A SZÖKŐKÚT

NOVELLA ; Romantikus

A SZÖKŐKÚT

Írta: Poór Edit

Nina, Montpellierben él és már neves újságíró. A legjobb barátnői Charlotte és Zsüliett. Az egyetem elvégzését követően nemsokára férjhez ment. A három lány közül ő volt az első. Azonban a házassága nem sikerült és pár év után elváltak.

Charlotte nagy szerelemre lobbant Peter nevű mérnök iránt, aki Lorientben élt ugyan, de éppen Montpellierben akadt munkája. A kapcsolatuk komollyá vált és egy év elteltével már összeköltöztek Lorientbe. Ninának csak Zsüliett maradt, akire számíthatott. Szülei ugyanis már nem éltek és testvére sem volt.

A válás után teljesen kiborult, elege volt mindenből. A munkája sem érdekelte, pedig imádta. A csalódás, amit férje okozott egy életre szóló mély nyomot hagyott a lelkében. A vidám természetű lány arcáról eltűnt a mosoly és éjszakánként tele sírta a párnáját. Zsüliett látta, hogy Nina egyre mélyebbre süllyed a depresszióba.

– Nina! Ez nem mehet így tovább! – mondta Zsüliett.

– Tudom, de annyira fáj, annyira bíztam benne és annyira szerettem őt!

– Tudod mit? Utazzunk el Párizsba! – kiáltott fel Zsüliett.

– Ezt, hogy? Hogyan gondolod? – kérdezte meglepődve Nina.

– Nézd, szerintem jót tenne egy kis változatosság. Kimozdulnál innen, hisz itt minden rá emlékeztet. Így nem fogsz tudni egyhamar túllépni rajta. Teljesen belebetegszel már. Különben is, emlékszel? Megfogadtuk, hogy két hetet eltöltünk Párizsban, csak mi hárman lányok.

– Ja, igen emlékszem. Na, ebből nem lett semmi. Charlotte már itt sincs.

– Ez igaz, de mi még elmehetnénk. Mit szólsz hozzá?

– Hát, nem tudom, nem rossz ötlet.

– Remek, akkor én lefoglalom a szállást, a jövő héttől jó lesz?

– Igen, elintézem addig a szabadságot. Zsüliett nagyon köszönöm neked, amit értem teszel.

– Ne köszönd. Majd meglátod, milyen jól fogjuk érezni magunkat! – mondta nevetve.

Egy luxus hotelben szálltak meg. Igazán, minden kényelem adott volt számukra. Párizs gyönyörű, teljesen lenyűgözte őket.

Egy napon ebéd után, kiültek a parkba a szökőkút elé. Sokan csodálták meg az elbűvölő alkotást, szinte alig volt hely körülötte.

– De jó lenne itt maradni, itt élni! – sóhajtozott Zsüliett.

– Bizony, fényűző város. Mindent feledtet, valóban. Jó ötlet volt! Köszönöm! Már sokkal jobban érzem magam.

– Ez látszik is rajtad! – mondta nevetve Zsüliett.

– Zsüliett! Vajon igaz az, hogy ha dobunk pénzt a szökőkútba, még visszatérünk ide?

– Nem tudom, de ezen ne múljon!

Apró pénzt keresett és egyet adott Ninának is.

– Na, gyere! – és odalépett a szökőkúthoz.

Már éppen be akarták dobni, amikor odalépett hozzájuk egy sármos fiatalember.

– Ne így! – mondta különös mély hangján.

Megfogta Nina kezét és mintha táncparketten lennének, megfordította.

– Háttal kell állni a szökőkútnak és előtte kívánni valamit, de nem szabad elmondani senkinek, akkor beteljesül – magyarázta a ceremóniát és kedvesen mosolygott hozzá.

A két lány csak tette, amit mondott szinte bűvöletbe esve.

– Bocsánat! Alain vagyok – mutatkozott be.

– Nina – válaszolt egyszerűen.

– Zsüliett – mutatkozott be ő is.

– Üzleti tárgyaláson vagyok itt és ebéd után én is egy kis pihenőt tartottam. De már sietnem kell vissza, igazán sajnálom – mondta sietősen, ahogy az órájára pillantott.

A lányok csak néztek utána, mintha egy szellemet láttak volna, ahogyan elviharzott.

– Na, de ilyet! – kiáltott fel Zsüliett, ahogy feleszmélt.

Nina, még mindig abban a bűvöletben állt ott, mint amikor a férfi megfogta a kezét.

– Nina! Hahó! Térj magadhoz, mi történt? Mintha nem is itt lennél.

– Jaj, bocsi! Csak fura volt ez az egész. Amellett, hogy rendkívül szimpatikus férfi, amikor megfogta a kezem valami történt velem. Olyan érzés, amit eddig sosem éreztem, ismeretlen előttem és nem is tudom elmagyarázni neked.

– Nem is kell Nina! Ezt hívják szerelem első látásra.

– Ugyan! Hagyj már! Soha többé nem tudnék megbízni senkiben. Örülök, ha egyszer túl leszek rajta. Nem kell több bonyodalom. Azonban olyan érzés töltött el, hogy már ismerem őt, legalább ezer éve. Pedig biztos, hogy most láttam először az életemben.

– Kár, hogy csak egy üzleti tárgyalásra van itt. Olyan gyorsan elillant. Így nem valószínű, hogy még találkozunk vele – szólt közbe Zsüliett.

– Így van jól! Egy varázslat, mely köddé vált! – mondta nevetve Nina.

– Érdekes, mindig minden okkal történik, nincsenek véletlenek – mormogta magában Zsüliett.

Még pár napot töltöttek itt, fantasztikusan érezték magukat és az idő gyorsan telt. Már csomagoltak és indultak haza.

– Drága Zsüliett! Nagyon köszönöm neked ezt az utat, hogy itt voltál velem csodálatos időt töltöttünk együtt. Teljesen feltöltődtem – mondta Nina átölelve közben barátnőjét.

– Igen, én legszívesebben haza sem mennék! – válaszolta nevetve.

Montpellierbe érkezve, semmi sem változott. Nina, újult erővel vetette bele magát imádott munkájába. Visszatért a régi lánykori életéhez. Nagy baráti társaság, bálok és estélyek. Zsüliett hűséges barátnőként kísérte mindenhová, jól kiegészítették egymást. Az újságírónő gyönyörű, csinos, de megközelíthetetlen maradt minden férfi számára, csak a baráti körének lehettek tagjai. Ezt félreérthetetlenül közölte is rögtön, minden közeledő számára. Jól érezte magát a bőrében és nem akarta bonyolítani az életét. Bár Alainnal való találkozása, nem tűnt el nyomtalanul. Sokszor eszébe jutott és visszaidézte emlékezetébe. Ilyenkor jóleső érzés töltötte el. Persze ez az ő kis titka maradt.

Egy napon ráébredt, hogy lelke mélyén nyomasztja a város és az egész ottléte. A mindennapi külsőség nem volt szinkronban a lelkével. Sok éjszakán át gondolkodott, de elhatározta, hogy új életet kezd valahol máshol. Pályázatokat írt mindenfelé, amiben lehetőséget látott. Természetesen barátnőjével, aki olyan volt neki, mint a testvére sokat beszélgettek erről. Zsüliett jogászként bárhol talál állást és őt sem fűzte semmi Montpellierhez. Nem volt kérdés, hogy vele megy.

Nina egy párizsi magazintól kapott felkérést a lap vezetésére. Határtalan örömmel fogadta el.

– Látod, Zsüliett visszatérünk Párizsba! – mondta boldogan Nina.

– Nem hiába dobtuk a pénzt a szökőkútba! – válaszolta mosolyogva.

Sikerült egy szép nagy kétszintes lakást bérelniük, ahol mindketten jól elfértek. Pár hónap múlva Zsüliett is talált állást egy neves cégnél. Eközben Charlotteval, tartották a kapcsolatot és mindent tudtak egymásról.  A három barátnő nagyon összetartó volt.

Nina ebéd után, ahogy visszatért az irodájába, egy díszes borítékot talált az asztalán. Egészen meglepődött, kibontotta és Charlotte esküvői meghívója állt benne, egy kis levélkével. Örömkönnyek között olvasta barátnője sorait. Azonnal telefonált Zsüliettnek és elmondta az örömteli hírt. Boldogan készültek az utazásra, mert Charlotte azt kérte tőlük, hogy legalább egy héttel előtte érkezzenek meg. Szállásra ne legyen gondjuk, mert ott fognak lakni velük a kastélyban, ahol több vendégszoba is rendelkezésre áll. Már alig várták, hogy találkozzanak.

Charlotte, Peter és szülei már a kastély előtt üdvözölték a lányokat. A személyzet csomagjaikat hamar elhelyezte a vendégszobákban és barátnőjük megmutatta nekik a kastélyt.

Lenyűgöző látványban volt részük, egyik ámulatból estek a másikba. A szóból ki nem fogytak. Látszott Charlotten, hogy milyen boldog és a család saját lányának tekinti.

– Nina, Zsüliett! Ebéd után hagylak benneteket kicsit pihenni, aztán megmutatom nektek a kastély körüli hatalmas parkot. Képzeljétek Peter bátyja tájépítész és az ő művészi alkotása nyomán került kialakításra.

– De ő most nincs itt ugye? – kérdezte Zsüliett.

– Megbeszélésen van, nem tudom, mikor érkezik meg, majd bemutatom nektek őt is – válaszolta Charlotte.

– Mit lehet róla tudni? – kérdezősködött tovább Zsüliett.

– Ó, Zsüliett látom, nagyon érdekel – és mosolygott hozzá Charlotte.

– Igen, sosem lehet tudni – és kacsintott egyet kacéran Zsüliett.

– Imádja a munkáját, még nem nősült meg. Nagyon komolyan veszi a házasságot, csak kicsit álmodozó. Mindig azt mondogatja, hogy ő csak akkor nősül meg, ha rá néz a lányra és azt érzi a lelkében, hogy igen, csak ő kell nekem és ő lesz a feleségem. Mi meg mindig megmosolyogjuk. Az egész család komoly erkölcsi alapokat képvisel, és nagy szeretet tartja őket össze. Én boldog vagyok, hogy megismerhettem Petert és családját.

– Igen, ez látszik is mindnyájatokon – szólt közbe Nina.

– Gyertek, menjünk ebédelni – kérte Charlotte.

A jól sikerült ebéd és szieszta után a három barátnő elindult a látványos parkot felderíteni.

– Nézzétek, még egy kis kápolnájuk is van – mutatta Charlotte.

– Eláll a szavam is annyira gyönyörű itt minden – mondta Nina.

– Egyszerűen pazar, olyan az egész, mint egy arborétum. Ez a sok féle különleges fa és növények tényleg, mint egy álomvilág – tette hozzá Zsüliett.

– Na, Zsüliett! Minden kívánságod így teljesüljön! Ott jön Peter és a bátyja, most megismerhetitek – kiáltott fel hirtelen Charlotte.

– Bemutatom a barátnőimet, Nina és Zsüliett.

Nina tekintete megakadt Peter bátyján és az övé is Ninán. Majd egyszerre hangzott el, hogy;

– A szökőkút!

Mindenki kérdően nézte, ezt a kis közjátékot. Zsüliett sem ismerte fel Alaint, mivel bajuszt és körszakállat növesztett az eltelt két év alatt.

– Ti ismeritek egymást? – kérdezte Peter.

– Lemaradtunk valamiről? – kérdezte Charlotte is.

Ám, ezt meg sem hallották. Egyszerre megszűnt a külvilág körülöttük. Csak némán, mozdulatlanul merültek el egymás tekintetébe. Már épp kezdett kínos lenni, amikor Nina megszólalt.

– Á, ez egy hosszú történet, csak egy pillanat volt.

– Egy pillanat, mely örökké tart – folytatta halkan Alain.

– Nem baj, van időnk és kíváncsian várjuk – mondta Charlotte mosolyogva.

– Drágám, nekünk most mennünk kell, de vacsoránál találkozunk – szólalt meg Peter.

– Már megint eltűnt egy szempillantás alatt, ezt nem hiszem el – mondta Zsüliett, kicsit bosszankodva.

– Úgy látszik ő csak egy fényszikra, mely megjelenik, majd eltűnik – tette hozzá Nina mosolyogva.

– Na, lányok! Most már meséljetek el nekem mindent – kérte Charlotte.

A két lány elmesélte a párizsi útjukat és a szökőkút történetét. Nina bevallotta nem közömbös számára Alain. Elmondta, hogy milyen különös érzést váltott ki belőle a szökőkútnál, és az eltelt idő alatt is sokat gondolt rá.

– Én akkor is mondtam, hogy nincsenek véletlenek – szólt közbe Zsüliett.

– Igaza van Zsüliettnek, én osztom az újraszületés elméletét. Az biztos, hogy nem egy életünk van a fejlődés útján, hiszen a lélek örök. Amit elmondtál, az tisztán mutatja, hogy valószínű előző életetekben, már találkoztatok valamilyen formában – mondta Charlotte.

– Én eddig nem foglalkoztam ezzel, de lehet benne valami, mivel a megtapasztalás, bizonyságot is ad egyben – válaszolta Nina.

– Tudod Nina, elárulok neked valamit. Emlékszem, akkoriban lehetett, amikor ez a szökőkutas találkozás történhetett. Alain, hazajövetele után megemlítette, hogy találkozott egy lánnyal, de csak egy pillanat volt szinte és mégsem tudja elfelejteni. Én erre csak annyit mondtam neki, hogyha van vele dolgod, még találkozni fogtok. Ennek két éve lassan, de tudjuk, hogy mindig mindennek meg van az ideje. Sem korábban, sem később nem fog bekövetkezni. Az időhálón precízen működik minden. Én azt hiszem ezek után, hogy te voltál az a lány, de meglátjuk a folytatást – fejtette ki Charlotte.

Még sokáig beszélgettek, sétáltak a gyönyörű parkban és csodálták Alain munkáját.

A vacsoránál mindenki jelen volt, jó hangulatban telt el, majd a szülők tapintatosan elvonultak. Később Charlotte és Peter is, majd Zsüliett ment fel a szobájába, hogy fáradt.

Alain elmondta Ninának, hogy a szökőkútnál való találkozásuk óta csak ő jár a fejében és nem tudta, hogyan keresse meg. Ezért a sorsra bízta, megvallotta különös érzéseit. A lány is bevallotta, hogy milyen érzések töltötték el akkor és egészen az újratalálkozásukig.

A következő napokban keresték egymás társaságát és amennyi időt csak lehetett együtt töltöttek. Azonban az esküvői készülődés is sok elfoglaltsággal járt mindnyájuk számára. A kastély parkjában tartották a ceremóniát és legalább kétszáz fő volt hivatalos rá.

Az esküvő fantasztikusra sikeredett, mindenki nagyon jól érezte magát. Zsüliett megismerkedett Andreassal, aki Peter unoka testvére és egymásba szerettek. A lányok azonban az ünnepség után visszatértek Párizsba. Sajnos Andreas is Lorientben lakott, így csak a távkapcsolat maradt részükre, ugyancsak Nina és Alain között. Mindannyian szenvedtek a távolság miatt.

Alain karácsonykor megkérte Nina kezét és eljegyezte. A következő nyáron tartották az esküvőt. Nagyon boldogok voltak, Nina természetesen szintén Lorientbe költözött a kastélyba, bár fel kellett adnia a Párizsi munkáját, de szerelmük mindent felülírt. Charlotte, nagyon boldog volt, hogy barátnője is mellette van. Zsüliett Párizsban maradt és Andreas odaköltözött Nina helyére. Egy év elteltével ők is összeházasodtak.

