AZ IRGALMAS SAMARITÁNUS

Újszövetség III.

AZ IRGALMAS SAMARITÁNUS

Írta: Poór Edit

 

Egy törvénytudó ment Jézushoz,

Kíváncsi volt, hogy betartja e,

Mózes, törvényeit, ha nem,

Akkor ítéletet érdemel.

 

Megkérdezte a Mestert, mit tegyen,

Hogy elnyerje, az örök életet.

A Messiás, átlátott rajta,

Mi van Mózes törvényébe írva?

 

Visszakérdezett a tudósra,

Aki, pontosan megválaszolt,

De ki az én felebarátom?

Kérdezősködött tovább Jézustól.

 

A mester egy példázattal válaszolt;

Egy ember Jeruzsálemből,

Jerikó felé tartott éppen.

Rablók, megtámadták, megverték,

 

Még a ruháit is elszedték,

Ott hagyták, mozdulni sem tudott.

Elkeseredett, hogyha senki,

Sem jár arra majd, meg fog halni.

 

Arra ment egy pap s reménykedett,

De átment a túloldalra,

Úgy tett, mintha nem látta volna.

Majd egy Levita is arra ment,

 

Aki, ugyan úgy elsietett,

Nem akarta őt meghallani,

Szegénynek, segély kiáltását.

Már nem reménykedett s nem kiáltott.

 

Látta ugyan a szamár hátán,

Közeledő Samaritánust,

De elfogyott az ereje.

Zsidók s Samaritánusok,

 

Sohasem törődtek egymással,

Mert mindig ellenségek voltak.

Ám a Samaritánus, megállt,

Ápolni kezdte a szerencsétlent.

 

Majd felfektette szamarára,

S elvitte a fogadóba.

Ott megkérte a vendéglőst,

Míg jobban lesz, gondoskodjon róla.

 

Még két dinárt is adott neki,

Azzal, hogy amit még rákölt,

Megadja, amikor visszatér.

Ki a felebarát? – kérdezte

 

Jézus a törvénytudótól.

Az, aki megkönyörült rajta,

Válaszolta elismeréssel.

Eredj s te is ekképp cselekedj!

 

MÁRTA ÉS MÁRIA

Újszövetség III.

MÁRTA ÉS MÁRIA

Írta: Poór Edit

 

Jézus, útközben betért egy faluba,

Márta nevű, asszony házába.

Mária, a testvére leült,

Az Úr lábához és hallgatta.

 

Márta, azonban sürgött-forgott,

A sokféle házimunkában.

Uram, méltatlankodott Márta,

Nem törődsz azzal, hogy testvérem,

 

Itt hagyott egyedül szolgálni.

Jézus így felelt; – Márta, Márta,

Aggódol, sok mindennel törődsz,

Pedig, csak egyre van szükség.

 

Mária választotta a jó részt,

Amely, nem vetetik el tőle.

Mária, lenyűgözve hallgatta,

A Mesternek tanításait.

 

AMINT, MI MEGBOCSÁTUNK FELEBARÁTAINKNAK

Újszövetség III.

AMINT, MI MEGBOCSÁTUNK FELEBARÁTAINKNAK

Írta: Poór Edit

 

Jézus a mennyek országáról

Tanított, tanítványainak.

Péter, megkérdezte a Mestert,

Ha valaki, újra és újra,

 

Vétkezik ellenem vagy megbánt,

Hányszor kell megbocsátani?

Talán, akár még hétszer is?

Nem! Hetvenhétszer is ha kell!

 

Jézus így szólt példabeszédben;

Élt egy király, aki gondolta,

Számot vet a szolgáival,

Hiszen, többen sokkal tartoztak.

 

Be is idézte az egyiket,

Majdnem egymillióval tartozott,

Egy fillért sem törlesztett vissza,

Mintha, elfelejtette volna.

 

Ezért a király így szólt hozzá;

Eladja, majd őt és családját,

A rabszolga kereskedőnek,

Érezze adóssága terhét,

 

Király is kap vissza töredéket.

Térdre borult, az adós szolga,

Könyörgött nagyon, siránkozva.

Király szíve, megesett rajta.

 

 Elengedem adósságodat,

Semmit sem kell fizetned, menj haza.

Jóságos király, őt megszánta,

Örömmel távozott, szolgája.

