A KEZDET

Ószövetség

100% 2 szavazat

A KEZDET

Írta: Poór Edit

 

A világot a jó Isten,

Hat nap alatt teremtette.

Megáldotta hetediken,

E napot meg is szentelte.

 

„ Legyen világosság”- mondta,

Lett világosság nappala,

Majd sötétség az éjszaka,

Így szólt Isten akarata.

 

Teremtett földet és eget,

De a nagy pusztaság fölött,

Az Úr szent lelke lebegett,

Lettek szárazföld és tengerek.

 

Teljes sötétség ne legyen,

Hold ezüst fénye megjelent,

Izzó százszorszép csillagok,

Ragyogtak fel az égbolton.

 

Éltető földön hajtottak,

Zöldellő bokrok, pázsitok,

Édes gyümölcsöt termő fák,

Mezőkön színes virágok.

 

Életet lehelt vizekbe,

Szárazföldre, levegőbe,

Fajok szerint kelt életre,

Állatok csodás élete.

 

Szaporodtak, sokasodtak,

Nyüzsögtek az élőlények,

Madarak sokszínűsége,

Repdesett földön és égen.

 

Napkeleten, édenkertben,

Paradicsomi létben,

Ádámmal és Évával,

Kezdődött az emberélet.

 

Az Atya megparancsolta;

Népesítsék be a földet,

Tiétek fáknak gyümölcse,

A tudás fáját kivéve.

 

Uraljátok állatokat,

Hódítsátok ég madarát,

Tengerekben élő halat,

A kígyótól óvd magadat.

 

Éva szóra nem hallgatott,

Kíváncsi hiúságára,

A kígyó okosan hatott,

Tiltott gyümölcsből harapott.

 

Ebből Ádámnak is adott,

Engedetlenségük zsoldja,

Fájdalom és test halála,

Kiűzetés e világba.

 

KÁIN ÉS ÁBEL

Ószövetség

100% 1 szavazat

KÁIN ÉS ÁBEL

Írta: Poór Edit

 

Ádámnak és Évának,

Kettő fia született,

Elsőt hívták Káinnak,

Másodikat Ábelnak.

 

Káin földet művelte,

Ábel juhot őrizte,

Keményen megdolgoztak,

Minden nap imádkoztak.

 

Úrnak hálaadásként,

Ábel, újszülött bárányt,

Mint égő áldozatként,

Készítette el máglyán.

 

Imában köszönte meg,

Az áldását Istennek,

Tiszta szívvel ajánlotta,

Az Úr el is fogadta.

 

Káin is bemutatta,

Az égő áldozatra,

Első termés búzáját,

Istennek feláldozta.

 

Ám ezt kényszerből tette,

Sajnálta elégetni,

Saját munkának hitte,

Miért, ezt pazarolni.

 

Isten szívébe látott,

Tőle, el nem fogadta,

Az égő áldozatot,

Káin megharagudott.

 

Az irigységtől telve,

Ábelt egy nap megölte,

Földre hullt testvér vére,

Isten innen elűzte.

 

Győzött itt a kísértés,

Mert kinek szíve tüskés,

Nem marad bent szeretet,

Csak fájdalom és kétség.

 

NOÉ

Ószövetség

100% 1 szavazat

NOÉ

Írta: Poór Edit

 

Ádám, Éva és Káin, Ábel,

Rég múlt, a földön sok év eltelt.

Az emberek gonoszak lettek,

Romlottak és Istentelenek.

 

Csak Noé és családja maradt,

Isten, hű szolgálata alatt.

De csúfolták és kinevették,

Az Úr igaz szeretetéért.

 

Az erőszak elharapódzott,

Isten ezért megharagudott,

Hogy a bűnös élet pusztuljon,

Földre özönvizet zúdított.

 

Ám, Noénak még időben szólt,

Góferfából, bárkát készítsen.

Élelemből eleget vigyen,

Állatfajokból egy pár legyen.

 

Megnyíltak az ég csatornái,

Mélységből földnek forrásai,

Élet felett víz uralkodott,

Bűnnek nyoma nem maradhatott.