A három lány életük végéig tartotta a kapcsolatot egymással és Zsüliett, Andreassal sok időt töltött Lorientben. Pár év elteltével már gyermekeik is együtt játszadoztak a hatalmas csodálatos kastély parkjában.

A JUTALOM ÚT

NOVELLA ; Romantikus

 A JUTALOM ÚT

Írta: Poór Edit

Nicola beleszületett a gazdagságba, édesapja nyugdíjba vonulása után megörökölte a Bank vezérigazgatói állását. Jóképű ifjú volt, de agglegényként tengette életét. Gyönyörű háza, hatalmas birtokkal és luxus kocsija, mindhiába.

Az idő gyorsan elszaladt felette, már ő is nyugdíjba készült, még mindig jóképű sármos fickó. Persze túl van jó néhány kalandon és kapcsolaton, de nem találta meg az igazit. Ameddig fiatal volt, nem akarta elkötelezni magát és nem érintette meg annyira senki, hogy eszébe jusson a házasság. Később pedig mindenki már csak ki akarta használni és csak a pénzére pályázott, ez igazából visszafogta. Csodálta a szép nőket, de nem szerette az üresfejűeket. A másik ok, hogy imádta a munkáját és szinte minden idejét lefoglalta. Egy nő sem elégedett meg azzal a kevés idővel, amit ki tudott szakítani. Így családalapítás eszébe sem jutott. Elfogadta, hogy az élet ezt dobta neki, nem elégedetlenkedett, jól érezte magát a bőrében. Inkább azt sajnálta, hogy már közeledett a nyugdíjazása és azon gondolkodott, hogy mivel fogja tölteni azt a rengeteg szabadidejét. A nyugdíjas búcsúztatóján többek között egy kéthetes exkluzív nyaralást kapott ajándékba a kollegáitól. Megkönnyezte a búcsút, de kinyílt előtte a világ, mindjárt egy pazar nyaralással.

Gondolta kalandra fel, taxival kivitette magát a kikötőbe. Nem akart hinni a szemének, hogy milyen hatalmas, több emeletes luxus hajóval fog utazni. A felszálláskor mindjárt egy pohár pezsgővel kínálták. Mindenki elfoglalta sorban a kabinját és utána körülnézhettek a hajón, hogy mit, hol találnak.  A szava elállt a csodálkozástól, annyi látnivaló volt. Gyorsan telt az idő, mire körbejárt mindent, már vacsorához szólították az étterembe az utasokat, nem nézett széjjel, csak leült a számára kijelölt asztalhoz. A hajó kapitánya bemutatkozott és nagy szeretettel köszöntött mindenkit, majd felvázolta a programok választékának lehetőségeit. Már aznap estére rendeztek egy ismerkedési estet. Tökéletesen jól érezte magát, minden kényelem adott volt, de egyedül ezt a luxust élvezni nem olyan, mintha társasága lenne. Ezért nagyon megörült az ismerkedési estnek. Vacsora után visszavonult a kabinjába, hogy kicsit kipihenje az utazás izgalmait és felkészüljön az esti szórakozásra.

A legszebb öltönyét vette fel és már a kezdés előtt sétálgatott az étterem előtti folyosón, hogy lássa milyen is a felhozatal, közben gyönyörködött a lenyűgöző végtelen óceán habjaiban. Arra lett figyelmes, hogy valaki megérinti a vállát és megszólítja.

– Vezérigazgató Úr! Ön itt? – kérdezte egy fiatal elbűvölő hölgy.

A meglepődéstől hirtelen meg sem tudott szólalni, hiszen nem ismerte fel.

– Kézcsók kedves hölgyem – válaszolta zavarában.

– Látom, nem ismer meg, Bianca vagyok a könyvelői osztályáról – mutatkozott be.

– Ó drága hölgyem, ne haragudjon, de annyian dolgoznak a cégnél, hogy hirtelen tényleg nem ismertem fel, bocsássa meg ezt nekem – szabadkozott Nicola.

– Semmi baj én is meglepődtem, hiszen köztudott önről, hogy minden percét az irodájában tölti – folytatta Bianca.

– Tudja Kedves, ezt az utat az én drága kollegáimtól kaptam búcsúzóul, mert nyugdíjba vonultam. Azonban, ön egyedül van itt?

– Nem, az édesanyámmal jöttünk. Egy kis kikapcsolódás a mindennapokból. Már jön is, engedje meg, hogy bemutassam őt.

– Örülök a szerencsének, hogy megismerhetem, Nicola vagyok.

– Ceri, – válaszolta meglepődve.

Eközben már elkezdtek az étterembe gyülekezni az utasok.

– Ne haragudjanak kedveseim, de ha már a sors így összehonozott minket, ülhetnénk egy asztalhoz? Nem tudom, elfogadnának – e, egy ilyen idős férfit védelmezőjüknek? – kérdezte kedvesen mosolyogva.

Ceri nem tudta ki ő és kérdően nézett a lányára, de Bianca csak szélesen mosolygott rá, majd bólintott.

– Természetesen, számunkra megtisztelő! – válaszolta.

– Nagyon köszönöm, hogy osztoznak magányomban! Megyek, rendelek egy italt, önöknek mit szabad?

– Gin tonikkal, köszönjük szépen.

Bianca eközben elmesélte édesanyjának, hogy ki is Nicola. Pompásan telt az este és nagyon összebarátkoztak. Másnap Bali volt az úti cél, ahol pár napot tölthettek és ezután indultak tovább a hajóval.

A Hotel, ahol megszálltak tervezett külön programot a környék bemutatására. Ceri, Bianca és Nicola, olyan jól megértették egymást, hogy mindenhová együtt mentek, mintha egy család lennének. Nicola még sohasem érezte magát ennyire jól. Ceri három éve vesztette el férjét és Bianca, azért találta ki ezt a luxusutazást, hogy édesanyját kicsit kiszakítsa az egyhangú búskomorságából. Jó volt látnia, hogy felszabadult és újra a régi. Bali nagyon sokszínű, a különböző vallások templomai szinte egymást érték. Pazar látványt nyújtanak az ideérkezők számára. A sok érdekesség mellett, természetesen nem maradhatott ki a shoppingolás sem, egy kis emléket mindenki választott magának.

Az utolsó napot az óceán partján töltötték. Bianca imádott szörfözni, míg Ceri és Nicola napozgattak és sokat beszélgettek. A nagy melegben jóleső érzés volt az óceán felől érkező hűsítő szél. Ám, hirtelen óriásira nőttek a hullámok és nagy vihar kerekedett. Bianca még épp ki tudott érni a partra, de látta, hogy egy férfit a hullám lesodor a deszkájáról és elmerül a habokban. Vissza akart menni, hogy kimentse, de a következő hullám a fiatalembert kisodorta a partra, eszméletlen volt. Nicoláék látták mindezt és azonnal segítségére siettek. Ceri személyében az orvos mindjárt kéznél volt. Kis idő múlva, magához tért a férfi, szerencsére csak kisebb fejsérülés érte és némi vizet nyelt. A sebét Ceri ellátta.

– Nagyon hálásan köszönöm. Davide vagyok – mutatkozott be.

Kiderült, hogy ő is Tarantóban él és elismert jogász. A nyaralását tölti és ugyanazon a hajón utaznak, csak eddig valahogy elkerülték egymást. Csillogó, szénfekete szemei rögtön rabul ejtették Bianca szívét. Fekete göndör hajának egy tincse a homlokán pihent. Ahogy szélesen rámosolygott a lányra az arcán megjelenő kis gödröcskéivel szinte ellenállhatatlan volt. Davide, szintén elmerült a lány gyönyörű, tiszta kék szemeibe. Ceri mosolyogva nézte és konstatálta, hogy ez első látásra szerelem.

– Nos, kedves Davide, ha már jobban érzi magát, akkor csatlakozzon nyugodtan hozzánk – ajánlotta fel Ceri.

– Igen, boldogan! Nagyon köszönöm még egyszer – válaszolta örömteli arccal.

– Igyunk itt a bárban egy koktélt a nagy ijedtségre és itt az ideje, hogy letegeződjünk mindannyian, ha nem bánják – vetette fel Nicola.

– Jó ötlet – mondta Ceri.

Még sokáig beszélgettek a bárban, majd a vacsoránál, már Davide is csatlakozott hozzájuk. A két fiatal gyorsan egymásra talált, nagyon egy hullámhosszon voltak. Nem különbül Ceri és Nicola. Kiváló négyest alkottak így együtt. A hátralévő idejüket, így az utazás során már egymás társaságában töltötték. A sok közös élmény és kaland még jobban összekovácsolta őket. Amikor visszaérkeztek Tarantóba, megfogadták, hogy továbbra is tartani fogják a kapcsolatot egymással. Davide és Bianca addigra már egyébként is egy párt alkottak.

Nicola többször meghívta őket magához vendégségbe egész hétvégekre. A hatalmas birtokhoz tartozott egy kis horgásztó, ahol több időt töltött Davidevel. Szerették mindketten azt a csendet és nyugalmat, amelyet a horgászás nyújtott számukra. Ceri és Bianca már otthonosan mozogtak a házban és mindig finom ebéddel és sütivel várták a férfiakat vissza. Az egyik ilyen alkalommal Davide komoly beszélgetést kezdeményezett.

– Te, Nicola! Én nagyon szeretem Biancát és szeretném megkérni a kezét. Benne látom, jövendő gyermekeim anyját.

– Ennek nagyon örülök, hiszen látom, jól megértitek egymást. Most vagytok fiatalok, most kell a családalapítást megalapozni.

– Csak félek, hogy nem korai ez, esetleg számára?

– Ha nem kérdezed meg, sosem fogod megtudni – válaszolta mosolyogva.

– Davide, ne kövesd el azt a hibát, amit én. Látod, itt vagyok agglegényként öregedtem meg, mert úgy éreztem, hogy még nincs itt az ideje. Aztán meg… már túl késő.

–Nicola! Sohasem késő! Látom, milyen jól megvagytok ti is Cerivel. Miért nem házasodtok össze?

–Ilyen öregfejjel? Rá sem merek gondolni, mit szólna ehhez Ceri.

– Miért? Nincs abban semmi, sokan házasodnak össze idősek is. Nem csak a fiataloké a lehetőség – mondta mosolyogva Davide.

– Na, látom ehhez a „bátorság” mindkettőnk részéről adott! – mondta Nicola és nagyot nevetett hozzá.

– Elgondolkodtam azon, hogy milyen is az élet. Itt éltünk egy városban és még csak nem is ismertük egymást. Az utazás során, véletlenek sorozata, úgy összehozott minket, hogy most itt vagyunk, mint egy nagy boldog család. Miért ne szentesíthetnénk a sors akaratát?

– Igen, igazad lehet Davide, mivelhogy nincsenek véletlenek. El kell, hogy gondolkodjam rajta.

– Nicola! Ebéd után menjünk be a városba és nézzünk nekik eljegyzési gyűrűt, vacsoránál megkérjük a kezüket. Mit szólsz hozzá?

– Húha! Ez aztán gyorsmenet.

– Ha sokat gondolkozol rajta, még megint elmulasztod majd. Ketten bátrabbak vagyunk! – mondta nevetve Davide.

– Nem bánom, egy próbát megér. Most lesz az első leánykérésem, ez még úgyis kimaradt az életemből – válaszolta mosolyogva Nicola.

Éppen befejezték a beszélgetést, amikor közeledett Bianca.

– Kész a finom ebéd, gyertek – hívta kedvesen őket.

Az ebéd utáni beszélgetés közben Nicola és Davide hirtelen összenéztek és bólintottak.

– Kedveseim, nekünk most Dávideval van egy kis elintéznivalónk a városban. Megvártok itt, vagy ott addig beültök egy cukrászdába? – kérdezte Nicola.

Bianca és Ceri, kérdően néztek egymásra. Majd úgy döntöttek, hogy inkább maradnak és kipihenik a délelőtti sürgés – forgást. Pár óra elteltével érkeztek vissza Nicoláék. Azonban mindketten, mint egy jóllakott óvodás, kajánul mosolyogtak.

– Drágáim! Sikerült az ügyintézésetek? Bár, úgy látom rajtatok, hogy igen – szólalt meg Ceri.

– Igen, minden rendben! – válaszolták szinte egyszerre.

Nicola, a pincéből felhozott két üveg pezsgőt és behűtötte. Nagy izgalom töltötte el őket.

– Te Bianca! Kimaradtam valamiből? Tudsz valamit, amit én nem? – kérdezte Ceri mosolyogva.

– Nem anya, mire gondolsz?

– Nem tudom, de olyan furcsák ezek a fiúk most.

– Nekem nem tűnt fel semmi – válaszolt Bianca.

Vacsora után, Davide felállt és tósztot mondott, majd hivatalosan megkérte Bianka kezét. A meglepődéstől, hirtelen szóhoz sem jutott a lány, csak könnyes szemmel borult a fiú nyakába. Ceri, magabiztosan mosolygott, mert már ebédnél érezte a levegőben, hogy van valami. Azonban az igazi meglepetés, amire nem számított, csak ezután jött. Nicola is felállt és köszöntötte, az ifjú jegyespárt. Majd hirtelen letérdelt és ő is megkérte Ceri kezét. A váratlan fordulattól néma csend állt be pár pillanatra. Nicola, lehajtott fejjel, már éppen arra gondolt, hogy na, akkor most felsült. Egyszer csak hatalmas súlyokat érzett a vállain. Mindannyian boldog, örömkönnytől csillogó szemekkel ölelték át.

Fél év múlva, egyszerre tartották meg a dupla esküvőt és hatalmas lakodalmat rendeztek. Majd mindannyian Nicolához költöztek. Az örök agglegény, így találta meg egy utazás során időskorára a boldogságát és egyben csodálatos családját.

A SZENVEDÉLYEK VIHARA

NOVELLA ; Romantikus

A SZENVEDÉLYEK VIHARA

Írta: Poór Edit

Annát egyedüli gyermekként nevelték szülei, akik nemesi származásuk révén, igen jómódúak voltak. A város azon területén laktak, ahol több jómódú család is lakott. Így Anna sohasem érezte magát egyedül, mert gyermekként sokat játszottak együtt a többi család gyermekeivel.

Különösen a szomszéd fiúval, Márkkal voltak sokat együtt. Anna már elmúlt 17 éves és nagy izgalommal készült az első báljára. Az volt a szokás, hogy 18 évesen, mint első bálozó jelenhet meg az estélyen. Márk már 21 éves volt és fülig szerelmes Annába. A családok már természetesnek vették, hogy ők egy párt alkotnak. Anna nagyon szerette Márkot, szinte együtt nőttek fel, olyan közel érezte magához, mintha a testvére lenne.

Anna vékony, karcsú alkat, hosszú sötétbarna haja a derekára omlik, nagy sötétbarna szemekkel. Vidám, jó természetű leány. Márk szőkésbarna hajú, kékszemű fiú, aki csendes és jó szívű.

Egyik alkalommal a két család úgy döntött, hogy kikapcsolódásként elutaznak a fővárosba lóversenyre, majd utána egy ünnepi közös ebédet terveztek. Ez jó alkalomnak tűnt arra, hogy Márk megkérje Anna kezét. A bálra, mint vőlegénye kísérheti majd el Annát az estélyre. A két fiatalnak igazán nagy kaland volt a lóverseny, nagyon jól érezték magukat. Márk egy rövid időre otthagyta őket, hogy elmenjen a gyűrűért. A szülein kívül senki sem tudott tervéről.