 

Amint, kiment a palotából,

Találkozott, szolgatársával.

Tartozott neki kis összeggel,

Ezért, mindjárt torkon ragadta.

 

Eleget vártam, kérem a pénzt!

Másik térdre esett előtte,

Legyen türelemmel még kérte.

Egy nap haladékot sem adott,

 

Adósok börtönébe vetette,

Mind addig, míg vissza nem fizette.

Ám, meghallotta ezt a király,

Mily kegyetlenül bánt szolgája.

 

Ezért, újból magához rendelte,

Gonosz szolga!- kiáltott rája,

Elengedtem az adósságodat

Mindet, mert megszántalak téged.

 

Neked nem kellett volna e,

Megszánnod azt a másikat?

De ekkor már hiába jajgatott,

A király, börtönbe vetette.

 

Mind addig kellett ott dolgoznia,

Ameddig le nem törlesztette,

Maradéktalanul, adósságát.

Így tesz az én mennyei Atyám,

 

Azokkal, kik nem bocsátanak meg

Szívből, felebarátaiknak.

Mindig készen kell lennünk arra,

Megbocsájtsunk a vétkezőnek.

 

A PÁSZTOROK ÉS A JUHOK

Újszövetség III.

A PÁSZTOROK ÉS A JUHOK

Írta: Poór Edit

 

Sokféle ember tódult Jézushoz,

Egész rosszhírűek is, vámszedők,

Nem értették ezt a farizeusok,

Ezért, állandóan támadták őt.

 

Az ember és ember között, nem tesz

Semmi különbséget, bűnösökhöz

Elmegy és együtt eszik velük.

Jézus, azonban megfelelt nekik;

 

Betegnek van szüksége orvosra,

Nem pedig az egészségeseknek.

Nem azért jöttem, hogy igazakat

Hívogassak, hanem bűnösöket.

 

Elmesélt nekik egy példázatot;

Élt egy ember, kinek száz juha volt,

Jól gondját viselte a nyájának,

Hűen őrizte, védelmezte őket.

 

Egyik napon mégis, elcsatangolt,

Egy fiatal bárányka a nyájtól,

Ott hagyta a kilencvenkilencet,

Indult, megkeresni a tévelygőt.

 

Amikor megtalálta, megörült,

Vállára vette és visszavitte,

Nyájközzé biztonságba helyezte.

Hazaérve, szólt barátainak,

 

 Örüljetek velem, jó napom volt,

Egy juhocska eltévedt és megtaláltam.

Ilyen nagy öröm van a mennyben is,

Egy bűnösnek a megtérésekor.

 

Jézus, továbbra is felkereste,

Szerencsétleneket, megvetetteket.

Nekik, valóban szükségük volt rá.

A farizeusok nem törődtek,

 

Az ilyen elveszett juhokkal,

Ezért ők rossz pásztorok voltak.

Mondott nekik másik példát;

A pásztor, aki gondját viseli

 

Juhoknak, az őr beengedi,

A juhok hallgatnak rá és követik,

Mert, jól ismerik a pásztorukat,

Mindig nevükön szólítja őket.

 

Az idegen pásztort nem követik,

Mert, a hangját nem ismerik.

Hamis prófétákra nem figyelnek,

Nem hallgatnak, hamis tanokra sem.

 

Ők azért jönnek, hogy raboljanak,

Tolvajok és megölik a juhokat.

Én azért jöttem, hogy megmentsem,

Életbe tartsam az embereket.

 

 A jó pásztor, életét adja

Juhaiért, magam adom, önként.

Más akolból is vannak juhaim,

Őket is beterelem egy akolba.

 

Ők is hallgatni fognak az én szómra,

Mert nekik is jó pásztoruk leszek.

Az én Atyám szeret engem,

Mert életem adom, juhaimért.

 

Hatalmam van életem felett,

És annak visszaszerzése felett.

Az én igazi feladatom,

Amit az Atya bízott reám,

 

Odaadjam magam, enyémeimért,

Ez lesz a földi életemnek,

Legfontosabb állomása,

Így beszélt, rá váró szenvedésekről.

 

Mindenki Ő juha, ki hallgat rá,

Nem tesz különbséget emberek közt,

Örök életet biztosít számukra.

El nem veszhet mellette senki sem.