 

Fél év múlva, új élet sarjadt,

Eltűnt a víz, föld kiszáradt.

Noé bárkája megfeneklett,

Ararát hegyén áldott kezdet.

 

Úrnak, Noé oltárt épített,

Isten neki, ígéretet tett;

Nem lesz több özönvíz a földön,

Szövetségre lépek veletek.

 

Szivárvány ívem lesz felhőkön,

Szövetségemet, így jelölöm,

Én közöttem és a föld között,

Látva, újszövetséget kötök.

 

BÁBEL TORNYA

Ószövetség

100% 1 szavazat

BÁBEL TORNYA

Írta: Poór Edit

 

Noé, fiaitól ágaztak,

Szét a népek, majd sokasodtak,

Benépesítették a földet,

Az állatfajok az erdőket.

 

Sineár földjén völgyre leltek,

Ekkor még egy nyelvet beszéltek.

Először itt telepedtek le,

Vártornyot építeni kezdtek.

 

Gondolták, majd az égig érjen,

Ararát hegyén is túlérjen,

Özönvíztől őket megvédje,

Nem bíztak Isten ígéretébe.

 

Az Úr ezért egyik éjszaka,

Közös nyelvet összezavarta.

Nem értették meg többé egymást,

Az építkezést abbahagyták.

 

Sosem épült fel, Bábel tornya,

Ehelyett nagy lett a zür – zavar,

A családjaik szétszéledtek,

Földet, így népesítették be.

 

ÁBRAHÁM ELHIVATÁSA

Ószövetség

100% 1 szavazat

ÁBRAHÁM ELHIVATÁSA

Írta: Poór Edit

 

Ábrahám! – így szólt az Úr hozzá,

Hagyd el földedet családoddal,

Vagyonoddal, állataiddal,

Szolgáidat vidd magaddal.

 

Új földre vezetlek titeket,

Áldásomat így elnyeritek.

Ábrahám és Lót családjaik,

Mindenestől felkerekedik.

 

Sokáig tartott az utazás,

Hegyen, völgyön és folyón át,

Eléjük tárult pompás látvány,

Gyönyörű völgy neve Kánaán.

 

Mind két család letelepedett,

De szolgálóik veszekedtek,

Így Lóték új földet kerestek,

Útjuk Sodomáig vezetett.

 

Itt uralkodott a gonoszság,

Isten nélküliség, romlottság,

Így éltek a sötét pogányok,

Nem maradtak igaz családok.

 

Egy nyári napon Ábrahámhoz,

Három férfi ellátogatott,

Szívvel hívta őket asztalhoz,

Enni – inni valót hozatott.

 

Majd az Úr szólta: egy év múlva,

Neked fiad születik Sára.

De ő csak mosolygott, nem hitte,

Hisz, idő már eljárt felette.

 

Vándorok és Ábrahám reggel,

Sodoma felé útra kelnek,

Ott sok – sok ember jajveszékel,

Ám, nagy súlyuk van vétkeiknek.

 

Így Sodomára, Gomorára,

Pusztulás vár nemsokára.

Ábrahám kérlelte az Urat,

Hagyja, ha talál tíz igazat.

 

Isten megígérte, kegyelmet ad,

Nem pusztítja el az igazat,

De Ábrahámak nem sikerült,

Csak Lót és családja menekült.

 

Ószövetség

100% 1 szavazat

SODOMA ÉS GOMORA PUSZTULÁSA

 Írta: Poór Edit

 

A hajnali ébredéssel,

Angyalok segítségével,

Lótnak egész családjával,

Távozniuk kellett gyorsan.

 

Vagyonukat hátra hagyva,

Csak életüket mentették,

Sodoma városát elhagyva,

Meghúzódtak barlang mélyén.

 

Az angyalok parancsolták,

Hogy vissza soha ne nézzenek,

Míg a várost el nem hagyják,

Ne álljanak meg, siessenek.

 

Lót asszonya visszanézett,

Sajnálta a sok szép évet,

Kezét az égnek emelte,

Sóbálvánnyá dermedt teste.

 

Kénköves eső hullott le,

Hátuk mögött föld remegett,

Megnyílt, a várost elnyelte,

Egy nagy sós tó lett helyette.