Annának feltűnt egy férfi tőle nem messze, hogy kitartóan figyeli őt. Nem volt számára kellemetlen, mert szimpátiát érzett iránta. Magas vékony, szikár ember, rövid fekete hajjal, szép barna szemekkel, bajusza szájszéléig ért. Néha összemosolyogtak.  Annának nagy tapsolás közben leesett válláról a sál. A férfi rögtön ott termett, hogy felvegye. Illően bemutatkozott, L. György és kezet csókolt, mély meghajlással. Anna megköszönte és csak annyit mondott,– Anna vagyok –. Eközben szemük csillogásának tüze elárulta, nem közömbösek egymásnak. Annának furcsa érzései támadtak, amit előtte sohasem érzett. Nem is tudta magának megmagyarázni. György, látta korábban mellette a fiút, de azt hitte bátyja, mert semmi sem utalt arra, hogy az udvarlója lenne. Ábrándozásba merült Anna iránt.

A lóversenynek éppen vége lett, amikor Márk visszaérkezett fülig érő szájjal. Szülőkkel együtt elindultak az előre lefoglalt étterembe. György szenvedélyes érzésekkel nézett Anna után, de sajnos nem tudott róla semmit, nem tudta, hol keresse. Anna még visszafordult és találkozott tekintetük. Nagyon furcsa erős hiány érzete támadt, ahogy egyre távolodtak. Ám a nap eseményei, lekötötték figyelmét. Márk nagyon kedves és előzékeny volt, mint mindig. Jól érezte magát a családjaik körében. Ebédnél Márk szót kért és letérdelve megkérte Anna kezét. Ő igent mondott, de nagyon váratlanul érte a leánykérés. Szinte végig sem tudta gondolni, csak sodorták az események magukkal. A két család örömteli ünneplésbe kezdett. Anna elfogadta sorsát.

Nem értette saját magát sem, oly sokszor jutott eszébe György. Látta maga előtt őzike szemeit és elábrándozott róla. Ilyenkor végtelen melegséggel töltődött fel teste és olyan érzések öntötték el, melyet nem érzett korábban. Vágyakozott rá, hogy találkozzon vele és a közelében lehessen, érinthesse.

Elérkezett a várva várt estély. A terembe lépéskor Annát úgy mutatták be, hogy – Anna és vőlegénye Márk – mindenki örömmel és tapssal fogadta a jegyes párt. A nyitótánc is természetesen az övék volt. Néha lekérték a gyönyörű Annát, de egész este szinte együtt táncoltak.

Éjfél előtt nem sokkal megjelent az estélyen György is. Anna egyik unokafivére hívta meg, mivel barátok voltak. György katonatisztként szolgált, emiatt sokat volt távol. Most is távolabbi szolgálathelyéről érkezett, emiatt késett. A két barna szempár rögtön találkozott és fellángolt. György kérte barátját, hogy mutassa be neki Annát. Egyszerűen ment, hiszen unokahúga volt. György rögtön fel is kérte Annát táncolni. Szinte elolvadtak egymás karjaiban. Olyan önfeledten táncoltak, hogy megszűnt körülöttük a külvilág. Fülledtnek, melegnek érezték a levegőt és kiléptek a teraszra. Csillagfényes este volt. Ellenállhatatlan vonzást éreztek egymás iránt. György átölelte és megcsókolta Annát, akinek egész teste remegett, szinte tűzben égett. Majd felocsúdott, nagyon komolyan György szemei közzé nézve mondta, hogy ez nem történhetett volna meg, bocsásson meg. György nem értette, kérte beszéljék meg. Ez a helyzet nem volt erre alkalmas, ezért megbeszéltek egy későbbi találkozót. Anna visszatérve a teraszról kérte Márkot, aki már épp kereste, hogy menjenek haza, mert nem érzi jól magát.

Anna egész éjszaka nem aludt. Százszor végig gondolta az estét. Tudatosult benne, hogy Györgyöt szereti, de Márk menyasszonya. Kétségbe esett volt, mit tegyen. Mit szól a család, ha felbontja az eljegyzést, akkor mi lesz? Ilyen érzésekkel, nem mehet hozzá Márkhoz és nem is hitegetheti. Az ő csókjainál sohasem érezte ezt a lángolást, szenvedélyt. Szerette őt nagyon, de úgy, mint egy testvért és sajnos erre csak most jött rá. Anna lelkileg összetört ebben a kettősségben. Mindenképpen tisztáznia kellett a helyzetet először Györggyel.

A városban volt egy gyönyörű nagy park, ott beszélték meg a találkozót. Amikor meglátták egymást, Annának olyan hevesen vert a szíve, hogy majd kiugrott a helyéből. György szinte röpült felé. Az első pillanat örömteli boldog volt, majd Anna elkomorodott. Elmesélte Györgynek, hogy Márk mennyasszonya és az egész történetüket. György komoly arccal hallgatta végig, majd egy könnycseppet morzsolt el szeméből. Úgy érezte élete nagy szerelme Anna és feleségül szerette volna kérni. Mindezt elmondta neki is. Kérte gondolja át és értesítse majd döntéséről. Búcsúzóul átölelték egymást, leírhatatlan érzések kerítették őket hatalmukba. Mintha soha többé nem akarnának egymástól elválni. Majd finoman kibontakoztak egymás öleléséből, de a szemük még vágyakozva ölelte egymást. Anna szótlanul megfordult és elindult hazafelé. Amikor bizonyos távolságból visszanézett, látta György ott áll még mindig mozdulatlanul és merengve nézi távolodását.

Egy ideig kerülte a találkozást Márkkal. Szerette őt és nem akart csalódást okozni sem neki, sem a szülőknek. Azonban mindenkinek feltűnt zárkózott viselkedése. Nem húzhatta tovább az időt, elmondott mindent Márknak. Ő figyelmesen hallgatta végig, nagyon fájt neki. Mélyen megsebezte szívét, lelkét. Annára bízta a döntést, mert annyira szerette, neki az volt a legfontosabb, hogy Annát boldognak lássa. Nem sürgette, hagyott neki időt. Abban bízott, ha csak egy hirtelen fellángolás, talán elmúlik és marad minden a régiben.

Anna egyik férfival sem akart találkozni időt kért, hogy letisztulhassanak érzései, mert tudta életre szóló komoly döntést kell meghoznia. Már eltelt pár hónap és Anna még nem adott semmilyen jelet. György nagyon türelmetlen volt, égő szenvedély emésztette lelkét és attól félt, hogy Anna mégis Márkot fogja választani. Márknak is nagyon hiányzott Anna, de úgy gondolta, hogy az idő most az ő kezére játszik és bízott Annában, mégis őt választja.

György azonban gondolt egyet és felkereste Márkot. Heves vérmérséklete még a nagyon nyugodt Márkot is kihozta sodrából. A vita hevében ölre mentek és Márk apja választotta szét őket. György katonatiszt volt és úgy gondolta, hogy ezt a sértést csak párbajjal lehet elintézni. Ezért kihívta Márkot, másnap hajnali négy órára.

A Nap még alig jött fel a látóhatárra, amikor György már megjelent a párbaj helyszínén. Nem sokat kellett várnia, jött Márk is. Természetesen ott voltak a segédek és egy orvos is. Nem akartak halálos sebet ejteni egymáson. A párbaj úgy szólt, hogy csak az első sérülésig. Mindketten nagyon jó vívók voltak. György épp a vállánál akarta megsebesíteni Márkot. Azonban Márk hirtelen éppen ellenkező irányba fordult így a kard hegye mellkasába fúródott, majd rögtön összeesett. Az orvos már nem tudta megmenteni.

Györgynek borzasztó lelkiismeret furdalása volt, mert nem ezt akarta. Nagyon sajnálta a történteket, ez egy szörnyű baleset volt. Megrendülve gondolt arra, hogy mit okozott hevességével. Hogyan fog majd ezek után Anna szemébe nézni.

Anna éppen a gyönyörű szép nagy parkban sétált. Tojáshéj színű ruhában, melyet csipkézett tüll díszített. Kezében egy fehér színű napernyő. Györgyről ábrándozott és eszébe jutott utolsó találkozásuk ezen a helyen. Oly hosszú idő után, de átgondolva elhatározta, hogy felbontja az eljegyzését Márkkal és hozzámegy Györgyhöz. Remélte, hogy Márk majd megérti és jó barátok maradhatnak. Az eltelt idő bebizonyította számára, hogy György nélkül viszont nem tud élni.

Megállt, mert látja Györgyöt feléje igyekezni fekete színű frakkban. Határtalan örömöt érzett, hogy véletlenül találkozhatott vele. Ő azonban hirtelen érkezett, gyors léptekkel szinte Anna elé vágott. Ijesztően komoly volt, térdre borult előtte, majd kezet csókolt. Látszott rajta kellemetlen hírt kell közölnie és emiatt félt a reakciótól. Ám, érződött az a szenvedélyes szerelem, amit érzett iránta. Anna, rettenetesen megijedt.

György egy közeli padhoz vezette, leültek és elmesélte a tragédiát. Annában egy világ omlott össze. A fájdalomtól még könnyei is elapadtak. Mélységes bánat ült szívére, csalódás és harag dúlt lelkében. György hiába bizonygatta, hogy baleset volt és nem ezt akarták. Anna csalódott volt, hogy nem tudták kivárni döntését. A szenvedélyes szerelem, amit György iránt érzett gyűlöletté, haraggá vált szívében, hogy megölte Márkot. Látni sem akarta többé Györgyöt.

Magányosan, szinte szobájába zárkózva élte az életét, társadalmi élettől teljesen visszavonulva. Arcáról eltűnt a fény, megsápadt és vidámságát, kegyetlen szomorúság váltotta fel. Szülei és unokatestvérei is nagyon aggódtak miatta. A történtek óta már pár év eltelt. György nem adta fel egy percre sem, mert halálosan szerelmes volt Annába. Akitől csak lehetett érdeklődött felőle és ő maga is levelek sorában kérte, hogy találkozhassanak. Azonban egyetlen levélre sem kapott választ. Pedig Anna szíve mélyén még mindig csak őt szerette. Tudta, sohasem fogja neki megbocsájtani, hogy párbajban megölte Márkot. Emiatt, soha nem lehettek volna boldogok. Ezért minden levelét olvasás után a kandallóban égetett el válasz nélkül.

Több alkalommal kapott meghívót bálokba, de egy alkalommal sem fogadta el a meghívást. Tartott attól, hogy György is ott lesz és félt vele találkozni. A család és rokonság folyamatosan próbálkoztak, hogy felvidítsák és kimozdítsák a mély szomorúságából. Hívtak ismerősöket, vendégeket ilyenkor az illem kedvéért egy kicsit felengedett. Még mindig gyönyörű és elbűvölő volt. Sokan szívesen udvaroltak volna neki, de mindenkit visszautasított, a szívét György örökre rabul ejtette.

Egyik alkalommal, az unokatestvére adott estélyt eljegyzése alkalmából. Ezt már Anna nem utasíthatta vissza. Megígérték neki, hogy ne aggódjon György nem lesz ott, nem hívják meg. Így elment családjával együtt. Minden felkérést visszautasított, senkivel nem ment el táncolni. Úgy 23.00 óra körül, maga a vőlegény kérte fel, ezt udvariasságból illendő volt elfogadnia. Egyszer csak az ajtóban megjelent György alkalomhoz illően öltözve. Bár nem volt meghívója, de ez őt nem zavarta. Tudomást szerzett az estélyről és gondolta talán Anna is ott lesz. A tekintetük azon nyomban találkozott. Leplezhetetlen volt a szenvedélyes szemkontaktusuk. Meglátta, hogy mással táncol, sarkon fordult és elment. Nagyon felzaklatta ez az esemény Annát. Saját magán is meglepődött, hogy milyen erőteljesen éledtek fel benne még jobban a György iránti érzések. Legszívesebben röpült volna a karjaiba. Nem érezte jól magát, egyébként is csak az illendőség kedvéért volt ott. Búskomorságban telt az est további része. A gondolatai folyton György körül kavarogtak.  Az estély végén családjával hazamentek.

Másnap ismét levelet kapott Györgytől, amiben az állt röviden, hogy mindenképpen találkozniuk kell. Beszéljenek, adjon egy utolsó esélyt neki, nagyon kéri. Anna sokat hezitált, az előző esti találkozás nagyon felkavarta. Végül beleegyezett és megírta neki, hogy másnap délután találkozhatnak a parkban.

Ekkor már őszre járt, fákon a levelek sárgásak, barnásak voltak. Az utakat is egész avar szőnyeg borította. György már várta Annát. Aki zöld színű korhű ruhában, kis könnyű színes kabátban, érkezett. György sötét öltönyben, világos színű ingben volt.

Amikor meglátták egymást, mindkettőjük szívében feléledtek a mindent elsöprő vágyak egymás iránt. Azonban Anna nagyon visszafogott volt és próbált uralkodni magán. Ez Györgyöt visszafogásra késztette. Padok ázottak és hidegek voltak már a sok esőtől. Így csak a park ösvényein sétálgattak. György próbálta Annát meggyőzni, hogy felejtsenek el mindent és kezdjenek új életet, ha kell más városban csak bocsájtson meg neki. Bármit megtesz érte, mert halálosan szereti, nem tud élni nélküle. Anna bevallotta, hogy nem volt és nem is lesz más férfi az életében, mert ő ugyanígy érez iránta. Viszont értse meg, hogy nem tudja elfelejteni, hogy megölte Márkot. Nem tudja megbocsájtani tettét. A beszélgetés szenvedélyes, viharos volt. Érzelmeik a tetőfokon jártak. A szerelem, vágy, szenvedély és a harag, gyötrő érzése harcolt egymással mindkettőjük lelkében.

György nem tudta elfogadni a lány döntését, képtelen volt lemondani róla. Anna kérlelhetetlen maradt. György szinte fanatikusan rajongott érte és azt mondta, hogy nem engedi soha, hogy másé legyen. Akkor inkább haljanak meg együtt. Erre elővette revolverét és Anna szívének szegezte, mire ő kérte, hogy – kérlek ne, kérlek, ne tedd! – azonban a fegyver eldördült és Anna holtan esett össze. Látta, ahogy a vér mellkasából kitódul. György a fegyvert halántékához emelte, majd ő is holtan rogyott mellé.

Két idős hölgy, sétált éppen arra, a másik irányból pedig egy fiatalabb pár, megállnak körülöttük és rémülten tanakodnak, hogy mi történhetett. Mentőt hívtak, de már csak az élettelen testeket találták.

SZÜLETÉSNAP

NOVELLA ; Romantikus

  SZÜLETÉSNAP

Írta: Poór Edit

Louisnak jól menő mérnöki irodája van, míg felesége, Claire jogászként egy jogi iroda vezetője. Fia Lucas szintén jogot végzett és az édesanyja irodájában dolgozik ügyvédként. Lányuk Chloé, nemrég érettségizett és a tizennyolcadik születésnapjára készül.

A szülők nagy meglepetés bulit szerveznek neki. Mindenkit meghívnak az eseményre. Közeli kollégákat, barátokat, rokonokat, szomszédokat. Chloé úgy tudja, hogy csak az ő barátnői lesznek jelen. Erre az alkalomra külön egy rendezvényszervezőt kértek fel, aki gondoskodik a birtok feldíszítéséről és ételek, italok felszolgálásáról. A meghívókat a szülők rendezik, míg a zenéről Lucas gondoskodik, mivel van egy zenekara, melyet még a gimnáziumban alakított barátaival. Mindkét gyermekük zenei tehetség, Chloé ebben az irányban fog továbbtanulni, hiszen sikeres érettségin és felvételin van túl, melyet egyszerre ünnepelnek a születésnapjával.

