AZ UTOLSÓ VACSORA

Újszövetség IV.

100% 2 szavazat

AZ UTOLSÓ VACSORA

Írta: Poór Edit

 

Közelgett a páska ünnepe,

Jézus a tanítványaival

Akarta ezt együtt tölteni.

Szólt Péternek és Jánosnak,

 

Megkérte őket, készítsék el,

A termet és majd a vacsorát.

Mikor beértek a városba,

Találkoztok ott egy emberrel,

 

Akinél egy korsó víz lesz,

Kövessétek őt hazáig,

Kopogtassatok be hozzá,

Kérdezzétek meg, mely szoba az,

 

Hol a vacsorát elfogyaszthatjuk.

A két tanítvány elsietett.

Minden úgy történt, ahogy mondta,

Nekik Jézus, majd várták őket.

 

Estére, mindannyian megjöttek.

Csodálkoztak, mert nem találtak,

Szolgát, ki megmossa lábukat.

Leültek mind az asztal köré.

 

Mielőtt hozzá kezdtek volna

A vacsorához, Jézus felállt,

Fogott egy mosdótálat vízzel,

Ezután sorra letérdelve,

 

Tanítványai előtt, kezdte

Megmosni s törölni lábukat.

Meglepett csodálkozással,

Néztek egymásra a tanítványok.

 

Csak Péter, mert tiltakozni,

Nem moshatod meg a lábamat!

Jézus, ekkor így szólt hozzá;

Ha nem moshatom meg lábadat,

 

Semmi közünk egymáshoz többé.

Erre odatartotta lábát.

Ti tiszták vagytok, de nem mind.

Tudta, hogy egy elárulja őt.

 

Mikor minden tanítványnak,

Megmosta lábait, visszaült.

Értitek mit tettem veletek?

Ti így hívtok engem, Mester.

 

Jól mondjátok, mert az vagyok,

Ha én megmosom a ti lábatokat,

Nektek is meg kell mosnotok egymásét.

Példát adtam nektek abból,

 

Ahogyan én tettem veletek,

Ti is úgy tegyetek egymással.

Boldogok lesztek, ha teszitek.

Új parancsolatot adok nektek.

 

Úgy szeressétek egymást, ahogy

Én szerettelek titeket.

Arról fogja tudni mindenki,

Az én tanítványaim vagytok,

 

Ha szeretet van bennetek,

Egymás iránt. – mondta Jézus.

Majd ezután, így folytatta;

Még ma egy elárul közületek.

 

De az Ember fiának végig,

Kell járnia azt az utat,

Mely kijelöltetett számára.

Mégis jaj annak, ki elárulja.

 

A tanítványok megrémültek,

Elkezdték kérdezgetni Jézust,

Csak nem én vagyok az Uram?

Gondoltak döbbenten magukra.

 

Jézus még nem adott rá választ.

A Mester jobbján János ült,

Közvetlen mellette Péter.

Péter, János fülébe súgta,

 

Kérdezd meg tőle, kire gondolt?

János, odahajolt s megkérdezte.

Aki velem együtt mártja kezét,

A tálba az árul el engem.

 

Megszólalt Júdás; talán én vagyok?

Te mondtad,- szólt hozzá az Úr,

Amit tenni akarsz, tedd hamar.

Júdás felállt és otthagyta őket.

 

Akkor nem értették a többiek.

Miközben ettek, Jézus vette

A kenyeret, megtörte majd,

Áldást mondott; vegyétek, egyétek,

 

Ez az én testem, mely ti értetek,

Megtöretik s vette a poharat,

Hálát adott, odaadta nekik,

Igyatok ebből mindnyájan,

 

Mert ez az én vérem, az új

Szövetség vére, mely sokakért,

Ontatik ki, bűnök bocsánatára.

Ezt cselekedjétek majd mindig,

 

Az én emlékezetemre.

Nem iszom mostantól fogva,

Szőlőtőkének e terméséből

Addig a napig, amikor újra

 

Iszom azt veletek, az én

Atyám országába.

Vacsora után, dicséretet

Énekelve elhagyták a házat.

