig van szabadidőnk. Most ezzel előtérbe került az emberek előtt mindkettő. Talán visszatér a tisztelet és a megbecsülés a szakma iránt és az egészségükre vonatkozóan is, sokkal jobban törődnek majd vele. Ugyanakkor nem tisztelték az időseket, betegeket. Ez figyelmeztetett arra, hogy milyen esendők is vagyunk kortól függetlenül – mondta Viktor.

– Nézzétek meg, mindenki rohan, szalad. Hajszolja a pénzt, a családjával alig tud időt tölteni emiatt. Én úgy gondolom, hogy ez a karantén, pont arra volt jó, hogy végre otthon a szerettei körében legyenek és foglalkozzanak egymással. Vegyék észre, hogy a gazdagság nem pótolja azt az örömet, amit egymásnak tudnak adni és egymástól kaphatnak. A családok egymásra találása volt ez az időszak. Arról nem is beszélve, hogy azt hiszik, pénzen mindent megvehetnek. Hát nem! Most rádöbbenhettek, hogy az egészségnél fontosabb nincs, nem lehet megvenni. Utazgattak pénzért, mindenhová a világba, ahová csak akartak. A saját hazájukat elfelejtették megismerni, sőt megkockáztatom, hogy semmibe vették, ugyanígy a természetet is. Csak kihasználni, kapzsi és önző módon mindent és mindenkit. Rájöhettek, arra, hogy semmi sem természetes és mindennek örülni kellene. Mindent megbecsülni, ami van hálásnak lenni érte, a lehetőségekért és mindenért – válaszolta Balázs.

– Emlékezzetek, mennyire nem tisztelték a tanárokat sem. Most otthon tanítja a szülő gyermekét és vállára veszi ezt a terhet is. Így jobban megérti, majd a tanárokat. A gyerekek, ugyanígy, mennyi bántalmazás történt a tanárok felé mindkét részről. A bezárt iskolák figyelmeztetnek erre. Azt hiszem, a tanárok is örülnek majd, ha újra iskolában taníthatják a diákokat. Sokat foglalkoznak az emberek a külsejükkel is. A maszk viselete megtanít, hogy nem a külső a fontos, az igazi érték belül van. A világi hatalmak azt hiszik, hogy a Föld urai, azonban ez a láthatatlan apró kis kórokozó megszelidít. Talán mindenki felismeri majd a jó irányt az életében. Nagyon letértünk a mértékletes, igaz útról. A korlátozások megtanítják a mértéket az emberiségnek. Ezt pontosan ezért kaptuk, hogy visszataláljunk a helyes irányba – szól hozzá István is.

– Igen, ez a betegség sok mindent elvett tőlünk, de megmutatta, hogy mi az, ami igazán fontos az életünkben. Sokszor a legdrasztikusabb dolgokkal lehet, csak kihozni az emberekből a legjobbat. Én úgy gondolom, hogy ha tanulunk belőle, levonva a következtetéseket és megtaláljuk a helyes irányt és mértéket, valamint tényleg hálásak tudunk lenni mindazért, amivel rendelkezünk. Akkor megerősödünk és jobbá leszünk, a szebb jövő érdekében. Így tanít minket a természet törvénye – fűzte hozzá Péter.

– Az emberek többsége, állandóan csak sopánkodik, semmi sem jó nekik. Mindenki hibás mindig, csak ők nem. Az nem jut eszükbe, hogy elgondolkodjanak saját életvitelükön és jellemükön, hogy talán, ha változtatnának, akár jobbá is lehetnének – vetette fel Viktor.

– Még a vallásosak között is van, akik megtagadják Istent azzal, hogy miért engedi, ha lenne, nem hagyná – szólt hozzá Balázs.

– Higgyétek el nekem, hogy sokan nem is értik az egész vallást, Bibliát, úgy vannak vele, hogy jó akkor így történt, biztos igaz. Teljesen úgy tekintenek rá sokan, mint egy történelmi leckére – folytatta Anna.

– Pedig Isten, biztosan létezik – jelentette ki István.