Eljött a várva várt nap. Szülei és bátyja az ágyánál állva elsőként köszöntötték az ifjú hölgyet. Nagy meglepetés érte, amikor kiment és látta a gyönyörűen feldíszített birtokot. Rövid időn belül elkezdtek szállingózni a vendégek is. Ekkor lepődött meg igazán, hogy milyen nagy ünnepséget szervezett a családja részére, nagyon boldog volt. A vendégek sorra köszöntötték, Chloé ragyogott az örömtől. Noah ügyvéd, bátyja kollégája és édesanyja irodájában dolgozott ő is. Sármos fiatalember, aki ezt ki is használta a lányok körében. Nem tudott hosszú ideg megmaradni senki mellett és egy barátnő mindig csak addig tartott számára, amíg meg nem ismert egy másik csinos lányt, ez köztudott volt róla. Megakadt a szeme Chloén is. Egész idő alatt a lány körül sürgött – forgott és nagyon figyelmesen udvarolni kezdett neki.

– Szabad egy táncra? – kérdezte.

– Igen, örömmel! – válaszolta ragyogó mosollyal az arcán.

Noah az a típusú férfi, aki minden nőnek tetszik, így Chloé is áldozatául esett. Igazi első szerelmi érzés lángolt fel benne. Messziről látszott, hogy milyen örömmel fogadja a férfi közeledését. Azonban ezt nem mindenki nézte jó szemmel. A bátyja mindig úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére, ezért igen csak felforrt a vére, amikor meglátta Noahval.

– Szabad lesz kedves hugicám? – és lekérte táncolni.

– Persze, szeretett bátyám – válaszolta. Szemével azonban Noaht követte, hogy merre megy.

– Figyelj rám, Noahval nem lehet semmi köztetek! Megértetted! – mondta indulatosan.

– Miért? Hiszen olyan helyes és kedves fiú – csodálkozott Chloé.

– Igen, ameddig meg nem kap! Aztán otthagy egy másikért. Nem akarom, hogy tönkretegye az életed! Vedd komolyan, amit mondtam!

– Jól van, de okos vagy! Mintha a szerelemnek lehetne parancsolni! – válaszolta, most már ő is indulattal.

– Vedd tudomásul, hogy nem fogom engedni!

– Már felnőttem, azt csinálok, amit akarok! Hagyjál! – és otthagyta fivérét.

Lucas nem gondolta, hogy már ennyire elkésett ezzel. Látta, amint húga odamegy Noahhoz és újra meghitten együtt táncolnak. Majd amikor vége lett a számnak, odament hozzá.

– Gyere egy picit légyszíves, beszélni szeretnék veled. – hívta el karonfogva Noaht.

– Igen itt vagyok, mondd! – kérte Noah.

– Figyelj, szállj le húgomról, de gyorsan!

–Miért? Nem is tudtam, hogy ilyen csodálatos húgod van!

– Azért, mert nem engedem, hogy azt tedd vele is, amit a többi nőddel! Nem fogod kihasználni az érzéseit és tönkre tenni!

– Ne viccelj már Lucas! Chloé felnőtt nő és sem ő, sem én nem fogjuk az engedélyedet kérni, ha úgy alakulna.

– Vagy békén hagyod a húgomat és keresel magadnak mást, vagy azonnal menj el innen!

– Te teljesen begőzöltél! Tudod mit, inkább tényleg elmegyek – válaszolta.

– Azt hiszem így lesz a legjobb mindenkinek.

Kis idő múlva, Chloé nem találta Noaht.

– Lucas, hol van Noah? – kérdezte.

– Elment, sürgős dolga akadt – válaszolta közömbösen.

– Ezt nem hiszem el! Te elüldözted? Hogy lehetsz már ilyen? – és ezzel ott hagyta.

Az ünnepség vidáman folytatódott, mintha semmi sem történt volna. A hangulat remek volt a résztvevők nem vettek észre ebből a kis incidensből semmit. Már későre járt, amikor lassan elkezdtek távozni. Chloé tartózkodó és visszafogott volt, ami egyébként nem jellemző rá.

–Mi történt? – kérdezte másnap reggel az asztalnál édesanyja.

– Kérdezd meg Lucast! – válaszolt a lány ironikusan.

Erre a fiú elmesélte a tegnap történteket.

– Húha! Kislányom, a bátyádnak igazat kell adom, helyesen cselekedett. Noah, rendkívül tehetséges, jó ügyvéd. Azonban a magánélete teljes zűrzavar.

– Elhiszem, de mindenki változhat és kaphat egy esélyt – mondta Chloé.

– Ez, igaz! De, ha lehet, ezt ne te add meg neki – válaszolta Claire.

Noah, először bosszús volt a történtek miatt. Azonban elgondolkodott rajta és belátta, hogy fordított helyzetben, ő ugyan ezt tette volna a húgáért. Nem akart bonyodalmakat, hiszen Lucas a kollégája és ráadásul az anyja irodájában dolgozik. Túllépett a dolgon, nem haragudott senkire, csak magára. Rádöbbent, hogy nem folytathatja tovább ezt a link életmódot. Elhatározta, megváltoztatja életét. Ettől függetlenül a lány elhódította szívét. Magában tartotta, hogy minden gondolata Chloé volt. Számára az a születésnapi parti felejthetetlen maradt.

A lány, ugyanígy érzett, de ő mégsem kereshette meg Noaht. A fiú, azonban távol maradt. Így minden idejét a tanulmányainak szentelte és külön gyakorolt a koncertre, amit az egyetem rendezett a legjobbak részére. Talán már túlhajszolta magát gondolta, mert időnként kicsit megszédült. A városban mindenhol kiplakátozták az előadást. Noah rögtön kiszúrta a fellépők között a lány nevét. Elhatározta, hogy mindenképpen elmegy rá. Nagyon jól sikerült hangverseny volt, fantasztikus élményt nyújtottak mindenki számára. A végén odament gratulálni Chloénak. A lány szemei felcsillantak és a szíve is hevesebben vert.

–Nagyon eltűntél a születésnapom óta Noah! Mi történt? – kérdezte.

– Mindennek meg van az oka Chloé, az én szívemet örökre rabul ejtetted, de ne itt beszéljük meg – válaszolta a fiú.

Elhatározták, hogy másnap találkoznak az egyik kávézóban. Óriási izgalommal várták mindketten a randit, persze a család előtt hallgattak róla. Noah elmondta a születésnapon történteket Chloénak, amit persze ő már tudott. Bevallotta neki, hogy sajnálja, de akkor igaza volt a bátyjának. Elmesélte, hogy ez a pont volt az, amikor elgondolkodott az élete felett és eldöntötte, hogy változtat rajta. Azóta visszafogott, komoly férfi vált belőle, aki szinte csak a szakmájának él.

– Az eltelt idő alatt, úgy gondolom, hogy bátyádnak és szüleidnek is bebizonyítottam, hogy most már méltó vagyok hozzád, ha te is úgy gondolod – mondta Noah.

Chloé, hirtelen meg sem tudott szólalni a meglepetéstől. Könnyes tágra nyílt szemekkel nézett Noahra.

– Igen, szeretném – válaszolt halkan.

Majd vágytól hevült csókban forrt össze ajkuk. Egy ideig még titokban találkozgattak. Közeledett a karácsony és nem akartak tovább titkolózni. Szerették volna, ha elfogadja a család őket és együtt töltenék boldogan az ünnepet. Egyik alkalommal reggeli közben, így szólt Chloé;

– Anya, Apa és Lucas! Nagyon szeretlek benneteket, de végtelenül szeretem Noaht is. Szeretném, ha elfogadnátok, hogy egy ideje már egy pár vagyunk, mert nem szeretnénk tovább bujkálni.

Egy pillanatra megállt a levegő és a falatok, majdnem a torkokon akadtak.

– Jön a karácsony és ezt szeretnénk a családdal együtt, boldogan eltölteni – folytatta.

– Kislányom, ez a te életed, a te választásod. Felnőttél már és úgy gondolom, hogy nekünk kötelességünk a döntésedet elfogadni. Függetlenül attól, hogy nekünk mi a véleményünk – válaszolta Claire.

– Én, nem ismerem ezt a férfit, csak annyit tudok róla, amit anyád és Lucas elmesélt még akkor a születésnapod után. Azóta eltelt pár év. Amennyiben változott, szívesen megismerkedem vele, hívd el holnap vacsorára. De, ha bánatot okoz, az én egyetlen, drága kislányomnak, velem gyűlik meg a baja – tette hozzá Louis.

– Drága kis húgom, mindig óvtalak és vigyáztam rád, már amennyire hagytad. Belátom, hogy ez egy idő után nem megy, hiszen felnőttél és meg van a saját életed. Azonban tudd, hogy én mindig itt leszek neked és csatlakozom apához. Mond meg neki, ha nem hord a tenyerén, akkor mi tenyerünkkel fog megismerkedni. Legközelebb nem leszek olyan úriember – mondta mosolyogva.

– Imádlak benneteket és köszönöm! Akkor holnap este! – ujjongott boldogan, majd elviharzott.

– Hát ennek is eljött az ideje – sóhajtott fel Louis.

–Egyébként tényleg sokat változott az utóbbi időben előnyére Noah – fűzte hozzá Claire.

– Valóban, ahogy visszagondolok a születésnap óta, mintha kicserélték volna. Eleinte azt hittem csak azért olyan visszafogott, mert megsértődött. Ám később bocsánatot kért és elmondta nekem, hogy igazam volt, ráébresztettem helytelen életmódjára, ami nem vezet sehová és meg akar változni – mesélte Lucas.

Másnap a vacsora vidáman telt és mindenki megelégedéssel állt fel az asztaltól. A fiatalok, nagyon örültek, hogy a család befogadta Noaht. Hatalmas megkönnyebbülés volt ez számukra. Annál is inkább, mert Chloénak már az utolsó vizsgáira kellett ráhangolódnia. Nyakukon volt a karácsony is, melyre nagy izgalommal készült mindenki. Chloét többször gyötörte fejfájás és időnként a szédülése is előjött. A feszített tempó, ami most körülötte zajlott ezt indokolhatta, így nem foglalkozott vele.  A karácsonyi ünnepeket örömteljesen töltötte együtt a család. Noah, annak rendje és módja szerint megkérte Chloé kezét, aki majd elájult a meglepetéstől, de boldogan mondott igent. Az eljegyzés után Noah odaköltözött hozzájuk. Chloé tavasszal sikeresen lediplomázott és nyárra kitűzték az esküvőt. Az egyik reggelen, a lány csak a teáját itta meg, ott hagyva a reggelijét.

– Mi a baj kislányom?

– Nem tudom, nincs étvágyam, úgy émelygek – válaszolta.

– Csak nem terhes vagy? – kérdezte Claire.

– Nem hiszem – válaszolt kedvetlenül.

–Na, jó ez így nem megy tovább, azonnal hívd fel az orvost. Most már nincs stressz, hogy arra fogd. Ennek ki kell deríteni az okát – kérte.

Chloé beleegyezett, mert őt is aggasztotta, hogy egyre sűrűbben van rosszul. Labor, és minden egyéb vizsgálatok során ment keresztül. A terhességet legelőször kizárták. A CT eredménye azonban már igen aggasztó volt. Az orvos közölte vele, hogy agydaganata van. Olyan helyen, ami sajnos jelenleg nem műthető.  Nem mondott neki többet, mert látta, hogy ez is sokkolta, viszont kérte tőle, hogy küldje el a szüleit hozzá. A lány szinte fel sem fogta hirtelen, azt sem tudta, most mitévő legyen. Amikor hazament elmondta az eredményt és átadta az orvos üzenetét, hogy másnap menjenek be hozzá a szülei. Csak azon jártak a gondolatai, hogy így nem mehet hozzá Noahhoz. Viszont, azt is tudta, hogy minden percét, ami még hátra van, vele szeretné tölteni. Természetesen ő akarta közölni a rosszhírt kedvesével. Este, amikor a munkából hazaért, izgatottan kérdezte;

– Drágám! Mik az eredményeid? Mit mondott a doki?

Chloé, könnyes szemmel közölte vele, amit az orvosa elmondott. Noahból feltört a hangos zokogás.

– Nem lehet! Kell lennie valamilyen megoldásnak! Nem fogom hagyni! – kiáltozta.

– Noah! Így nem mehetek már hozzád feleségül – mondta könnyeivel küszködve.

– Chloé! Édes szerelmem, nem hagyhatsz itt! Meglátod, találunk majd megoldást – átölte, mint aki soha nem akarja elengedni. Arcukon könnyeik összemosódva peregtek.

Hosszú és gyötrelmes éjszaka következett mindenkinek. Másnap reggel az orvos tájékoztatta a szülőket az eredményről, hogy lehetetlen megoperálni, majd hozzátette;

–  Kérem, hogy ne hagyják egyedül, mert egyre sűrűbben lesz rosszul és egyre súlyosabb lesz az állapota. Sajnos, csak egy fél éve van hátra.  Ezt nem mondtam el a lányuknak, mert túl sok lett volna neki. Önöknek viszont fel kell készülni rá.

A hír hallatán teljesen összeomlottak. Chloénak nem merték elmondani a teljes igazságot továbbra sem. Lucasnak és Noahnak, azonban beszámoltak részletesen arról, amit az orvos mondott. Teljesen kiborultak, mert abban bíztak talán lesz remény az operációra.

– Nem adhatjuk fel! Valamit csak kell tennünk! – kiáltotta Noah.

– Én kitaláltam valamit – szólalt meg Claire.

–Mond anya! – kérte Lukas.

– Te Noah! Chloé mindig nagyon vágyott Velencébe és Rómába, ha nem tévedek odaterveztétek a nászutat.

– Igen, így van. Már a szállást is lefoglaltuk.

– Menjetek el most, hozzátok előre.

– Most? Hát hogyan? – kérdezte Noah.

– Chloé, most még olyan állapotban van, hogy elmehet és egy kis kikapcsolódás nem árt egyikőtöknek sem. Had legyen boldog és vidám, tégy meg érte mindent! Mi meg addig minden szálat beizzítunk, hogy találjunk olyan orvost, akárhol a világban, aki hajlandó a műtétet vállalni a leletek alapján.

– Ez tényleg jó ötlet! – mondta Louis és Lucas szinte egyszerre.

– Rendben, akkor legyen így. Máris intézem a szállást és a repülőjegyeket, ha valami van, azonnal értesítsetek és jövünk haza – válaszolta Noah.

– Ez természetes! – fűzte hozzá Claire.

A fiú rábeszélte Chloét, hogy most utazzanak el, kapcsolódjanak ki ebből az egész légkörből. A lány elfogadta, hisz érezte, talán ez az utolsó lehetősége, hogy megláthassa Rómát és Velencét. Két hetet töltöttek ott, időnként voltak panaszai Chloénak, de nem befolyásolta az ottlétük boldog hangulatát. Eközben, izzottak a telefonvonalak, minden szóba jöhető sebészt felhívott a család. Sajnos nem jártak eredménnyel, senki sem vállalta a műtétet. A kétségbeejtő helyzeten, szinte alig tudtak úrrá lenni. Noah, ahogy telt az idő egyre jobban aggódott, semmilyen hír nem érkezett a családtól és tudta, hogy ez mit jelent.

Hazaérkezésük után, Chloé egyre sűrűbben és egyre rosszabbul lett. Többször kórházba is került. A lány érezte, hogy nem sok van hátra. A családja végsőkig mellette állt. Noah egy percre sem mozdult mellőle és az utolsó pillanatig fogta a kezét.

DIÁKSZERELEM

NOVELLA ; Romantikus

DIÁKSZERELEM

Írta: Poór Edit

 

            Éva, tizenhárom éves múlt, szüleivel elköltöztek a város másik részére. Emiatt iskolát is kellett váltania. Tele volt várakozással és izgalommal, hogy a leendő osztálytársai majd hogyan fogadják. Lesz – e új barátnője és persze az sem mindegy, hogy a fiúk milyenek.