 

A GECSEMÁNÉ KERTBEN

Újszövetség IV.

100% 1 szavazat

A GECSEMÁNÉ KERTBEN

Írta: Poór Edit

 

A Mester és tanítványai,

Kimentek az olajfák hegyére.

Egyszer Jézus, így szólt hozzájuk;

Mind elhagytok engem, ma éjjel.

 

Ezt hallva nagyon megrémültek,

Hát még ők is hűtlenek lesznek?

Kik annyi éven át követték?

Ha mindenki el is hagy téged,

 

Én soha sem hagylak el; szólt Péter.

Ezen az éjszakán, mielőtt,

A kakas megszólal, háromszor

Tagadsz meg engem;- mondta Jézus.

 

Be kell teljesüljön az írás,

Elfognak, megvernek, kínoznak,

A keresztfán fogok meghalni.

De feltámadásom után,

 

Előttetek megyek Galileába.

Üljetek le itt, amíg én,

Elmegyek és imádkozom.

Maga mellé vette Pétert,

 

Jánost és testvérét Jakabot,

Ők kissé távolabb leültek.

Megszomorodott az én lelkem,

Kérlek, virrasszatok itt velem.

 

Ezután távolabb ment egy kicsit,

Arcra borult és így imádkozott;

Atyám, ha lehetséges távozzon,

El tőlem e keserű pohár,

 

Mindazonáltal, ne úgy legyen,

Ahogy én akarom, hanem,

Úgy legyen, ahogyan Te akarod.

Majd kérte Atyját, adjon erőt,

 

Szenvedések elhordozására.

Visszament Péterékhez,

Mind hárman elaludtak közben.

Ennyire nem bírtok egy órát,

 

Sem virrasztani velem?- kérdezte.

Imádkozzatok, hogy ne essetek,

Kísértésbe, a lélek ugyan kész,

De a test erőtelen. – kérte.

 

Másodszorra is elment Jézus,

Hogy imádkozzon az Atyához.

Amikor ismét visszatért,

Látta, ők újból elaludtak.

 

Már nem ébresztette fel őket,

Hanem hagyta, hogy aludjanak.

Jézus, harmadszor is elment

Imádkozni, majd megjelent,

 

Neki egy angyal a mennyből,

Vigasztalta, erősítette.

Így segítette Isten, Jézust,

Halálfélelem feletti győzelemre.

 

Amikor felállt, eltűnt minden

Félelem, szorongás szívéből.

Nem riadt vissza a haláltól,

Sem büntetés elhordozásától.

 

Ekkor odament tanítványaihoz,

Szelíden felébresztette őket.

Keljetek fel, eljött az óra,

Amikor az Ember fia,

 

Gonoszok kezébe adatik,

Közel van hozzám, az árulóm.

Ekkor sötétségből előlépett,

Kitárt karral Jézushoz rohant.

 

Üdvözlégy Mester s megcsókolta,

Júdás volt az, ki elárulta.

Mögötte nagy csapat emberek,

Fáklyákkal és fegyverekkel.

 

Papi szolgák, zsoldos katonák,

Rátették kezüket s elfogták.

Péter előrántotta kardját,

És azonnal lecsapott vele.

 

Egy papi szolga fülét érte.

Tedd vissza kardodat! – szólt Jézus,

Mert ki kardot fog, kard által vész el.

Közben megérintette a szolgát,

 

Erre, annak sebe begyógyult.

Mint egy rablóra, úgy vonultatok

Ki ellenem, kardokkal, botokkal.

Minden nap a templomban ültem,

 

Tanítottam és nem fogtatok el,

De ez a ti órátok és a

Sötétség hatalma alatt tettétek.

Majd megragadták s elhurcolták.

 

A tanítványok megijedtek,

Ők is hasonló sorsra jutnak,

Így mind elhagyták, szétszéledtek.

Jézust a főpap elé vitték.

 

JÉZUS A NAGYTANÁCS ELŐTT

Újszövetség IV.