 

Senki, semmi el nem szakíthat

Tőle, ha az övéi vagyunk.

Jó pásztorként őrködik felettünk,

Nevünkön szólít, mert ismer minket.

 

A TÉKOZLÓ FIÚ

Újszövetség III.

A TÉKOZLÓ FIÚ

Írta: Poór Edit

 

Gazdag embernek két fia volt,

Az idősebb szorgalmas, komoly,

Öccse, elvágyó, ábrándozó,

Munkáját is elhanyagolta.

 

Egyik napon apja elé állt,

S kérte, adja ki örökségét.

Csodálkozva nézett fiára,

De megosztotta közöttük a vagyont.

 

Kisebbik fiú mindent pénzzé tett,

Majd egy távoli országba ment.

Úgy élt eleinte, mint egy herceg,

Gondolta, pénze sosem fogy el.

 

Hamarosan, egész vagyonát,

Kicsapongva, eltékozolta.

Neki is dolgoznia kellett,

Azért, hogy legyen mit ennie.

 

De éppen abban az időben,

Nagy éhínség lett a vidéken.

Elszegődött kanásznak, paraszthoz,

Hamarosan, gazdájának sem,

 

Volt elég az ennivalója.

Ezért a fiú, nagyon elkeseredett,

Magába szállt és azt gondolta;

Atyám, hány bérese bővelkedik,

 

Én meg itt pusztulok éhen,

Haszontalanul viselkedtem,

Nem vagyok méltó fiának,

Elmegyek apámhoz, szolgának.

 

El is indult, sietve haza,

Ám, nagyon hosszú volt ez az út.

Mikor eljött, lóháton utazott,

Most ereje fogytán gyalogolt.

 

Még egészen messze járt a háztól,

Amikor apja elébe ment.

Átölelte, megcsókolta fiát,

De jó, hogy hazaérkeztél.

 

Minden nap vártam, hazatérted,

Mondta fiának könnyezve.

Atyám, vétkeztem az ég ellen,

És vétkeztem te ellened,

 

Nem vagyok többé méltó arra,

Hogy fiadnak hívjanak engem,

Engedd meg, hogy szolgálód lehessek.

Boldog vagyok, hogy visszajöttél.

 

Szólt az apja, hogy legszebb ruhát

Adják rá, cipőt, aranygyűrűt,

Egy hízott borjút vágjanak le,

Ünnepeljünk, együnk-vigadjunk.

 

A fiam meghalt, feltámadott,

Elveszett és megtaláltatott.

Javában tartott az ünnepség,

Az idősebb fiú hazatért.

 

Egésznap dolgozott, fáradt volt,

Ünnepségen, elcsodálkozott.

Megtudta, öccse tért haza,

Ezért van ünnepi lakoma.

 

Megharagudott, nem is ment be,

Apja jött ki érte, kérlelte.

Sok éven át dolgoztam neked,

Soha, semmi rosszat nem tettem,

 

Mégsem rendeztél ünnepséget.

Fiam, te mindenkor velem vagy,

Mindenem a tiéd, mondta,

Örülnöd kellene, testvéred

 

Visszatért, aki már elveszett.

Gondolj arra mit jelent nekem,

Ki már halott volt feltámadt,

Gyere, te is ünnepelj velünk.

 

Ezt a példázatot Jézus,

Azoknak az írástudóknak

Mesélte el, kik nem értették,

Miért foglalkozik azokkal,

 

Akiket, mindenki megvet.

Meg akarta tanítani nekik,

Isten, senkit magától el nem vet,

Aki a szíve szerint bánja,

 

A bűneit és hozzá megtér.

Isten szeretete mérhetetlen,

Ahogyan Apa, fia iránt.

Az emberek bűne több, nagyobb,

 

Mint a tékozló fiúé volt.

Mégis visszatérhetünk mindenkor,

Mennyei Atyánkhoz, mindannyian,

Mert irgalmas kegyelme árad ránk.

 

A GAZDAG ÉS LÁZÁR

Újszövetség III.

A GAZDAG ÉS LÁZÁR

Írta: Poór Edit

 

Élt egy nagyon gazdag ember,

Bíborba és gyolcsba öltözött,

Minden nap fényűzően vigadt,

Másokkal semmit sem törődött.