           Vidám, tűzről pattant csinos leány, szép fekete szemekkel és sötét barna hajjal. Sok fiúnak tetszett, de ő még fiatal volt ahhoz, hogy komolyan vegye bármelyiket. Azonban szeretett velük barátkozni, mert sokkal inkább el tudtak beszélgetni hasznosabb témákról, mint a lányokkal. A lányok sokat kényeskedtek és ezt, ő nem szerette. Egyszerű, tiszta erkölcsös nevelésben részesült. Az őszinteség és bizalom, nagyon fontos volt számára.

Eljött a várva várt nap. Az osztályfőnök bemutatta többieknek és a helyére kísérte, Ica nevű lány mellé ültette. Mint kiderült nem messze laknak egymástól és ő is egyszerű mosolygós lány volt. Nagyon jól összebarátkoztak. Mindenki meg akarta közelebbről ismerni az új lányt, így hamar az osztály középpontjába került. Az udvar hátsó részében volt egy sportpálya. Szünetekben a fiúk, ott fociztak vagy éppen kéziztek. Évi imádta mindkettőt. Sóvárogva nézte őket a pálya széléről. A tanárok nem örültek neki, hogy felügyelet nélkül használják a sportpályát. Ezért, mindig mentek ellenőrizni és többnyire ki is zavarták őket onnan, vagy ott maradtak velük a szünet végéig. Ugyanis salakos volt a pálya és féltek a sérülésektől.

Egyik alkalommal, Sanyi nevű osztálytársa megkérdezte, hogy szeretne – e ő is játszani. A lány szeme rögtön felcsillant, hiszen csak erre várt. Beállt a fiúkhoz kézilabdázni. Rögtön kiderült tehetsége. A fiúk versengtek érte, hogy melyik csapatban játsszon éppen. Minden szünetben ott voltak, már amikor az ügyeletes tanár nyakon nem csípte a diákokat. A labdát általában begyűjtötték, de mindig hozott valaki helyette másikat, hol kicsit, hol nagyot. Mindegy volt, csak labda legyen.

Az osztályban volt egy különös fiú, Imi. Legmagasabb a fiúk közül és nagyon helyes. Mosolygós, szép arcú, a legjobb tanuló. Icától tudta, hogy a lányok oda vannak érte. Ő sohasem ment hátra a sportpályára. Csendes, visszahúzódó, komoly természetű, már akkor tudta, hogy orvos akar lenni. Évának is meg – meg akadt a szeme rajta. Ám, tudta, hogy minden lány őt akarja. Így inkább tudatosan kerülte.  A párhuzamos osztályból volt egy barátja Ádám. Ők együtt jártak atlétikára. Nagyon helyes srác, fekete szemei és fekete haja nem maradt nyom nélkül Évában. Azonban Ádám, mindig rohant – szaladt, ügyet sem vetett a lányra. Még csak nem is köszönt, ha elment éppen mellette. Ez nagyon bosszantotta, mivel tudta Imi osztálytársa és még csak egy „sziát” sem mondott soha.

Nem hagyta nyugodni, sokat töprengett azon, hogyan vetesse magát észre vele. Azt találta ki, hogy legközelebb, amikor megint köszönés nélkül megy el mellette, kiteszi a lábát. Ádám megbotlik és ő utána nyúl, segítésképpen. Nem kellett sokat várnia az alkalomra. Minden a terv szerint ment. Bocsi, mondta és kezét nyújtotta Ádámnak, aki morcos lett igaz, de végre rá nézett. Ezek után legalább megismerte és mindig előre köszönt neki.

Egy nap magyar órán, kis fecni levél érkezett a másik padsorból Imitől, mely kézről – kézre járt. Évi, nagy nehezen kibontotta. Ez állt benne „Szeretlek”! Nagyon meglepődött, persze jól esett neki, de váratlanul érte. Most mit csináljon? – morfondírozott magában. A fiút nem akarta áltatni, bár tetszett neki, de Ádám jobban. A lányok az osztályban, ha megtudják, hú…! Biztosan kiközösítik és nem akart konfliktust senkivel sem. Szeretett oda járni, jól érezte magát az osztályban és az iskolában is. Imi várta a válaszát, mert folyton hátra csavarodott fejjel nézte, mit reagál rá. A tanár rá is szólt, hogy oda figyeljen. Nagyon óvatosnak kellett lenni, hogy le ne bukjanak. A válaszlevélben, csak ennyit írt „beszéljünk”. A szünetek nem voltak alkalmasak erre. A sorban állásnál, Imi csak annyit súgott a fülébe, hogy „suli után”. Éva egy fejbólintással jelezte, hogy rendben.

Elkövetkezett az utolsó óra. Nagy izgalom lett úrrá a lányon. Az iskolának egyik kapuja elől, másik hátul volt nyitott, mind kettőt lehetett használni, más – más utcára nyílt. Évi és osztálytársainak nagy része a hátsó kaput használták. Imi intett a fejével, hogy elől menjen most ki. Egy ideig, csak az iskolai dolgokról beszélgettek, mert néhányan a sarokig velük mentek. Amikor a többiek leváltak és ketten maradtak Éva kezdte el a beszélgetést.

– Hú, nagyon megleptél ma!

– Igen, láttam rajtad!

– De, soha semmi jelét nem adtad annak, hogy tetszem neked.

– Mindig figyeltelek, csak te nem vetted észre! Első perctől kezdve nagyon megtetszettél. Nekem úgy tűnt, hogy kerülsz, nem értem miért?

– Én is kiszúrtalak már az első nap, de Ica mondta, hogy minden lány oda van érted. Árgus szemekkel figyelnek, hogy neked ki tetszik.

– Hát, amíg nem jelentél meg, addig senki.

–Tudod, nem akarok konfliktust senkivel. Nem rég jöttem csak és biztosan kiközösítenének a lányok, ha megtudnák.

– Értem. Anyukámnak már sokat beszéltem rólad és meg szeretne ismerni. Meghívott vasárnap délután sütizni. Most mit mondjak neki?

A lány szemei igen csak elkerekedtek.

– Imi, te tényleg járni akarsz velem?

– Igen, és komolyan is gondoltam!

– Figyelj, lehetünk nagyon jó barátok, azonban én még nem érzem, hogy szeretnék járni bárkivel is.

– Rendben, – mondta szomorúan, lehajtott fejjel. Akkor, mit mondjak otthon? Eljössz azért vasárnap délután hozzánk?

– Hát, ha többen is leszünk….

– Ádámot elhívom, ő már többször is volt nálunk. Tudod a legjobb barátom. Te is hívj valakit. Úgy jó?

– Igen, Icával megyünk, csak megbeszélem vele. Még pontosítsunk.

Ebben megegyeztek, majd elköszöntek egymástól. Évának igen csak főtt a feje. Pont Ádámot hívja oda, most mi lesz. Alig várta, hogy Icának elmesélje az egészet. Maga sem tudta mi tévő legyen. Imi, céltudatos megbízható, jóképű fiú tényleg tetszett neki és ráadásul már az anyukájának is be akarja mutatni. Ám, ő még nem volt felkészülve egy ilyen komolyabb udvarlóra. Ádámot igazából nem ismeri, de nagyon helyes fiú.

– Menjünk el, – mondta Ica – nincs abból semmi.

– Igen, de mind a két fiú tetszik és olyan ciki.

– Nem baj most legalább nyugodtan tudunk beszélgetni, aztán majd jobban megismered őket.

– Nem akarom áltatni egyiket sem és megbántani sem.

– Ezzel, még semmi sem történik. Ne aggódj már annyit! Különben is meglátod, hogy melyik fiú közeledik hozzád jobban, ráérsz akkor is dönteni.

Ica, lazára vette a figurát, de annyiból jó volt, hogy megnyugtatta Évit.

Vasárnap kora délután elmentek Imiékhez. Az anyukája nagyon kedves és mosolygós volt. A süti is nagyon ízlett mindenkinek. Jó hangulatban telt el a délután, sokat beszélgettek, nevetgéltek. Éva, Ádám és Ica egyszerre jöttek el.

– Évi, te nem akarsz atletizálni? – kérdezte Ádám.

– Én inkább a labdajátékokat szeretem.

– Jó, de abba is kell futni, méghozzá gyorsan és nem mindegy, hogy milyen testtartással. Gyere ki egyszer velünk, nézd meg! Hátha kedvet kapsz hozzá – invitálta Ádám.

– Jó rendben, majd megbeszéljük mikor.

Ezzel Ádám elköszönt tőlük.

– Te tényleg kimész velük?

– Látod, annyira akarta.

– Igen, szerintem Ádámnak is tetszel.

– Tényleg úgy látod? Én nem vettem észre. Azt hittem, haragszik rám, amiért elgáncsoltam.

– Persze, azért hívott el edzésre! Oda már egyedül mész! – és nevetett hozzá Ica.

– Húha! Akkor vagyok bajban! Na, majd lesz valahogy.

Az iskolának szép nagy udvara volt. Másnap Éva éppen menni akart hátra a sportpályára, amikor egy nagyobb tömörülést vett észre, kissé félreeső részen. Ő is odament megnézni, hogy mi történik. Két fiú összeverekedett. Egyik Árpi az osztálytársa, aki egyébként egy nagydarab fiú. A másikat nem ismerte. Ez a srác már fojtogatta Árpit.

– Valaki menjen már az ügyeletes tanárnak szólni! – kiáltotta Évi.

– Te, meg engedd el! – kiáltott rá.

– Ne szólj bele! – ordított vissza a fiú.

– Nem látod, hogy már fuldoklik?

Ezzel, odalépett a fiúhoz és jól sípcsonton rúgta. Persze, rögtön elengedte Árpit, aki lehuppant a földre.

– Árpi, jól vagy? – kérdezte tőle Éva.

Ő csak bólintott, és nehezen kinyögött egy köszönömöt. Mire a tanár odaért, már rendeződtek a viszonyok, de Árpit beküldték az orvoshoz, mert elég ramatyul nézett ki. Közben, odaérkezett Ádám is.

– Évi, mikor jössz ki velünk edzésre?

– A héten már nem, mert nekem is kézi edzésem van. A jövő hét jó lesz.

– Rendben, akkor majd egyeztetünk.

Becsengettek és mindenki órára ment. Árpi is visszatért az osztályterembe, már jobb színe lett.

A következő héten Imi rákérdezett Évára.

– Ádám mondta, hogy kijössz majd velünk egy edzésre. A holnap jó neked?

– Igen, persze.

– Akkor mehetünk majd együtt?

– Az jó lenne. – válaszolta mosolyogva.

Másnap, Ádám is csatlakozott hozzájuk. Éva már ismerte a pályát, ő is odajárt, csak kézi edzésre. A fiúk gyorsan átöltöztek és elkezdték a bemelegítő futást. A lány pályaszéléről figyelte őket.

Imi odaszólt, hogy menjen ő is futni velük, ha van kedve. Ám, Éva visszautasította, hogy fut eleget edzésen, meg meccseken. Erre, Ádám odalépett hozzá.

– Figyelj, láttalak futni, amikor a fiúkkal hátul kéziztél. Nézd meg az Imi testtartását, így könnyebb és gyorsabb. Told előre a csípődet, próbáld meg és közben mutatta a helyes testtartást futásnál.

– Évi, futott egy sprintet, – tényleg jobb így! Köszi!

Ádám, tovább magyarázta a helyes testtartás előnyeit. Majd visszament futni. Az edzés után mindhárman hazamentek, még másnapra tanulniuk kellett. Éva, felnézett mindkét fiúra, igazán jó fejek voltak, továbbra is tetszettek neki. Ádám, pörgősebb és határozottabb, ez egy kicsivel jobban bejött. Gyorsan eltelt az év, már sarkukban volt a nyári szünet. Szomorúan búcsúztak el egymástól, hogy majd csak szeptemberben láthatják egymást újra.

Már jó egy hónap eltelt, amikor Éva az utcán véletlen összefutott Ádámmal. Nagyon megörültek egymásnak és sokáig beszélgettek, majd a fiú felvetette, hogy másnap menjenek el moziba. A lány meglepődött, de elfogadta a meghívást. Nagyon jól érezték magukat. Ádám, hazáig kísérte őt, majd búcsúzóul megcsókolta. A nyár folyamán többször találkoztak, nagyokat sétáltak, múzeumot látogattak. Éva imádta a plüss állatokat, főleg a macikat. Születésnapjára, nagy meglepetés érte. Ádám egy hatalmas plüssmacival lepte meg. Annyira boldog volt, nagyon örült neki. Időközben kiderült, hogy Ádám édesapja nagyon jól ismeri a lány édesapját. Mindkét család örült és támogatta kapcsolatukat. Elröpült az idő és már a ballagásra készültek. Az osztály egy búcsú házibulit tartott, amire természetesen Ádámot is meghívták, de Imi nem ment el.

A lányok sütit vittek a fiúk üdítőt. Remek hangulat volt táncoltak, nevetgéltek. Majd később estefelé előkerült egy üveg konyak valahonnan. A fiúk elkezdtek inni. Éva látta, hogy Ádám is iszik és ez nagyon nem tetszett neki, de nem szólt semmit. Majd egyszer csak, Ádám egy pohár konyakkal a kezében odament hozzá.

– Hoztam neked is, igyál te is.

– Sportember nem iszik, és nem dohányzik. – válaszolta elutasítóan.

– Akkor te hülye vagy!

Ezzel sarkon fordult és otthagyta Évit. Ez nagyon rosszul esett a lánynak. Szinte beleégett a lelkébe. Szomorúságot és csalódottságot érzett. Nem is volt kedve tovább ott maradni. Egy darabig még a konyhából figyelte őket, majd felöltözött és hazaindult. Most először bánta meg, hogy Imi helyett Ádámot választotta.

Ádám, másnap ugyan bocsánatot kért tőle és megígérte, hogy többé nem fog ilyen előfordulni. Azonban Éva szívén, túl mély sebet ejtett ahhoz, hogy meg tudjon bocsájtani. Félt attól, ha most ilyen hangnemet enged meg magának, akkor mi lesz később. Már nem bízott benne. Ádám ostromolta egy darabig, de zárt kapura talált. A lány szívét, már nem tudta többé megnyitni. 

A KIS RÓZSÁS HÁZ

NOVELLA ; Romantikus

A KIS RÓZSÁS HÁZ

Írta: Poór Edit

 

            Lionelnek jól menő ügyvédi irodája van Toulonban. Rengeteget dolgozik és meg is van az eredménye. Feleségével együtt nevelik egyetlen gyermeküket Renét, aki éppen elkezdte az egyetemet. Boldog házasságban élnek már több mint húsz éve. Kikapcsolódásként, a nagyszülőktől megörökölt úgynevezett „kis rózsás házba” vonulnak vissza mindig a világ zajától, ha csendre, nyugalomra vágynak.

            Ez a ház a tengerpart közelében áll. Környéken is csak úgy ismerik, hogy a „kis rózsás ház”. Nem nagy alapterületű, de nagyon hangulatos kis nyaraló. A falán körben tűzpiros futórózsa nyiladozik, innen kapta a nevét. Az előkertjében különböző színű és fajtájú rózsák alkotnak mintát. Ablakából a tengert látni, melynek sós illatát enyhe szellő hozza el. A hullámok halk morajlása betölti a környéket. Távolabb egy kis sziget és jobbra sziklás hegyvonulat. Maga a tengerpartja homokos. Egy szóval festői, idilli táj. Itt viszonylag nagy távolságra található egy – egy házikó, biztosított az örök csend.

Lionel elképzelése az volt, hogy René a jogi egyetem elvégzése után, majd átveszi tőle a praxisát. Ő meg visszavonul feleségével a zajos várostól, békés kis nyaralójukba. Ám az élet mindig hoz fordulatot. Neje megbetegedett, rövid szenvedés után eltávozott a földi világból. Ezt nagyon nehezen tudta feldolgozni, és a munkájába menekült.