100% 1 szavazat

JÉZUS A NAGYTANÁCS ELŐTT

Írta: Poór Edit

 

Jézust, nagytanács elé vitték,

Ahol összegyűltek a vének,

Valamint az írástudók is.

Kihallgatása következett.

 

János s Péter biztos távolból,

Követték őket a palotáig.

Először ők is elmenekültek,

De látták, őket nem keresik.

 

Ezért, igyekeztek utánuk,

Mesterük, közelébe lenni,

Abba reménykedtek talán,

Tehetnek majd érte valamit.

 

János még a kapun is bement,

Péter viszont megállt a kapuban.

Ott a szolgáló lány megkérdezte;

Te nem ennek az embernek a

 

Tanítványai közül való vagy?

Dehogyis! Nem tudom, mit beszélsz.

Válaszolta Péter s ott hagyta.

Úgy jöttek szájára a szavak,

 

Nem is gondolt utána, mit mond.

Rövid idő múlva, más szólt hozzá;

Ez a Názáreti Jézussal volt!

Esküvel fogadta, nem ismeri.

 

A házi szolgák tüzet raktak,

Hideg volt, melegedhessenek.

Péter is a tűz mellett állt.

Ismételten rászólt valaki;

 

De te is közülük való vagy!

Én nem ismerem azt az embert,

Ekként esküdözött Péter.

Azonnal megszólalt a kakas.

 

Emlékezett Jézus szavára,

„Mielőtt a kakas megszólal,

Háromszor tagadsz meg engem!”

Ekkor elhagyta az udvart,

 

És keserves sírásra fakadt.

Eközben a főpapok s egész

Tanács, hamis tanúvallomást,

Igyekeztek, kicsikarni.

 

Sok hamis tanú állt elő,

Mindent elkövettek, halálra

Adhassák Jézust, ez volt szándékuk.

De ellentmondóan nyilatkoztak.

 

Ám, találtak végül kettőt,

Akik egybehangzóan mondták;

Lerombolom Isten templomát,

És három nap alatt felépítem.

 

Ez szentségtörésnek számított.

Jézus, valóban mondott ilyet,

De nem ezt értette alatta.

Ő saját testéről beszélt,

 

Mely valóban temploma volt,

Benne lakozó Szentléleknek.

Ezt a templomot lerombolhatják,

Ám, harmadnapra felépíti.

 

Ezzel halálát s feltámadását,

Jövendölte meg a tömegnek.

Főpap semmit sem értett ebből.

Jézus, hallgatott egy szót sem szólt.

 

Megesketlek az élő Istenre,

Mond meg nekünk, te vagy a Krisztus,

Az élő Isten fia? – kérdezte

Kajafás a főpap tőle.

 

Te mondtad! – válaszolta Jézus.

Mostantól fogva meglátjátok,

Az Ember fiát ülni, Isten

Hatalmas jobbján és eljönni,

 

Az égnek felhőiben. – ezzel

Befejezte beszédét Krisztus.

Megbotránkozva felugrott

A főpap s megszaggatta ruháját.

 

Káromolta Istent! – kiáltotta,

Mit ítéltek? – kérdezte őket.

Bűnös, meg kell halnia! – felelték.

Majd neki ugrottak Jézusnak.

 

Szembe köpködték, arcul ütötték,

Hátulról bottal ütlegelték.

Gúnyolták, verték ahol érték.

Minden oldalról bántalmazták Őt.

 

Kiélvezték, a gyűlölt ellenségen

Vett hatalmat, győzedelmüket.

Isten fia nem védekezett,

Nem kért segítséget Atyjától.

 

Így hordozta el Ő bűneink

Büntetését és a sebei,

Által gyógyultunk meg mi.

Ez által lehetővé tette

 

Számunkra, hogy bármikor Isten,

Elé járulhassunk bűneinkkel,

S megbocsátó kegyelmét elnyerjük.

A papok halálra ítélték Őt.

 

Ám halálos ítéletet, nem

Állt módjukban végrehajtani.

Nem ők parancsoltak ott, hanem

Rómaiak voltak az urak.

 

Mikor Júdás látta, hogy Jézust

Elítélik, megbánta tettét.