 

Reggel nagy robajra ébredt,

Ábrahám, sietve kiment.

Az ég e városok felett,

A füsttől elfeketedett.

 

Azért pusztult el Sodoma,

És vele együtt Gomora,

Mert lakói gonoszsága,

Nem javult sok idő óta.

 

Még tíz igaz ember sem volt,

Jóság, erény sem lakott ott,

Így Isten keze lesújtott,

A gonosz erő távozott.

 

ÁBRAHÁM ÉS IZSÁK

Ószövetség

100% 1 szavazat

ÁBRAHÁM ÉS IZSÁK

 Írta: Poór Edit

 

Ahogy Isten megígérte,

Sára fiút szült egy évre.

Igazi nagy csoda volt ez,

Mert Ábrahám már száz éves.

 

Nagy boldogsággal nevelte,

Fiát, Izsáknak nevezte.

Mindenkinél jobban szerette,

Erős ifjú lett belőle.

 

Így szólt az Úr Ábrahámhoz,

Add vissza nekem Izsákot.

Indulj, Moria hegyhez hozd,

Nekem áldozd fel őt majd ott.

 

Megrendült nem várt kérésre,

Gondolta, mindennek vége.

Gyötrődött egész éjszaka,

Isten, miért kéri vissza.

 

Ő tudja egyedül okát,

Ábrahám nem tehetett mást.

Imádta mindkettőjüket,

Ám, választania kellett.

 

Elindultak hát a hegyre,

Tüzet, fát magukkal vittek.

Izsák, apját megkérdezte,

Élő áldozat, majd hol lesz.

 

Ábrahám, így elmesélte,

Hogy Isten őt mire kérte.

Egész úton imádkoztak,

Egymástól ők elbúcsúztak.

 

Az oltárt megépítették,

Izsákot már felfektette,

Ábrahám, kést elővette,

De az Úr ezt nem engedte.

 

Rákiáltott Ábrahámra,

Ne tedd! – már látom hitedet.

Mert engedelmeskedtetek,

Hatalmas, nagycsalád lesztek.

 

Örömteli boldogságuk,

Az Úrban lett bizonyságuk.

Ott mindjárt egy kost találtak,

Ő lett élő áldozatuk.

 

IZSÁK FIAI: ÉZSAU ÉS JÁKOB

Ószövetség

100% 1 szavazat

IZSÁK FIAI: ÉZSAU ÉS JÁKOB

 Írta: Poór Edit

 

Ábrahám, kedvenc szolgáját

Küldte, öccse városába.

Jó feleségért Izsáknak,

Aki, elkérte Rebekát.

 

Izsáknak és Rebekának,

Fiú ikrei születtek,

Ézsau lett az idősebb,

Öccsét nevezték Jákóbnak.

 

Ézsau, erdőt szerette,

A hegyet – völgyet bejárta.

A vadat ő maga lőtte,

Azt, jól el is készítette.

 

Izsáknak ő volt kedvence,

Rebeka, Jákobot kedvelte.

Jákob, otthon szorgoskodott,

Inkább juhokra vigyázott.

 

Az elsőszülöttség jogát,

Ehhez az atyai áldást,

Akkor, Ézsau kaphatta,

Ám, Jákób ezt kicsikarta.

 

Egy tál lencsefőzelékért,

Elsőszülöttség jogot kért.

Ézsaut éhség gyötörte,

Jákóbnak így megígérte.

 

Évek múlva ezt feledte,

Apja magához kérette.

Hozzon neki vadas ételt,

Melyet Ézsau készít el.

 

Ám, Rebeka ezt meghallva,

Rögtön elmondta Jákobnak,

Míg Ézsau vadászott,

Jákob vitt ételt Izsáknak.

 

Kecske szőrt is tett karjára,

Hogy hasonlítson Ézsaura,

Hangját mélyre változtatta,

Így az apját becsaphatta.

 

Izsák, már idős ember volt,

A szemével sem látott jól.

Ézsau ruhája Jákobon,

Számára megtévesztő volt.