 

Lázár, egy koldus, kapujánál

Feküdt, tele fekélyekkel.

Szeretett volna jól lakni,

Gazda, asztaláról lehullott

 

Morzsák, is jók lettek volna.

Egy napon meghalt a koldus.

Felvitték őt az angyalok,

Ábrahámnak kebelére.

 

Nem sokára, meghalt a gazdag,

És eltemették pompával.

A pokolban kínok között,

Felemelte szemét s látta,

 

Ábrahám keblén a koldust.

Felkiáltott; „Atyám, Ábrahám,

Könyörülj rajtam, küld el Lázárt,

Mártsa vízbe ujja hegyét,

 

Hűsítse vele nyelvemet,

Mert nagyon gyötrődöm a lángban!”

Ábrahám így szólt; „Gyermekem,

Jusson eszedbe, megkaptad,

 

 Javaidat életedben,

Lázár, hasonlóan a rosszat,

Ő most itt vigasztalódik,

Te pedig most gyötrődől.

 

De közöttünk és köztetek,

Nagyon – nagy szakadék is van,

Hogy senki se tudjon átmenni,

Egyik oldalról, másikra.”

 

A gazdag tovább kérlelte,

Akkor küld apám házába,

Beszéljen nekik lelkükre,

Hogy ők ne kerüljenek ide.

 

Ott van Mózes, s a próféták,

Hallgassanak, mind őrájuk,

Fogadják meg tanításaikat.

Ekképp válaszolt Ábrahám.

  

A TÍZ LEPRÁS

Újszövetség III.

A TÍZ LEPRÁS

Írta: Poór Edit

 

Jézus Jeruzsálem felé ment,

Samária és Galilea,

Között, egyik faluba betért,

Szembe jött tíz leprás férfi.

 

Könyörögve kérték Jézust,

Segítsen rajtuk, gyógyítsa meg.

Menjetek el, mutassátok meg,

Magatokat a papoknak.

 

És miközben tovább haladtak,

A leprájuktól megtisztultak.

Az egyikük, amikor látta,

Hogy meggyógyult a betegségből,

 

Visszatért és hangosan Istent,

Dicsőítette, magasztalta,

Arcra borulva, hálát adott.

Egy Samáriai férfi volt.

 

Jézus megkérdezte tőle;

Nem tízen tisztultatok e meg?

Hol van a többi kilenc férfi?

Nem akadt több ki dicsőítse,

Atyámat, csak egyedül te?

 

„Kelj fel, menj a te hited megtartott”

Szólt Jézus a Samáriaihoz.

Aki, boldogan, meggyógyultan,

Hálatelt szívvel folytatta útját.

 

AKI, MAGÁT FELMAGASZTALJA, MEGALÁZTATIK

Újszövetség III.

AKI, MAGÁT FELMAGASZTALJA, MEGALÁZTATIK

Írta: Poór Edit

 

Két ember ment a templomba imádkozni,

Egy farizeus, köztiszteletben álló,

Előkelő, méltóságteljes személy.

Messziről megsüvegelték az emberek.

 

A másik, mindenki által lenézett,

Megvetett vámszedő, ki Rómaiak embere.

Adót, elnyomó birodalomnak szedte,

Többet is, mint amit a zsarnok követelt.

 

Farizeus, követte Mózes törvényét,

Hetente két napot is böjtölt, csak lássák

Az emberek, hogy ő mily Istentisztelő.

A templomba is olyan helyet keresett,

 

Ahol, mindenki őt, nagyon jól láthatta,

Megállt, széles mozdulattal, feje felé,

Emelte karját, szemével égre nézett,

Aztán, hangosan elkezdett kiáltozni.

 

Hálát adok neked Uram, Istenem,

Hogy én nem vagyok olyan, mint mások,

Nem vagyok önző, igazságtalan,

Nem vagyok olyan parázna, mint mások,

 

Mint például ott, az a vámszedő.

Tudod Istenem, a törvényt megtartottam.

Közben kéjelegve élvezte, az őt,

Elismerő pillantásokat, a néptől.

 

Vámszedő, alig mert belépni a templomba,

Térdre borult, bejáratnál, keservesen sírt,

Bűnei késztették erre, eltakarta

Szemeit, két kezével, mert méltatlannak

 

Érezte magát, arra is, hogy ilyen

Nyomorultul, Isten elé merészkedjen.