Visszavitte a harminc ezüstöt,

A főpapoknak és véneknek.

 

Vétkeztem, ártatlan vért árultam el,

Mondta; s ledobta a pénzt a földre.

Mi közünk hozzá, te dolgod! – válaszolták.

Ott hagyta őket és elment, hogy

 

Felakassza magát egy fára.

A főpapok azt mondták ez vérdíj,

Nem tehetjük, templom kincséhez.

Döntést hoztak, megvették belőle,

 

Fazekas mezőt, temetkezés

Helyéül az idegeneknek.

Ezért híják ezt Vérmezőnek,

Mind a mai napig is.

  

JÉZUS PILÁTUS ELŐTT

Újszövetség IV.

100% 1 szavazat

JÉZUS PILÁTUS ELŐTT

Írta: Poór Edit

 

Másnap reggel a főpapok,

Megkötözve elvitték Jézust,

Pilátushoz, a helytartóhoz,

Kivégzés végrehajtására.

 

Pilátus megkérdezte őket,

Mivel vádolják a Messiást.

Papok, csak annyit mondtak, hogyha

Nem lenne bűnös, nem hozták volna.

 

A helytartó nagyon dühös lett;

Ha nem tartozik rám az ügy,

Vigyétek el s ítéljétek el.

Válaszolta, igen mérgesen.

 

A papok visszafeleseltek;

De nekünk nincs jogunk halálra

Ítélni Őt, pedig méltó rá.

Ekkor aztán elkezdték sorolni;

 

Lázadó, felkelést szított,

Állandóan izgatta a népet,

Hirdette, Ő a zsidók királya,

Valamint, hogy Ő a Messiás.

 

Pilátus, így magához hívatta,

Gondolta, beszélnie kell vele.

„Te vagy a zsidók királya?”- kérdezte

Jézus pedig így felelt neki;

 

„Az én országom nem e világból való.

Ha e világból való lenne az én országom,

Az én szolgáim, vitézkednének,

Hogy át ne adassak a zsidóknak.”

 

Tehát, mégis király vagy? – kérdezte

Tőle ismételten Pilátus.

Közben magában azt gondolta,

Ez az ember nem lehet bűnös.

 

Jézus pedig így folytatta;

„ Te mondod, hogy én király vagyok.”

Én azért jöttem e világra,

Bizonyságot tegyek az igazságról.

 

Mind az aki, hallgat szómra,

Az, az igazságból való.

Pilátus megvonta a vállát,

Mi az igazság senki sem tudja.

 

Egyre inkább meg volt győződve,

Jézus ártatlanságáról.

Mi bajuk lehet a papoknak

Vele, így gondolkodott magában.

 

Biztosan irigykednek őrá,

Mert szívesebben hallgatja

A nép Jézust, mint a papokat.

Már is mentő ötletet keresett.

 

Nem merte szabadon engedni,

Attól félt, hogy majd a papok,

Bevádolják őt a császárnál.

Szereti Jézust a tömeg,

 

Inkább az ő segítségükkel

Fogja kiszabadítani.

Minden évben ünnepi szokás,

Egy foglyot szabadon bocsájtani.

 

Úgy intézi, a nép dönthessen

Arról, kit bocsásson szabadon.

Biztos volt abban, a Messiást,

Fogja a tömeg választani.

 

Kihozatott egy gonosztevőt,

Lázadó, gyilkost a börtönből.

E rabot Barabásnak hívták.

Majd egymás mellé állította,

 

Az erkélyen a két foglyot.

E közben hatalmas sokaság,

Gyűlt össze palotája előtt,

Meg hallották, Jézus elfogták.

 

Pilátus, kihirdette a népnek,

Miképpen határozott velük.

Jézust, nem találtam bűnösnek,

Barabás, lázadó gyilkos.

 

„Kit bocsássak szabadon?”- kérdezte.

Élvezettel nézte a papok,

Dühös arcát s figyelte a népet.

Biztos volt benne, Jézust kiszabadítják.