René időközben, ugyan elvégezte a jogi egyetemet az apja kérésére és hétköznapokon nála ügyvédbojtárkodott. Igazából a festészethez vonzódott, kitűnő tehetsége volt hozzá. Egyébként is szuper intelligens, jó memóriával rendelkező fiú. Minden szabadidejét a kisházban töltötte és hobbijának, a festészetnek élt. Az egyetemi évek alatt, udvarolt lányoknak, de komoly kapcsolatra nem került sor. Nem tudták elviselni, hogy tanulás után, a festészet az első és nem ők. Rohamosan teltek az évek.

Lionel nem nézte jó szemmel, hogy fiát teljes mértékben leköti a festészet. Féltette, hogy agglegény marad. Ő már korosodóan, szerette volna, ha fia megnősül és a végtelen csendet az apró gyermekek kacagása tölti be. Emiatt sokszor zsörtölődött is vele.

Az egyik hétvégén, ahogy kipakolta a festőállványát és éppen csak pár ecsetvonást csinált, amikor arra lett figyelmes, hogy valaki kiáltozik.

– Segítség…! – Segítség valaki…!

A hang irányába fordulva látta, hogy valaki a vízben úszik, elmerül, újra feljön és kapálódzik. Azonnal rohant és úgy ahogy volt ruhástól ugrott be, hogy ki mentse az illetőt. Akkor látta, hogy egy fiatal csinos lány. Kihúzta a partra, épp az utolsó pillanatban mentette meg, mert már nem volt annyi ereje, hogy magától újra feljöjjön a víz felszínére.

– Köszönöm…! – nyögte a lány erőtlenül.

René gyorsan hozott egy nagy törölközőt és becsavarta vele.

– René vagyok, – mondta.

– Elen, – és mosolygott hozzá.

– Hogy kerülsz ide? Itt nagyon mély a víz, erre nem szoktak úszkálni, legfeljebb néha egy – egy csónak.

– Kicsit arrább, gondoltam megmártózom. Csak úsztam és úsztam. Amikor felnéztem, hirtelen nem tudtam merre kell visszafelé úsznom. Itt, azt sem tudom, most hol vagyok, az erőm pedig már elfogyott.

– Még sosem találkoztunk, pedig én minden szabadidőmet itt töltöm.

– Igen, én Toulonban élek, csak néha a nagyimat meglátogatom, most is nála vagyok hétvégén. Látom a te ruhád is csupa víz, nagyon köszönöm, hogy megmentettél.

– Ja, megyek átöltözöm, veszek valami szárazat és készítek ki neked is, inget és rövidnadrágot meg ne fázz, sajnos csak férfi ruhával szolgálhatok – mosolygott hozzá René.

– Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen, jó lesz – mondta viszonozva a mosolyát.

– Készíthetek egy limonádét is a nagy ijedtségre?

– Igen, jól esne.

– Itt a limó! A szobában kikészítettem számodra a ruhát.

Renének, nagyon szimpatikus volt a lány, pedig semmit sem tudott róla. A barna szemei olyan különösen, ellenállhatatlanul csillogtak. Elen, amikor elkészült, visszament Renéhez.

– Nagyon köszönöm a vendéglátást! Gyönyörű ez a ház és a kert is. Most mennem kell, de nem tudom merre induljak. Útba igazítanál? Holnap visszahozom neked a ruhádat.

– Természetesen, de gyere elviszlek a nagyidhoz.

– Köszi, de a kerékpárt valahol elhagytam, meg kellene keresni, aztán már odatalálok.

– Jó menjünk.

– Elindultak visszafelé, majd egy dombnál szólt Elen, hogy – ez, az itt állj meg kérlek. Innen, már tudom az utat.

– Rendben,  – de René kiszállt a kocsiból és betette a kerékpárt.

– Gyere haza viszlek, az a biztos – és mosolyogva kacsintott egyet.

A lány nem ellenkezett, örült neki, hogy addig is vele lehet. Nagyon elnyerte tetszését René. Amikor megérkeztek, már várta Elent a nagymamája.

– Drága kis unokám, hát merre jártál? Mi ez a ruha rajtad? Ki ez a fiú? Hogyhogy ő hozott haza, csak nem történt valami baj? – záporoztak a nagyi ajkáról az aggódó kérdések.

– René vagyok, – mutatkozott be, mosolyogva.

– Elen majd mindent elmesél. Nem is akarok tovább zavarni  –és kedvesen elköszönt.

Elen és a nagymamája között nagyon erős kapcsolat volt, szinte a pótédesanyja. Korábban minden iskolai szünetet az ő felügyelete alatt töltött el. Szülei nagyon elfoglalt üzletemberek. Jómódúak, de lányukra nem sok idejük maradt. Menedzser szakon végzett az egyetemen és most kiállítás szervezőként dolgozik egy galériában. Toulonban gyönyörű lakása van, azonban néha – néha, mint most is, a nagyinál tölt egy hétvégét.

A konyhában leültek az ebéd mellé és töviről – hegyire, mindent elmesélt neki Elen.

– Nagyon szimpatikus fiú ez a René. Hálás vagyok én is, hogy megmentett. Majd hívd el egyszer ebédre hozzánk. Sokkal inkább hozzád való, mint Gaston. Különben is hol van már megint, miért nincs itt veled?

– Jaj, nagyi! Tudom, hogy nem szívleled. Továbbképzésen van.

– Aha..! És te miért nem vagy vele akkor?

– Mert én inkább itt vagyok most veled, mosolygott Elen és kedvesen megölelte.

– Drága kislányom, tudod nincsenek véletlenek, a sors írja az életünket, és ami meg van írva az elkerülhetetlen. Gondolkodj el ezen.

– Igen tudom…, de Gastonnal már az egyetemi évek óta szeretjük egymást és együtt vagyunk. Nekem biztosan ő rendeltetett.

– Na, pont ez a bajom vele! Hány éve, nem jutott eszébe, hogy megkérje a kezedet és még csak a családot sem akarja közelebbről megismerni. Elég volt neki mindenkivel egyszer találkozni él, mint „Marci Hevesen” Neki mindig külön útjai vannak. Te, hányszor voltál a családjánál?

– Csak egyszer hívott meg, amikor megismertem a szüleit.

– Hát pont erről beszélek, nem vesz ő komolyan téged. Az idő meg csak eltelik.

– Nagyi értsd meg, szeretjük egymást és megbízok benne.

–Rendben, te tudod.

Másnap Elen visszavitte a ruhát Renének, aki ismét az állvány mellett folytatta az előző napi kép festését.

– De gyönyörű! – szólalt meg váratlanul a háta mögött.

René, annyira belefeledkezett a festésbe, hogy észre sem vette Elen érkezését.

– Jaj, szia! Ne haragudj nem vettem észre, hogy jössz. Látom, hoztad a ruhámat, köszi szépen.

– Egy italt?

– Igen köszi, olyan finom limó jó lesz, mint tegnap.

– Gyere, üljünk le itt a rózsa lugasban. Semmit sem tudok rólad, mesélj, mivel foglalkozol?

– Pazar ez az egész környék, és micsoda finom rózsa illat, teljesen elkápráztat. Megértem, hogy szeretsz itt festeni. Van több képed is? Megmutatod? Ez is csodálatos, amit most csinálsz, jó érzéked van hozzá.

René furcsállotta, hogy kitért a kérdése elől, de nem akart tolakodni. Elővette a mappáját és megmutatta, a többi képet is. Ezek sokkal szebbek, mint amiket sokszor kiállítunk.

– Te szoktál kiállítani belőlük?

– Még nem volt rá alkalmam.

– Ezek fantasztikusak és a grafikáid is.

– Nagyon köszönöm, örülök, hogy ennyire tetszenek.

–Megadom a telefonszámomat, majd hívj fel, ha úgy gondolod, hogy szeretnéd őket kiállítani. Kiállítás szervező vagyok egy galériában.

– Igen? – kérdezte meglepődve René.

– A sors útjai kifürkészhetetlenek, bár tudom nincsenek véletlenek.

– Te is olyan vagy, mint a nagyim, – mondta és felnevetett.

– Akkor biztosan jól megértenénk egymást, – mosolygott vissza és kacsintott hozzá René.

– Apropó, ő is szeretné megköszönni neked, hogy megmentetted az életét, egyetlen unokájának. Kérte, hogy hívjalak majd el egy ebédre. Csak a mai nap nem jó, mert már készülök vissza Toulonba. Nem tudom, mikor jövök legközelebb, de légyszi add meg te is a számod és majd hívlak, ha újra itt leszek.

– Köszönöm szépen a meghívásotokat, örömmel elfogadom. Jól érzem, magam a társaságodban, kedves lánynak ismertelek meg és szívesen találkoznék veled Toulonban is. Tudod hétköznap én is ott dolgozom.

– Nagyon kedves tőled, de maradjunk majd az ebédnél. Gaston a barátom és nem valószínű, hogy örülne neki. Tudod még az egyetemi évek alatt szerettünk egymásba. Hat éve együtt is élünk.

– Értem, bocsáss meg nem akartam tolakodni, csak nem láttam gyűrűt a kezeden.

– Mert nem is volt eljegyzés, nem tartottuk fontosnak.

–Aha.., és most hol van ő? Miért nincs itt veled?

– Továbbképzésen van.

– Akkor mért nem vagy vele? – Jaj, ne haragudj a kérdéseim miatt, végül is semmi közöm hozzá, csak önkéntelenül vetődtek fel a gondolataim, amiket hangosan ki is mondtam.

– Ne már….! Tényleg pont olyan vagy, mint a nagyi, ő is ugyanezeket kérdezte. De semmi baj, akkor majd jelentkezem.

– Rendben és köszönöm a meghívást, kézcsókom a nagyidnak.

René szomorúan nézett a lány után. Gondolta erről is lekésett, pedig igen mély nyomot hagyott a lelkében. Maga sem tudta megmondani mi az, ami ennyire vonzotta hozzá. Mindennap ott volt a gondolataiban, folyton a telefonját bámulta, és azt várta, hogy egyszer csak Elen hívja. Ő nem merte, hiszen barátja van és nem akart kettejük közé állni.

A lányt lekötötte a munkája, sűrű napjai voltak. Már egy hónap is eltelt talán. Furcsállta, hogy szinte naponta bevillan előtte René mosolya. Szinte menekült előle a munkába. Már restellte, hogy a nagyinál is régen, volt, mindig csak ígérgette, de nem került rá sor. Lelke mélyén félt a Renével való találkozástól. Olyan vonzalmat érzett iránta, amit Gaston iránt nem, és ez borzasztóan zavarta. Talán ez lehet az igaz szerelem? Tette fel magának a kérdést. Teljes zűrzavar volt a szívében, hiszen Gastont is szerette, csak másképpen. Hiába próbálta a René iránti érzéseit elnyomni, annál rosszabbul érezte magát. Elhatározta, hogy ez nem mehet így tovább, ki kell derítenie, hogy ha találkoznak, mit fog érezni.

Tényleg nincsenek véletlenek, egy művész lemondta betegség miatt a kiállítását. A galériában szabaddá vált egy hét. Elen telefonált Renének, hogy hozza a képeit és egy hétre ki tudja állítani, van szabad hely. Éppen jókor, gondolta, legalább letisztulnak, majd az érzései és végre megnyugszik, ha találkozik vele.

René nagyon boldog volt, amikor megcsörrent a telefonja és látta Elen az, olyan gyorsan vert a szíve, hogy majd kiugrott. Persze örült a kiállítás lehetőségének is. Azonban minden örömét felülmúlta, hogy újra láthatja őt.

A találkozásuk alkalmával, legszívesebben egymás nyakába ugrottak volna. René, azonban látta, hogy a lány igen visszafogottan hivatalos. Elfojtották az egymás iránti érzéseiket. Remekül lezajlott a kiállítás és pár képet vettek is tőle.

– Szabad vagy ma este, meghívlak vacsorára itt a közeli étterembe?

– Ne haragudj, nem lehet, már sietek haza.

–Csak üzleti vacsora, szeretném megköszönni neked a lehetőséget.

– Nincs mit, hiszen a lehetőség adott volt és te nagyon tehetséges vagy. Talán két hét múlva, majd el tudok menni a nagyihoz és akkor áll az ebéd. Megünnepeljük, de majd telefonálok. Mosolygott, majd sietősen az órájára pillantva, közölte, hogy most mennem kell. René szomorúan, de elfogadta a visszautasítást, nem is tehetett mást.

Alig telt egy hét, amikor úgy hozta a sors, hogy Elen már kora délután haza tudott menni. Látta, hogy Gaston kocsija a ház előtt áll. Meglepődött, hogy már ő is otthon van. Gondolta, de jó akkor még el tudnak menni még valahová kikapcsolódni. Ahogy az előszobába ért látta, hogy ismeretlen kiskabát van a fogason, mi az vendéget is hozott, morfondírozott magában. Fura hangok ütötték meg a fülét, ami már nem tetszett neki, balsejtelmei lettek. Egyből a hálószobába ment és ott találta Gastont egy másik nővel. Totálisan kiborult.

– Azonnal tűnjetek innen, mindketten! Most! – ordította teljesen kifordulva magából.

A lány nagyon megijedt és rögtön összeszedte magát, már ott sem volt. Elen könnyeivel küszködött, egyszerűen hihetetlen volt számára ez a szituáció, annyira megbízott Gastonban. A fiú, próbálkozott, bocsánatot kért, de hiába.

– Gaston, egy szót sem akarok hallani tőled!  Szedd össze a cuccodat és soha többé látni sem akarlak! Igyekezz! – ordította Elen.

Teljesen kibukott, vége minden álmának, amit Gastonnal épített fel. Már egyedül maradt a lakásban, de csak zokogott megállás nélkül. Kezdett esteledni rájött, hogy nem bír abban a lakásban maradni, az ágyban aludni. Kivett egy hét szabadságot, gyorsan összecsomagolt, majd leutazott a nagyihoz. Már egészen későn érkezett meg.

– Mi történt, kislányom, hogy ilyen későn jössz? Nem is szóltál nekem – kérdezte ijedten.

Elen a sírástól szinte szóhoz sem jutott.

– Gyere, főzök egy kis nyugtató teát.

Elen csak bólogatott, majd kicsit megnyugodva elmesélte a történteket.

– Nagyon sajnálom, – mondta és magához ölelte Elent, majd ő is elmorzsolt egy könnycseppet.

– Maradhatok itt egy hetet?

– Persze, micsoda kérdés ez! Tudod, hogy mindig örülök, ha itt vagy és addig maradsz, ameddig csak akarsz.

– Köszönöm, most megyek aludni. Jó éjt – és adott egy puszit a nagyinak.

–Aludj jól! Pihend ki magad.

Jól teltek napjai, már egészen kezdett magára találni Elen. Sokat beszélgettek a nagyival. Átgondolta és megértette, hogy bármennyire is fáj, de új életet kell kezdenie és túl kell lépni ezen. Még fiatal és még találhat olyan valakit, aki becsületes. Azt tisztán látta, hogy abban a lakásban már nem tud boldog lenni senkivel, el kell adnia és valahol máshol kell majd lakást vennie. Kiment a kis dombra, hogy teljesen egyedül gondolja végig az elkövetkezendő teendőit.

René éppen ment visszafelé a városba és azt hitte rosszul lát. A kis dombon ott ült Elen. Azonnal megállt és oda ment hozzá.

– Szia Elen! Hát te?

A lány megörült, ahogy meglátta, szinte fellélegzett.

– Itt vagyok a nagyinál, szabit vettem ki, történt egy kis változás.