– Igen, az Atya mindenkit egyformán szeret. Ugyanúgy, ahogyan mi is szeretjük gyermekeinket. Mindegy, hogy milyenek, de a mienk és mindent megteszünk érte, hogy megóvjuk, tanítsuk, neveljük. Ha kell szigorral is, mert azt szeretnénk, hogy minél jobb ember legyen majd, ha felnő. Az isteni szeretet ugyanezen az elven működik – magyarázta Anna.

– Arról nem is beszélve, hogy Isten, nem csak a világot teremtette meg, hanem az embert szabad akarattal. Azonban, adott hozzá törvényeket, melyek segítenek a helyes úton haladva maradni a fejlődés érdekében. Ez nem csak a tízparancsolat, hanem a természettörvénye is. Aki nem tartja be ezeket, érzi annak érdes oldalát a saját bőrén – folytatta Péter.

– Az biztos nem Istent kellene hibáztatni és kérdőre vonni, hogy miért, hanem elgondolkodni mindenkinek azon, hogy mit csináltam rosszul, mit kell megtanulnom belőle. Akár ebből a világra szóló járványból is, mely igen komoly figyelmeztetés az emberek felé.  A jó dolgokat természetesnek vesszük és elfelejtünk hálát adni érte. Bezzeg, ha valami rosszul érint bennünket, akkor mindenki hibás, így aztán sosem tanulunk belőle. Olyan, mint az iskolában a bukott tanuló, amíg nem tanulja meg a leckét, addig mindig csak ismétel – mondta István.

– Bűn, szeretetlenség, büntetlenül nem marad. A természettörvény sem elnézést, sem kegyelmet nem ismer, hanem kérlelhetetlen szigorral tükrözi vissza a valóságot. Azért, hogy a bűnök rabságában sínylődőt figyelmeztesse kötelességére, a megtérésre. Mindenkinek meg kellene már érteni, hogy nem Isten a hibás a sorsáért, csak önmaga. Isten csak segítségül adott egy jó edzőt, hogy mindenkiből a legjobbat hozza ki – fűzte hozzá Péter.

– Tudjátok, ha az emberek, csak a hét fő bűnre odafigyelmének és betartanák, már sokkal előrébb lennénk – szólt Anna.

– Szerintem, ha az utca emberét megkérdezed, kapásból biztos nem tudná felsorolni a hét fő bűnt állítom. Mivel még felsorolni sem tudja, akkor, hogyan tartaná be? – kérdezi Viktor.

– Gőg, érzékiség, gyűlölet, irigység, önzés, anyagimádás, bálványimádás. Ezek magukba foglalják az összes többi szorosan ehhez kapcsolódó érzéseket – válaszolta Anna.

– Jézus, azért jött a Földre, hogy elmagyarázza ezeket a tanításokat, mind a hegyi beszédében és a többiben egyaránt. Példát adott sok mindenből, de ahogy akkor sem értették sokan, sajnos ma sem értik igazán – szólt hozzá Balázs.

– Igen, ezeket már gyermekkorban meg kellene tanítani, de gyakorlati módszerekkel. Nem csak bebiflázni a dolgokat és nem érteni, mert úgy semmi értelme – mondta Anna.

– Viszont az, hogy most itt tartunk, pont annak az eredménye, hogy évszázadok során, szándékosan vagy nem, de elmaradt a gyakorlati tanítások, példaadások sora. Ott vannak a papok, közülük hányan meghurcoltatnak. Igaztalanul, vagy igazságosan.  Ők is emberek és azért, mert papok nem jelenti azt, hogy tökéletesek, csak annak tanultak. Amennyiben nem csiszolta jellemét a tanulmányaihoz, akkor csak egy foglalkozás számára, ugyanúgy, mint bármi más – magyarázta István.

– Na, igen! Hú, de eltelt az idő srácok! Nagyon jót beszélgettünk megint. Köszönjük szépen nektek a vendéglátást! Megyek, összeszedem a fiúkat, lassan indulnunk kell haza – szólt Viktor.

– Szeretettel, örülünk nektek, hogy végre már összejöhettünk! Egy hónap múlva, újra itt várunk benneteket. A részleteket, majd megbeszéljük – válaszolta Péter.

            A kimerítő, de igen hasznos filozofálgatás után, elbúcsúztak egymástól, a viszontlátás örömét remélve.