 

Kiderült a csalárdságuk,

Amikor megjött Ézsau,

Atyai áldást Jákób kapta,

S nagy lett Ézsau haragja.

 

Megfenyegette megöli,

Anyja, Jákóbot elküldi,

Ha csillapodik haragja,

Üzen, neki jöjjön haza.

 

Jábók útra kelt Háránba,

Rebeka bátyja házába,

A hosszú úton megpihent,

Amíg Lábánhoz érkezett.

 

JÁKOB NAGYBÁTYJÁNÁL

Ószövetség

100% 1 szavazat

JÁKOB NAGYBÁTYJÁNÁL

Írta: Poór Edit 

 

Jákob Hárán felé tartott,

Alkalmas helyen megpihent,

Feje alá egy követ tett,

Profétikus álmot látott.

 

Fényes létra az égig nyúlt,

Rajta figyelő angyalok,

Tetején hozzá Isten szólt;

Mindenütt veled maradok.

 

Visszahozlak itt e földre,

Te s gyermekeid jövője.

Felébredve megfogadta,

Kő helyén lesz Isten háza.

 

Lelkében megerősödve,

Ment tovább Lábán földjére.

Nagybátyja gazdagságban élt,

Két lányával, Lea s Rachelel.

 

Beleszeretett Rachelbe,

Fiatalabbik leány volt,

Hét évig szolgált Ő érte,

De fátyol alatt Lea volt.

 

Most őt csapták be konokul,

Új hét év szolgálatául,

Majd Rachelt is elveheti,

Két feleség így lett neki.

 

 Húsz évig szolgált Lábánnak,

Jákobnak nagy lett vagyona,

Anyjától nem jött üzenet,

Ám, Isten hazatérést üzent.

 

Felkerekedett az útra,

Családjával, vagyonával,

Félt Ézsau, hogy fogadja,

Gazdag emberként tér haza.

 

Követeket küldött előre,

Ajándékot, állatokat,

Ézsau, engesztelésére,

Ő, tüstént indult eléje.

 

 Négyszáz fegyveres kísérte,

Jákob megrémült ezt halván,

Népét kétfelé osztván,

Kezét imára emelte.

 

Istennek áldását vette,

Hétszer leborult a földre,

Amíg bátyja elé értek,

Egymás szemébe, így néztek.

 

Majd boldogan átölelve,

Hullottak az örömkönnyek,

A visszatérés ünnepe,

Emlékezetes örökre.

  

JÁKOB FIA JÓZSEF

Ószövetség

100% 1 szavazat

JÁKOB FIA JÓZSEF

Írta: Poór Edit

 

Jákobnak tizenkét fia volt,

A legkisebb neve József volt.

Jákob legjobban őt szerette,

Fivérei rá irigykedtek.

 

József álmait elmesélte;

A mezőn ők kévét kötöttek,

Az ő kévéje állva maradt,

Többieké elé borultak.

 

Ezt az álmot még egy követte;

A Nap, a Hold, tizenegy csillag,

Mind leborultak őelőtte,

A testvérek megharagudtak.

 

Az álmok miatt felbőszültek,

Izzott féltékeny irigységük.

Bosszút forraltak József ellen,

S gondolták, majd agyon üssük.

 

Előbb száraz kútba vetették,

De közeledett egy karaván,

Nekik húsz ezüstért eladták,

Így került József Egyiptomba.

 

Az Úr segítette Józsefet,

Fáraónak főembere lett.

Felesége megkísértette,

De az Úr törvényét meg nem szegte!

 

Megfejtette fáraó álmát,

Felügyelte egész országát.

Az éhínség hét esztendején,

Csak Egyiptomban volt elég kenyér.

 

Testvérei felkerekedtek,

Kánaán földjéről Egyiptomba,

Gabonát venni otthonukba,

Ám Józsefet fel nem ismerték.

 

Így földre borultak előtte,

József felismerte bátyjait,

Majd megcsókolta testvéreit,

Miattam ne keseregjetek!

 

Az Isten küldött előttetek,

Hogy ti életben maradjatok.

Menjetek jó hírrel apámhoz,

Gósen földje lesz majd tiétek.