– Mesélj! – közben leült a lány mellé.

Még mindig könnyek között beszélt a történtekről. René közben átkarolta, Elennek jóleső érzés volt a vállán kisírnia magát.

– Ha akarod, én mindenben segítek neked, mindig számíthatsz rám.

– Nagyon kedves tőled! Köszönöm. Holnap gyere el, a már rég esedékes ebédre – hívta mosolyogva.

– Ott leszek! Köszönöm! Haza vigyelek?

– Jaj, nem! Köszi, itt a kerékpárom.

Elen boldogan mesélte a nagyijának, hogy találkozott Renével és meghívta ebédre. Szinte kicserélték, újra önmaga volt. Másnap az ebédnél felszabadult, remek hangulatban beszélgettek és jókat nevetgéltek.

Pár hónap múlva a lány talált megfelelő lakást és a költözéshez megkérte Renét, hogy segítsen. Persze ő készséges volt. A barátságuk kezdett elmélyülni. Tudat alatt, már régen szerelmesek voltak egymásba, talán az első pillanattól kezdve. René, nem akart tolakodó lenni, így elnyomta érzéseit. Elennek, pedig ott volt Gaston és bár furcsállta a jelenséget, de nem akart neki teret adni.

Most jött el az ő idejük, végre szabadon feltörhettek mindkettőjük érzései. Minden percüket együtt töltötték, nagyon boldogok voltak egymással. Imádtak a kis rózsás házban lenni. René festhetett nyugodtan, amíg Elen ellátta a házi teendőket. Sokat voltak a nagyinál és segítettek neki, amiben csak tudtak. Lionel is boldog volt, végre látta a lehetőségét annak, hogy még megismerheti az unokáit.

            A karácsonyt mindannyian Elen szüleinél töltötték és René megkérte a lány kezét, aki boldogan mondott igent. Egy félév múlva már az esküvőjüket tervezték. Nem vártak sokat a családalapítással sem. „ A kis rózsás ház” meghozta számukra is a boldogságot. Ami a sors könyvében meg van írva, az kitörölhetetlen.

 

A ZENEAKADÉMIAI NÖVENDÉK

NOVELLA ; Romantikus

A ZENEAKADÉMIAI NÖVENDÉK

Írta: Poór Edit

 

            Sebastian, gyönyörű ifjúvá érett. Magas, sportos testalkatú, fekete göndör haj, kreolos bőr és fekete szem, mely csillog, mint a gyémánt. Gyermekkorától imádja a zenét. Szülei jómódúak, így már kiskorától elkezdett zongorázni és hegedülni. Hatalmas tehetségnek ígérkezett.

            Könnyen tanult, mindenből kitűnő volt. Természetesen a Zeneakadémián folytatta tovább tanulmányait. Már az egyetemi évei alatt felkérték kisebb koncertekre. Neki a zene töltötte ki minden percét.

Az Akadémia elvégzése után megkérték, hogy maradjon ott és tanítson, hiszen ilyen kiváló képességű fiatal embert nem akartak elengedni. Sebastian elfogadta ezt a lehetőséget. A diáklányok, minden ürügyet felhasználtak, hogy a közelébe lehessenek. Persze tanítvány és tanár között semmilyen viszony nem megengedett. Ezzel ő is tisztában volt, hiszen a remek állását kockáztatta volna. Néha már egy kicsit terhére is volt a lányok rajongása. Azonban, mindig diplomatikusan kezelte.

A téli szünet időszakára felkérést kapott Salzburgban egy koncertsorozat fellépésére. A terv szerint, ő zongorajátékot ad és a szervezők egy hegedűművészt szerződtetnek mellé, aki kíséri. Egy hetes program, utazással együtt, nagyon megörült neki. Addig még van egy hónapja felkészülni rá. A szervezőtől egy hét múlva kapott e – mailben az állt, hogy a hegedűművész lemondta a koncertet, mert megbetegedett. Azonban mindenképpen szeretnék, ha a koncert stílusa maradna. Megkérték, ha tud, hozzon magával egy hegedűművészt és őt is szerződtetni fogják, várják mielőbbi válaszát.

Sebastian először nagy gondban volt. Aztán hirtelen kipattant a fejéből az ötlet. Az Akadémián meghirdet egy hegedűversenyt, és aki azt megnyeri, ő lesz a koncert hegedűse. Így még lesz idejük, gyakorolni és összehangolódni is. Hozzá is fogott a szervezéshez és a tanári karból lesznek a zsűritagok, akik vállalják a kis plusz munkát. Minden flottul ment, még örültek is neki az egyetemen, hogy milyen jó ötlet.  A tanítványok borzasztó nagy lázban égtek, hiszen ez mindenkinek egy hatalmas lehetőség a karrier szempontjából, na és arról nem beszélve, hogy Sebastiannal tölthetnek egy hetet kötetlenül.

A fiatal tanár, maga is kíváncsi volt az eredményre, mert több tehetséges tanítvány is volt. Arianara tippelt, hogy ő fogja megnyerni a versenyt. Már korábban is felfigyelt kiváló egyéniségére és művészi képességére, ami kimagaslott a többiek közül. Soha nem rajongta körül, mindig meghúzódott a háttérben. Alázatos volt a zene iránt és tisztelte tanítóját. Bár a szeme csillogása elárulta, hogy nem közömbös számára. Ha tekintetük találkozott és ott felejtődött néhány pillanatig, rögtön szégyenlősen lesütötte tiszta, átható kék szemeit.

A verseny zökkenőmentesen lezajlott. Mindenki nagy izgalommal várta az eredményhirdetést. Sebastian meg sem lepődött, hogy Ariana lett az első, nagy örömmel gratulált neki. A lány azt sem tudta, hová legyen a boldogságtól. Persze a többiek picit irigykedtek rá, de annyira kedves és szerethető növendék volt, hogy együtt osztoztak örömében, tudták megérdemelten nyert.

A tanár és tanítvány együtt készültek nagy hévvel a koncertre. Gyorsan összeszoktak, minden rezdülésükkel egymásra hangolódtak. Már elég volt egy szempillantás is, és mindig tudták mit akar a másik. Hihetetlen összhangot éltek meg egymással. Ez a lelkükben is visszhangot keltett, bár maguknak sem merték bevallani. Csak az előadásra koncentráltak mindketten.

Eljött a nagy nap, az utazás pillanata. Repülővel, hamar odaértek. A szervezők már várták őket és a hotelben elszállásolták a művészeket. Közölték, hogy másnap már két órával a koncert előtt értük jönnek, addig szabadprogramjuk van.

– Ariana! Ha elhelyezkedtünk, mit szolnál hozzá, hogy felderítsük a környéket? Úgy látom, gyönyörű helyen vagyunk.

– Persze, az nagyon jó ötlet tanár úr! Egy óra múlva a halban vagyok.

– Rendben, akkor egy óra múlva ott.

Sokat sétálgattak a jó levegőn és mindenféléről beszélgettek kötetlenül. Roppant jól érezték magukat, fél szavakból is megértették egymást. Ha az egyik elkezdett egy mondatot a másik befejezte. Teljesen egy hullámhosszon voltak. Már estefelé járt az idő.

– Vacsi? – kérdezte Sebastian.

– Jólesne, válaszolta Ariana mosolyogva.

– Pizza?

–  Szuper, imádom a pizzát tanár úr!

Beültek egy pizzázóba, mindketten narancslevet és ugyanazt a pizzát kérték. Még ebben is egyezett az ízlésük.

– Ariana! Kérnék tőled valamit, igyuk meg a pertut, bár csak narancslé van – mosolygott hozzá.

– Örömmel – válaszolta szerényen mosolyogva.

– Kérlek, szólíts nyugodtan Sebastiannak, legalábbis erre az egy hétre mindenképpen. Most tekintsünk el a tanár – diák viszonytól, hiszen itt kollégák vagyunk.

– Nagyon köszönöm – mondta alázattal, de a szíve a torkában dobogott a boldogságtól.

Vacsora után visszatértek a hotelbe. Sokáig nem jött álom a szemükre. Sebastian, arról gondolkodott milyen kár, hogy ez a lány a tanítványa. Még soha nem találkozott hozzáfoghatóval. Érezte, hogy legszívesebben az egész életét vele töltené. Ariana tudta, hogy nem táplálhat semmilyen érzelmet Sebastian iránt, de ezt nem tudta megállni. Olyan magasztos érzelmek dúltak a lelkében, hogy majd szétvetették.

A nappalokat együtt töltötték, vidámak és felhőtlenül boldogok voltak. Este a koncertekkel fenomenális sikereket arattak. Az utolsó este elmentek megünnepelni a parádés fellépés sorozatukat. Vacsora után, már hűvösebbre járt az idő. Sebastian, óvón ölelte át Arianát, aki lágyan bújt hozzá közelebb. Egy kirakat előtt megálltak és az üveg visszatükröződésében meglátták önmagukat. Mindketten arra gondoltak, milyen csodálatos párt alkotnak. Lassan, egymás felé fordultak és vágyaik csókjuk tüzében olvadt el. Majd hirtelen tudatukra ébredtek.

– Sajnálom Ariana, nem lett volna szabad.

– Ne mond ezt Sebastian, én boldog vagyok veled.

– Én is drága, és megvallom halálosan beléd szerettem. Soha senki iránt még nem éreztem ilyen érzelmeket. De, mi lesz velünk? Most, hogyan tovább?

– Maradjunk itt hétvégére.

– Szívem szerint maradnék, de ha még jobban egymásba gabalyodunk, még nehezebb lesz a távolság tartás. Te nem hagyhatod el az egyetemet, be kell fejezned! Kiemelkedő tehetség vagy nem pocsékolhatod el egy szerelem miatt. Én, kilépek az év végével, évfolyam közben nem hagyhatom ott. Ez még pár hónap addig lesz időm másik állást keresni.

– És addig…mi lesz, vagy… utána? – kérdezte könnyeivel küszködve a lány.

– Nagyon nehéz lesz szerelmem, de addig úgy kell tennünk, mintha mi sem történt volna. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kicsapják valamelyikünket is.

– Értem.., persze teljesen igazad van. De, ha elmész…?

– Ariana, legyünk őszinték, a jövőt nem tudhatjuk. Ne álltassuk egymást. Ki tudja hol, hány ezer kilométerre kapok állást. Neked még három éved van hátra. Nem akarom, hogy rám várj, mert én sem ígérhetek neked semmit, bízzuk a sorsra –ám eközben Sebastian könnyei is eleredtek. Még szorosabban ölelték át egymást, mintha soha többé nem akarnának elválni. – Soha sem felejtek el, és talán egyszer még összefutnak útjaink – súgta halkan a lány fülébe.

– Örökké élni fogsz szívemben, bármit hozzon is az élet – mondta Ariana, és búcsúcsókot lehelt Sebastian ajkára.

Már nem voltak messze a hoteltól, még szorosan fogták egymás kezét. Mindketten tudták ez az utolsó estélyük együtt. Másnap reggeli után összecsomagoltak és hazautaztak.

Az egyetemen szinte kerülték egymást, ha lehetett, nehogy szó- beszéd tárgyai legyenek. Sebastian, több ezer kilométerre lévő városban talált zenetanári állást.  Majd megszakadt a szíve, de tudta, nem tehet mást. Mielőtt elhagyta az Akadémiát, búcsúkoncertet adott. Az utolsó számot úgy konferálta fel, hogy „Ő komponálta búcsúzóul szíve minden érzésével.” Ariana tudta, neki szól és oly gyönyörű volt, nem is tudta megállni könnyek nélkül.

Sebastiant, egyre sűrűbben hívták fellépésekre. Már nem tudta az új helyen ellátni a tanári állását, így egy év múlva otthagyta. Bejárta a világot koncertjeivel, nagy hírnévre tett szert, mindenhol rajongtak érte.

Egy koncert utáni fogadáson, megkörnyékezte egy csinos szőke, kék szemű lány. Mindent elkövetett, hogy a közelében lehessen. Rendezvény szervezőként felajánlotta, hogy szervezi az ő fellépéseit is. Sebastian vonakodott először, de végülis belement. Olívia, eleinte követte minden koncertre és sikerült neki egészen elcsábítania. Egy év múlva, már össze is házasodtak.

Ariana kedves, széplány lévén, sokan udvaroltak volna neki, de senkinek sem adott esélyt. Egyetlen szerelme maradt örökre, Sebastian. Egy napon az újságot olvasva értesült róla, hatalmas betűkkel felírva, „A nagy tehetségű Sebastian, megadta magát a szerelemnek és házasságot kötöttek Olíviával!” Alatta a közös fotójuk. A lány hatalmas zokogásban tört ki, visszament lakásába és egy hétig ki sem jött csak sírt, teljesen összeomlott. Nem hibáztatta a fiút, de tudta ezzel minden esélyt elvesztett. Közben az egyetemet elvégezte, de hiába kérték maradjon tanárnak, nem volt képes az Akadémia falai között emlékeivel tovább ott élni. Hiszen, minden Sebastianra emlékeztette. Nem messze egy kis városban vállalt állást egy középiskolában zenetanárként.

Sebastian és Olívia eleinte boldogok voltak. Azonban a feleség már többre vágyott. Ő is építette a saját karrierjét és sokat volt távol üzleti tárgyalások miatt. Már nem kísérte el férjét a koncertekre. Szinte alig találkoztak, végül teljesen elhidegültek egymástól. Két év házasság után úgy döntöttek, hogy elválnak.

Ariana, az iskolából hazamenet, arra lett figyelmes, hogy Sebastian fotója lóg egy nagy plakáton. Egy hét múlva az ottani művelődési házban fog koncertet adni. Nagy izgalommal várta, talán egy pár szót fognak tudni váltani. Természetesen az első sorban foglalt helyet magának.

Elérkezett a fellépés estélye. Sebastian eleinte nem vette észre, és már folyt a koncert, amikor hirtelen megakadt a szeme rajta. A szám befejeztével, a programtól eltérően elkezdte játszani az egyetemi búcsú dalát. Persze könnyek folytak a színpad mindkét oldalán. Majd felállt és a kezébe vette a hegedűjét.

– Kedves hölgyeim és uraim, van itt egy magányos hegedű, mely arra vár, hogy meleg szívvel szólaltassa meg valaki. Van önök között, aki vállalkozna erre? – kérdezte.

Ariana, lassan felállt, majd a színpadra ment és kezébe vette a hegedűt. Még könnyes szemmel nézték egymást, de szívükben a régi láng lobogott, mely igazán soha ki nem aludt.

Ez volt az egyik legsikeresebb koncertjük együtt, mely életük végéig emlékezetes maradt.

A fellépést követően Sebastian meghívta vacsorázni Arianát. Sok megbeszélni valójuk volt az eltelt idő történéseiről.

– Kedvesem! Még van három fellépésem, amit már nem mondhatok le. Addigra neked is befejeződik az iskolai tanév. Aztán visszajövök hozzád és soha többé nem hagylak el. Most- már nincs, ami közénk állhatna, ha te is úgy akarod.

–  Igen, drága Sebastian! Mindig erre vágytam és én vagyok a legboldogabb ezen a világon. Azt a pár hónapot már csak kibírom! – és örömteli arccal mosolygott hozzá.

Hamar eltel ez a rövid idő. Ariana, elgondolkodva lépett ki az iskola ajtaján, vajon mikor jön Sebastian. Ahogy felnézett látta ott áll egy csokor vörös rózsával a kezében és már várta. A viszont látás boldog pillanatai leírhatatlanok. Még aznap este megünnepelték egy vacsora alkalmával. Sebastian intett a pincérnek, hogy hozhatja a pezsgőt. A kitöltött pohárba, egy óvatlan pillanatban bele csempészte az eljegyzési gyűrűt.