 

Ám, ebben a pillanatban fontos,

Levelet kapott a küldönctől.

Felesége üzent neki,

Azt álmodta, akit a papok,

 

Elfogtak, ártatlan, bocsássa

Szabadon, ne ártsa bele magát.

E rövid időt kihasználva,

A papok szétfutottak a tömegben.

 

Barabást követeljétek,

Lázítottak a nép soraiba.

Jézus, csaló nem Messiás,

Meg kell Őt feszíteni; így agitáltak.

 

Pilátus, levelét olvasva,

Újra megkérdezte a népet;

Akkor, kit bocsássak szabadon?

A tömeg Barabást kiáltotta.

 

Ekkor Pilátus belesápadt,

Nem akart hinni a fülének.

Visszakérdezett ijedtében,

Mi legyen akkor Jézussal?

 

Feszítsétek meg! – ordították.

De hát mi rosszat cselekedett?

Kérdezte bosszúsan Pilátus.

Feszítsd meg! Keresztre vele!

 

Kiabálták, még hangosabban.

Lázadástól félt, így nem merte

Tovább feszíteni a húrt.

Felelősséget, sem mert vállalni.

 

Kihozatott egy tál vizet,

Megmosta kezét, szemük láttára,

„Mentes vagyok, ez ártatlan,

Ember vérétől.” – mondta Pilátus.

 

Tiétek a felelősség,

Azért, amit tesztek vele.

Kiáltotta, a tömeg felé,

Eltörte, kezében a pálcát.

 

Ezzel jelezve, hogy az ítélet

Végrehajtható és átadta,

A katonáknak Jézust.

Barabás kötelét eloldották.

 

Úgy van! Vére a mi fejünkön,

És a mi gyermekeinkén!

Ordította a nép egyhangúan.

Ez megnyugtatta Pilátust.

 

Minden kivégzés előtt a bűnöst,

Megkorbácsolták, ez volt a szokás.

Jézus, mindezt némán fogadta,

Bántalmazást is szótlanul tűrte.

 

Kicsúfolták, meggyalázták,

Ahol csak érték, bántalmazták.

Régi palástot dobtak vállára,

Nádszálat, nyomtak kezébe.

 

Tövisből, koszorút fontak,

Fejébe nyomták, mint egy koronát,

Oly erővel, bőrébe mélyedt,

Kiáltozták; „Zsidók királya!”

 

ÚT A GOLGOTÁRA

Újszövetség IV.

100% 1 szavazat

ÚT A GOLGOTÁRA

Írta: Poór Edit

 

Jézus, megkorbácsolása után,

Ruhájába visszaöltöztették.

Elhurcolták, hogy megfeszítsék.

Ő maga cipelte a keresztjét.

 

Már nagyon fáradt volt, megroskadt,

És kimerülten összeesett.

A katonák felsegítették,

Ám, nem volt képes tovább cipelni

 

Keresztjét, arra jött egy zarándok,

Cirénéből, Húsvéti ünnepre.

Felháborodott a látottakon,

Szemrehányást tett a katonáknak.

 

Mire ők kényszerítették,

Hogy vigye ő a keresztjét.

Simon, így hívták a zarándokot,

Csak később tudta meg,

 

Ki helyett vitte a keresztet.

A koponyák hegyére mentek,

Amit Golgotának neveztek.

Nagy sokaság követte őket.

 

Egy katona megsajnálta Jézust,

Odanyújtott neki egy serleget,

Melyben, kábítószerrel kevert

Bor volt, de Jézus megízlelve,

 

Nem itta ki, rögtön visszaadta,

Bár igen szomjas volt, de nem

Akarta elkábítani magát,

Hogy ezzel csökkentse szenvedését.

 

Szétfeszített karokkal felszegezték,

A keresztfára és ezután,

Felállították a keresztet.

Vele együtt, még két gonosztevőt,

 

Feszítettek keresztre, egyiket

Jobbról, a másikat bal felől.

Pilátus, egy táblát készített,

Három nyelven volt felírva,

 

Azért, hogy mindenki olvashassa.