Ó Istenem, esedezett, légy kegyelmes,

Bocsásd meg nékem, bűnösnek vétkeimet.

 

A vámszedő, mikor hazament, érezte,

Isten megbocsájtotta, minden bűnét,

Tele volt a szíve és lelke hálával.

Ettől kezdve, Isten akarata szerint,

 

 Igyekezett, minden napjait élni.

A farizeus, azonban, úgy ment haza,

Legcsekélyebb változás, sem történt benne.

Semmi hálát sem érzett, mindent magának

 

Köszönt és erre igen büszke is volt.

Bűnei sem bocsátattak meg, mert eszébe

Sem jutott arra gondolni, hogy ő bűnös.

E történetet Jézus, azoknak szánta,

 

Akik meg vannak elégedve magukkal,

Lenézik, megvetik felebarátaikat.

Mindenki, aki magát felmagasztalja,

Megaláztatik, s ki megalázza magát,

 

Felmagasztaltatik, így intett Jézus,

Példabeszédében, tanításaiban.

A szerénységre és alázatosságra,

Mindenért köszönetre, hálaadásra.

 

ENGEDJÉTEK HOZZÁM JÖNNI A GYERMEKEKET

Újszövetség III.

ENGEDJÉTEK HOZZÁM JÖNNI A GYERMEKEKET

Írta: Poór Edit

 

A Mester, amikor prédikált,

Sok anya és gyermek volt jelen.

Figyelmesen hallgatták Jézust,

Ahogy befejezte, körülvették.

 

Kérték, áldja meg gyermeküket,

Hallották csodáit, hittek benne.

Ismerték belőle áradó,

Hatalmas, Isteni erőt.

 

A tanítványai azonban,

Látva, hogy megrohanják Jézust,

Siettek feltartóztatni őket,

És kérték, menjenek már haza.

 

Jézus, azonban észrevette,

Rámosolygott a gyermekekre,

Odahívta magához őket,

És a tanítványokra rászólt;

 

Engedjétek hozzám jönni,

Ezeket a gyermekeket.

Ilyeneké az Isten országa,

Aki nem fogadja be úgy, az

 

Isten országát, mint a kisgyermek,

Semmiképpen sem megy be oda.

A kisgyermekek boldogan,

Szeretettel tódultak oda a Mesterhez.

 

Egyik térdére kapaszkodott,

Jézus pedig átölelte őt.

Elkezdett beszélgetni velük,

Ők pedig azonnal megnyíltak.

 

Elmesélték problémáikat,

Vagy épp vidám kalandjaikat.

Jézus úgy hallgatta meg őket,

Mint az előtt soha, senki sem.

 

Ki szomorkodott, megvigasztalta,

S nevetett a tréfás dolgokon.

Tanítványok elcsodálkoztak,

Ilyennek még soha nem látták.

  

A GAZDAG IFJÚ

Újszövetség III.

A GAZDAG IFJÚ

Írta: Poór Edit

 

Odament Jézushoz egy ifjú,

Megkérdezte tőle, mit tegyen,

Hogy elnyerje az örökéletet.

Tartsd meg a tíz parancsolatot.

 

Válaszolta neki a Mester.

Ezeket mind megtartottam,

Egész gyermekkoromtól fogva.

Milyen hiányosságom van még?

 

Ha tökéletes akarsz lenni,

Add el, amid van és oszd széjjel,

Szegények közt, jöjj, kövess engem.

Így kincsed, Isten országában lesz.

 

Az ifjú szomorúan ment el,

Mert igen nagy volt a vagyona.

Jézus, így szólt a tanítványihoz;

Gazdag ember nehezen megy be,

 

A mennyek országába, mert

Tevének a tűfokán könnyebb,

Átmenni, mint a gazdagnak,

Isten országába bemenni.

 

Hát akkor ki üdvözülhet?

Kérdezték a tanítványok.

Embernek ez lehetetlen,

De Istennel minden lehetséges.

 

Ti, akik követtek engem,

A világ megújulásakor,

Amikor az Emberfia,

Dicsőséges trónjára ül,

 

Ott együtt ültök majd vele,

Öröklitek, az örök életet,

Sok elsőből lesz utolsó,

És sok utolsóból, lesz első.