– Drága szerelmem! Igyunk arra, hogy a mi szerelmünk örök, többé soha nem válunk el egymástól! A feleségemként majd mindig mellettem leszel! – majd mosolyogva odanyújtotta a pezsgős poharat.

– Ariana, akkor látta, hogy a pohár alján megcsillan valami. Könnyekig meghatódott, ahogy Sebastian feleségül kérte.

– Ígérem, hogy mindig melletted leszek, amíg a halál el nem választ.

            Egy fél év múlva összeházasodtak. Ariana feladta az iskolában tanári állását és már csak együtt vállaltak fellépéseket. Életük végéig nagyon boldogan éltek. A kis Sebastian is óriási zenei tehetséggé fejlődött, aki igazi támaszt nyújtott szüleinek időskorára.

 

RÉGI SZERELEM

NOVELLA ; Romantikus

RÉGI SZERELEM

Írta: Poór Edit

 

            A történet Svájcban játszódik, az 1800 – as évek tájékán egy kisvárosban. Abban az időben sűrűn előfordult a családok közötti viszály, főleg vagyonosodás miatt. A szülők már előre kiszemelték fiaik vagy lányaik jövendőbelijét rangjukhoz méltóan. A szerelem igaz érzéseinek nem engedtek teret, mert a vagyon és rang jelentett mindent számukra.

            Antony és Carl gazdag nemesi család sarjai. Carl csak két évvel volt idősebb öccsénél Antonynál, aki 23 múlt. Sudár, magas és jó kiállású ifjak voltak. Kiválóan meg tanultak vívni, pisztollyal bánni. Az egyenruha úgy állt rajtuk, mintha rájuk öntötték volna. Időnként bált rendeztek a városban és ők mindig jelen voltak, szüleikkel együtt természetesen. Minden leány szívesen fogadta közeledésüket. A szülők azonban különös gondot fordítottak arra, hogy észrevétlenül, de eltávolítsák fiaik közeléből azokat a leányokat, akik nem voltak méltóak rangjukhoz.

Maya, szintén gazdag nemesi családból származott és a városban lakott egy kisebb kastélyban édesapjával, mert édesanyja korán meghalt. Jó viszonyban voltak Carlék családjával. Néha Maya is elment a bálba, de sohasem táncolt senkivel, igaz már 21 éves volt, de nem akart még udvarlót. Inkább csak szórakoztatta az ott jelenlévők mulatsága. Kicsit visszahúzódó, magának való volt, ezért nem is keltette fel a férfiak figyelmét. Édesanya és testvér nélkül nagyon egyedül érezte magát. A szomszédos faluban volt egy barátnője Kathy. Vele is csak ritkán tudtak találkozni.

Kathy 19 éves volt, nagyon csinos, gyönyörű barna szemű és hosszú fekete hajú leány. Szüleivel élt, jómódúak voltak, de nem nemesi származásúak. Így ők nem voltak hivatalosak a bálokba. Barátnőjével nagyon szeretett együtt lenni mindig jókat beszélgettek. Időnként, amikor bement a városba vásárolni, akkor mindig találkoztak, úgy szerették egymást Mayával, mint két testvér.

Egyik alkalommal Maya és Kathy, épp a cukrászdában süteményeztek és nagyokat nevetgéltek, amikor váratlanul odaköszönt hozzájuk Antony. Maya bemutatta őket egymásnak. Kathy és Antony között szikrázott a levegő, egymás szemében elmélyülve, szinte tudomást sem vettek a külvilágról. Csak fogták egymás kezét és úgy maradtak pár pillanatig. Majd kezdett kicsit kínos lenni a helyzet, hogy ebből kizökkentse őket Maya, hellyel kínálta Antonyt. Ő persze szívesen csatlakozott hozzájuk. Vidáman beszélgettek tovább, nagyokat nevettek Antony történetein. Eközben észrevétlenül fellángolt a szerelem közöttük Kathyvel. Az idő nagyon gyorsan elröpült. Antony szerette volna hazakísérni Kathyt, de ő szabadkozott. Így Mayát kísérte haza, végig Kathyről ábrándozva.

Otthon Antony folytatta az áradozást Carlnak, teljesen elvarázsolta a leány. Ezek után, már ő is nagyon kíváncsi volt rá. Megbeszélték, hogy következő bálon a lánynak feltétlen ott kell majd lennie. Ehhez, azonban Maya segítségét kellett kérniük járjon közbe, hogy Kathy is ott lehessen. Maya boldogan tett eleget a felkérésnek, hiszen látta, hogy mennyire kölcsönösek az érzéseik.

Eközben Kathy fejében csak Antony járt, aki elbűvölte teljesen. Elmerengett szép barna szemein, látta maga előtt kedves mosolyát és arcán azt a kis gödröcskét, mikor mosolyra nyitotta száját. Önfeledt álmodozásából a csengő hangja riasztotta fel. Távirat érkezett, ünnepélyes meghívó az első báljára. Szárnyalt, epekedve várta az alkalmat tudta, hogy találkozni fog Antonyval.

Elérkezett az estély napja, a fiúk már ott voltak és türelmetlenül várták Mayát és Kathyt.    Már elkezdődött a mulatság, két lány még nem volt sehol. A jelenlévők nem értették, hogy Antony és Carl még miért nem kért fel senkit, hogy – hogy még nem táncolnak.

Egyszer csak kinyílt a duplaajtó, és mint egy királynő fehér ruhájában megjelent Kathy, barátnőjével az oldalán, szüleik kíséretében. Antony eléjük sietett, bemutatkozott és rögtön felkérte Kathyt. Nagy, szenvedélyes szerelemet éreztek egymás iránt. Carlnak is megakadt a szeme Kathyn, ahogyan fekete hajának hullámai vállára simultak, szinte elkápráztatta látványa.

Nem tétovázott odament és bemutatkozott, majd lekérte a lányt öccsétől. Kathynek ez túl gyors volt, csak táncolt és táncolt, de szemével folyton Antonyt kereste. A zene épp a végéhez ért és Carl visszakísérte Kathyt a szüleihez.

Antony dühös volt bátyjára, össze is vitatkoztak. Carl kínosan ügyelt arra, hogy ezt mások ne vegyék észre.  Az est hátralévő idejét Antony és Kathy boldogan töltötték egymás társaságában. Carl lopva, irigykedve figyelte őket.

A szülők nem értettek egyet ezzel a kapcsolattal. Antony szülei határozattan tiltották őket egymástól, mert rangon alulinak ítélték Kathyt. Carl féltékenysége miatt a szülőknek adott igazat. Kathy szülei, tudták ezt és féltették lányukat a kapcsolattól.

Ezért mindig csak titokban találkozhattak és csak rövid időkre. Szerelmüket nagyon komolyan titkolniuk kellett. Emiatt nagyon szenvedtek és elhatározták, hogy megszöknek. Majd együtt kezdenek új életet. Azt tervelték ki, hogy találkoznak Mayánál és onnan együtt szöknek tovább.

Kathy már ott volt útra készen várta Antonyt. Persze ezt az egészet még Maya apja előtt is titokban kellett tartani. Ezért külön érkeztek, hátsó bejáraton és a kastély egyik szobájában találkoztak, amit már régóta nem használtak. Estére beszélték meg a találkozót, amikor nagyobb valószínűséggel, már nem látják meg őket. Úgy gondolták hajnalban, még napfelkelte előtt indulnak tovább. Már késő este volt, talán tíz is elmúlt. Kathy nagyon aggódott Antony miatt. Végre megérkezett, nagyon boldogan fogadta, nyakába borult és úgy szorította, mintha sohasem akarná elengedni. Hatalmas sóhajtás tört fel belőle, hogy most már mindig együtt maradnak és nem kell többé bujkálniuk.

Antony lágyan kibujt Kathy öleléséből, komor arcát könnyek áztatták. Kérte üljenek le, megfogta a leány kezét és közölte vele, hogy családja miatt, mégsem teheti meg. Ne haragudjon rá, próbálja megérteni. Kathy, kétségbe esetten ült az ágy szélén egy hang sem jött ki a torkán. Könnyek folytak rémült arcán. Antony szorosan magához ölelte, majd búcsúcsókot adott és lehajtott fejjel összetörten távozott.

Maya másnap haza kísérte Kathyt, hogy ne legyen semmi gond a szülőkkel. Elmondták, hogy hosszúra nyúlt a társasjátékozás, észre sem vették, hogy elszaladt az idő. Késő este, már nem akarták hazaengedni Kathyt ezért ott aludt náluk. A szülők aggódtak ugyan, de örültek, hogy épségben hazakísérte Maya a lányukat.

Kathy magányába fordulva töltötte napjait. Nem akart egy férfit sem megismerni, mert félt az újabb csalódástól. Érzelmei is még Antonyhoz kötötték. Az idő múlásával halványultak érzései és kissé felengedett a bánata is.

Egyik nap, amikor városba ment vásárolni, feltűnt neki a hirdetőtáblán egy új hirdetmény. Antony és Carl esküvőjének időpontja egy leány testvérpárral. Kathyt szíven ütötte a hír a történtek óta semmit sem hallott Antonyékról. A testvérpárt ismerte, ők is nemesi sarjak voltak és megfeleltek a szülők elvárásainak. Ott állt a hirdetőtábla előtt és mozdulni sem bírt. Ekkor érkezett meg Maya szerencsére. Karon fogta és beültek kedvenc cukrászdájukba. Megpróbálta felvidítani Kathyt.

Kathy megértette, hogy el kell fogadnia a helyzetet és beletörődött sorsába.

Ám, nem messze tőlük lakott egy fiú, Johan. Mindig nagyon figyelmes volt vele, de Kathy nem figyelt rá eléggé. Johannak nagyon tetszett a lány, néha elviccelődtek. Azonban közeledni nem mert hozzá. Félénk, bátortalan fiú volt.

Kathy éppen hazafelé igyekezett, amikor egy lovas szekér, olyan közel futott el mellette, hogy majdnem elsodorta. Az ijedségtől, megszédült és elesett. Johan ott termett és felsegítette a lányt. Erős karjaiban megtartotta. Ilyen közel még sohasem voltak egymáshoz. Valami történt ekkor, Kathy most látta csak milyen csodálatos férfi karjaiban van. Johan hazakísérte őt és vette a bátorságot az udvarláshoz, melyet szívesen fogadott Kathy.

Az érzéseik egymás iránt egyre jobban elmélyültek. Kis idő elteltével Johan megkérte Kathy kezét, aki boldogan mondott igent és rövidesen kitűzték az esküvőt is.

 

A NAGY Ő

NOVELLA ; Romantikus

A NAGY Ő

Írta: Poór Edit

 

Judit, húszas éveiben járt és függetlenként élte az életét. Hatalmas épület komplexumban dolgozott, azonban egy irodában csak ketten voltak kollega- nőjével, Andival. Nagyon jól kijöttek egymással. Munkájukban is helyettesítették, segítették egymást. Olykor ügyfelekkel is foglalkoztak. Szeretett itt dolgozni.

Egyik alkalommal, magához vette mappáját, hogy az anyagot átvigye másik irodába. Már az ajtóban állva éppen megfogta a kilincset, amikor az lenyomódott. Tömör ajtó volt nem láthatott át rajta, de nyilván valaki épp akkor akart bemenni hozzájuk. Így óvatosan, résnyire nyílt az ajtó, és úgy is maradt.

Mind ketten lecövekeltek. Egy kb. 180 cm magas, vékony testalkatú, fekete hajú férfi volt, aki úgy nézett ki, mint akit a divatlapból húztak elő. Öltöny, nyakkendő és barna, igéző szemek. Csak álltak, mindketten mozdulatlanul és elmerültek egymás tekintetében. Juditnak szó szerint még a szívtájéka is belesajdult. Talán ez a fizikai fájdalom zökkentette ki őt ebből a révületből. Szinte alig tudott megszólalni, de félreállt és beengedte az ügyfelet, aki kolleganőjéhez jött. Igyekezett dolgát gyorsan elvégezni, hogy még ott találja a férfit az irodában, amikor visszamegy. Sohasem érzett még ilyet. Tudta, hogy még látnia kell, beszélnie kell vele, máris hiányzott neki. Ezt hívják első látásra szerelemnek. Még ott találta és le sem tudta venni a szemét róla, bár ez kölcsönös volt. Nagyon zavarban volt Judit, ezért úgy tett, mintha dolgozna. Persze fülei a férfi hangjára tapadtak, mert annyira ellenállhatatlan volt. Igazi mély, kellemesen csengő férfihang. Hát teljesen kész volt, nem is tudott a munkájára figyelni. Távozásakor hosszan tartották a szemkontaktust. Andi, persze mindent észrevett, hiszen jól ismerte Juditot és csak mosolygott,  fog még jönni többször – mondta. Ez megkönnyebbülést hozott Judit számára. Ott volt a lehetőség, hogy még látja…..és kitudja.

Mivel meg volt beszélve időpont az ügyféllel, Judit úgy intézte munkáját, hogy akkor ő is ott legyen. Már annyira várta a pillanatot, hogy láthassa szinte minden porcikájában remegett. Újra belépett az ajtón, még a levegő is megállt. Szemkontaktust tartva, leült kolleganője elé. Andi a hivatalos megbeszélést lazára fogta, hogy legyen alkalom közvetlenebb beszélgetésre hármójuk között. Ez meghozta az eredményt. Az ügyfelet Imrének hívták és Judittal megbeszéltek egy találkozót.

A randi remekül sikerült, sokat beszélgettek. Imre figyelmes, udvarias volt vele. Első látásra nagy szerelem mindkettőjüknek, boldogok voltak együtt. Munkájuk, nagyon lefoglalta őket, alig volt szabadidejük. Akkoriban még nem volt mobil telefon, vonalas is csak többnyire munkahelyeken. Így a kommunikáció nehézkesen működött. Azonban, kerítettek arra lehetőséget, hogy reggelente a munkahelyen egy keveset beszéljenek. Elfoglaltságuk miatt, hetente egy – két alkalommal, szinte csak hétvégeken tudtak találkozni. Amikor csak lehetett elmentek kirándulni, mindig nagyon jól érezték egymással magukat.

Nagy szenvedélyes szerelem lángolt mindkettőjük részéről. Olyannyira, hogy Imre kissé féltékeny is volt, hiszen Judit nagyon csinos, széplány és a férfiak rendszerint megbámulták. Emiatt néha keletkezett egy kis affér, de Judit még örült is neki titkon, hogy ennyire félti. Soha senki sem figyelt rá még ennyire és nem is szerette ennyire, mint Imre. Boldog, jól eső érzés volt egy ilyen férfi karjaiban lenni. Biztonságban érezte magát vele és végre női lénye is megvalósulhatott egy ilyen karizmatikus férfi mellett.

Több alkalommal voltak Imrénél a városon kívül egy gyönyörű kiskertben. A csodálatos sok szép virág közül a lilaakác mindig lenyűgözte Juditot. Csak ültek a kispadon és bódító illata átjárta őket, míg a fák egymásba borulva velük együtt ölelkeztek. Napsugara vidáman sütött le rájuk, ruhájukat lágy szellő simította. Hosszasan elmerengve üldögéltek e gyönyörű létben. Az idő elszaladt közben és Juditnak már mennie kellett. Imrének a következő héten külföldre kellett utaznia munkájából kifolyólag két hétre. Nehéz elválás volt a szerelmeseknek. Búcsúzóul egy kis virágot levágott Juditnak.

Judit ekkor nem sejtette, hogy ez lesz az utolsó emléke tőle. Néhány nappal később épp a napi lapot olvasta. Hirtelen lesápadt, az újság kiesett kezéből. Zokogva tört fel belőle, hogy nem! Imre nem hallhatott meg!