„Názáreti Jézus a zsidók királya”

Jézus, feje fölé szegezték.

Az Úr, így imádkozott értük;

 

„Atyám, bocsáss meg nékik, mert

Nem tudják, mit cselekszenek.”

A nép nem értette, miért nem

Szabadítja ki magát onnan.

 

Hiszen, annyi sok csodát megtett,

Elkezdtek kételkedni benne.

A zsidók felháborodtak,

Táblán lévő felírás miatt.

 

Kérték Pilátust, javítsa át,

Hogy Ő magáról mondta király.

Ám nem volt erre hajlandó,

Hátat fordított s ott hagyta őket.

 

Jézus mellett, az egyik bűnös,

Odaszólt; Ha te vagy a Messiás,

Szabadítsd meg magad és minket.

Ám a másik rászólt; Szégyelld magad.

 

Mi megérdemeljük e büntetést,

Ő azonban semmi rosszat sem tett.

Odafordult és kérte; Uram,

Emlékezzél meg rólam, mikor

 

Bemégy a Te országodba.

Jézus, szelíden ránézett és

Így szólt; „Bizony mondom néked még ma,

Velem leszel a paradicsomban.”

 

A tömegben megpillantotta,

Édesanyját, kisírt szemekkel,

Mellette, János tanítványát,

Aki próbálta vigasztalni.

 

Jézus ekkor így szólt hozzájuk;

Anyám, ott a te fiad!- intett

Fejével feléjük, és ott a te anyád!

Ettől fogva János magához

 

Vette Máriát s gondoskodott róla.

Hirtelen, nagy sötétség borult,

A földre, három óra tájban,

Jézus, hangosan felkiáltott.

 

„Éli, Éli Lamma Sabaktani!”

„Én Istenem, miért hagytál el engem!”

Majd újra kivilágosodott,

„Szomjúhozom”- mondta Jézus

 

Egy valaki ecetbe mártott,

Szivacsot dárdára szúrta,

Szájához felnyújtotta neki.

Elfogadta, majd így kiáltott;

 

„Elvégeztetett! Atyám, kezedbe

Teszem le az én lelkemet!”

Lehajtotta fejét és meghalt.

Katonák, értetlenül nézték.

 

Abban a pillanatban templom

Kárpitja felülről az aljáig,

Kettéhasadt a föld megrendült,

A sziklák, meghasadoztak.

 

Mikor látták ezt a katonák,

Megremegtek, megrettentek,

„Bizony, Isten fia volt ez!”

Kiáltott fel a százados.

 

Mivel péntek volt, a zsidók,

Engedélyt kértek Pilátustól,

Hogy szombatra, ne maradjanak,

Majd fent a testek a keresztfán,

 

Törjék el lábszárcsontjaikat,

S vegyék le őket a keresztről.

A katonák, mind két bűnössel,

Ekként tettek, de látták Jézus

 

Már halott, neki nem törték el.

Egyik katona, lándzsájával,

Átszúrta az oldalát,

A sebből vér és víz folyt ki.

 

Nagypéntek volt, engesztelési

Ünnep egyszer és mindenkorra.

Jézus önmagát áldozta fel,

Minden emberért, Isten előtt.

 

JÉZUS TEMETÉSE

Újszövetség IV.

100% 1 szavazat

JÉZUS TEMETÉSE

Írta: Poór Edit

 

Meghalt az Úr Jézus, este lett.

Teste, még függött a kereszten.

Barátja, Arimathiai József,

Elment Pilátushoz elkérni

 

A testet, hogy eltemethesse.

A helytartó beleegyezett.

József és Nikodémus is,

Jézus követői voltak.

 

Ők vették le testét a keresztről,

Balzsamolajjal bekenték,

Drága gyolcsba, begöngyölték.

Golgotához közel, egy kertbe,

 

Üres sziklasírba helyezték.

Bejáratára nagy, hatalmas

Követ hengergettek s elmentek.

Szombati napon megpihentek.

 

Másnap, farizeusok, vének,

Pilátusnál összegyűltek.

A helytartótól azt kérték,

A sírt harmadnapig őriztesse.

 

Rossz volt a lelkiismeretük,

Emlékeztek ígéretére,

Midőn azt mondta; – „Harmadnapra

Feltámadok!” – féltek a papok.

 

Pilátus, beleegyezett,

Adok őrséget; – mondta,

„Őriztessétek csak a sírt,

Ha annyira akarjátok!”

 

Farizeusok elvezették,

A katonákat a sírhoz,

Majd őrhelyüket kijelölték.

Ezt követően hazaindultak.

  

JÉZUS FELTÁMADÁSA

Újszövetség IV.

100% 1 szavazat

JÉZUS FELTÁMADÁSA

Írta: Poór Edit

 

A harmadik nap reggelén,

Kelőnap első sugarával,

Már bearanyozta a földet.

Hirtelen, nagy földrengés támadt.

 

Úr angyala leszállt a menyből,

Arca fénylett, mint a villámlás,

Ruhája fehér volt, mint a hó.

Fél kezével elhengergette,

 

A követ a sír bejáratáról,

Majd leült rá és nyugodtan várt.

Katonák, reszkettek félelmükben,

Olyanokká lettek, mint a holtak.

 

Nem mertek az angyalra nézni,

Nem is mertek feléje menni.

Azonnal futásnak eredtek,

Menekültek, amerre láttak.

 

A Galileai asszonyok

Egy csoportja, elindult reggel,

Olajat és balzsamot vittek.

Tanakodtak, hogyan fogják majd,

 

Azt a nagy követ elgörgetni.

Amikor odaértek látták,

A kő már nincs a bejáratnál.

Meglepődtek, meg is ijedtek.

 

Beléptek a sírbarlangba,

Akkor rémültek meg igazán.

Ott egy fehér ruhás férfi állt.

Igyekeztek gyorsan kifelé,

 

Ám, angyal szavára megálltak.

Ti ne féljetek, mert tudom,

Megfeszített Jézust keresitek.

Nincs itt, feltámadott, amint mondta.

 

Menjetek, gyorsan mondjátok el,

Az Ő tanítványainak,

Jézus, feltámadt a halálból.

Asszonyok, csak elcsodálkoztak,

 

Szólni sem tudtak nagy örömtől.

Siettek, futottak mielőbb,

Elmondják a tanítványoknak.

Egyszer csak Jézus ott állt előttük.

 

Térdre borultak előtte,

Jézus ekképp szólt hozzájuk;

Ne féljetek, még nem megyek

Fel a mennybe Atyámhoz.

 

Még a többiek is mind,

Meg fognak majd látni engem.

Eredjetek, mondjátok el,

Hogy találkoztatok velem.

 

Ezzel eltűnt a szemük elől.

A nők, örömmel beszámoltak,

Tanítványoknak a történtekről.

Ők azonban komoran néztek

 

Rájuk, nem akarták elhinni,

Gondolták, eszüket vesztették,

A nagy szomorúság miatt.

Péter, János már nem volt közöttük.

 

Ők magdalai Máriától,

Megtudták nyitva van a sír,

És azonnal odasiettek.

Mária, kétségbeesetten,

 

Zokogott, miközben elmondta,

„ Elvitték az Urat a sírból,

És nem tudjuk, hová tették.”

Péter és János, amikor

 

Belépett a sírbarlangba,

Földbe gyökereztek lábaik.

A halotti leplek és kendők,

Szépen összehajtogatva,

 

Feküdtek Jézus feje helyén.

János ekképpen szólt Péterhez;

Nem lophatták el a testet,

Mert a lepedők sem lennének,

 

Itt, így összehajtogatva.

„Az Úr Jézus feltámadott!

Feltámadott a halálból!”

Pontosan úgy, ahogy megmondta.

 

Siettek vissza a többiekhez.

Mária, ott állt egyedül,

Vigasztalhatatlanul a sírnál,

Majd összeroppant fájdalmában.

 

Betámolygott a szikla sírba,

Ám, Jézus helyén két fehér

Ruhás férfi ült; – megkérdezték

Máriát, hogy miért sír?

 

Mert elvitték az én uramat,

S nem tudom, hogy hová; – felelte.

Majd megfordult, hogy kimenjen,

De az ajtóban ott állt még valaki.

 

Szelíden megkérdezte Ő is;

„Miért sírsz? Kit keresel?”

Jézus volt az, de Mária

Hulló könnyeitől nem látta.

 

Azt hitte a kertésszel beszél,

Ezért megkérdezte, hová vitte?

„Mária!” – szólította Jézus,

Most már felismerte a hangját,

 

És látta is, „Mesterem!” – kiáltott fel.

Sírva borult Jézus lábai elé.

Jézus, így szólt hozzá; „Ne érints!

Még nem mentem fel Atyámhoz.”

 

Előbb még találkoznom kell,

Többiekkel is, siess, szólj nekik.

Mond el, hogy találkoztál velem.

S eltűnt az asszony szeme elől.

 

Mária, rohant s már messziről,

Kiáltotta a tanítványoknak,

„Láttam az Urat!” – elmesélte,

Amit Jézus üzent vele.

 

E napon, Péternek is megjelent,

Ő is beszámolt a többieknek,

Arról, hogy találkozott vele,

Feltámadt, ahogyan azt ígérte.

 

Őrségből néhányan elmentek,

A főpapokhoz s jelentették,

Nekik, hogy mi történt a sírnál.

Ám, azok jókora összeget,

 

Fizettek a katonáknak,

Hogy azt hazudják,

A testet éjszaka ellopták,

Tanítványai, míg ők aludtak.

 

Azt ígérték, Pilátust meggyőzik,

És elhárítják róluk a bajt.

Katonák a pénzt elfogadták,

Úgy tettek, ahogyan ők mondták.

 

AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOK

Újszövetség IV.

100% 1 szavazat

AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOK

Írta: Poór Edit

 

Jézus barátai közül,

Ketten Emmausba mentek.

Pár óra járásra volt csak,

Jeruzsálemtől és közben,

 

A fővárosban történtekről,

Beszélgettek egymás között.

Melléjük lépett egy férfi,

Jézus volt, de nem ismerték fel.

 

Miről beszélgettek? – kérdezte.

Mire elmesélték neki,

Jézus Krisztus történetét,

Ők nem tudják, mit higgyenek.

 

Miért nem hisztek? – kérdezte Jézus

Gondoljatok arra, mit mondtak,

A próféták a Messiásról,

S végig, az írást magyarázta.

 

Így érkeztek meg Emmausba,

Jézus, úgy tett mintha tovább menne,

Ám a két férfi marasztalta,

Maradj velünk vacsorára.

 

A Messiás engedett nekik,

Majdan bement velük a házba,

Amikor asztalhoz ültek,

Vette a kenyeret s imádkozott.

 

Megtörte, feléjük nyújtotta.

Erre megnyíltak szemeik,

Egyszeriben felismerték.

Hangosan felkiáltottak,

 

„Mester!” – de Ő eltűnt előlük.

Könnyes szemmel néztek utána.

Azonnal felkerekedtek,

Visszamentek a tanítványokhoz.

 

Ott találták egybegyűlve őket,

Mindnyájan, hozzátartozókkal.

Majd lelkendezve újságolták,

Tényleg, igaz, az Úr feltámadt.

 

Elmesélték a történteket,

És azt, hogyan ismerték fel Őt,

A kenyér megtöréséről.

Miközben ezeket mesélték,

 

Ő maga állt ott közöttük,

És így szólt; „Békesség néktek!”

Hirtelen nagyon megijedtek,

Nagy csoda volt ez számukra.

 

Mit féltek? Mért nem hisztek már végre?

Saját szemeteknek higgyetek!

Tapogassatok meg alaposan,

Én vagyok az valóban; – mondta.

 

Egész este velük maradt,

Megmagyarázta nekik, amik

Történtek, s amik fognak ezután.

Szívükben békesség, öröm volt.

 

Új élet kezdődött számukra.

Eltűnt kétségbeesésük,

Boldogok voltak, mert már hittek,

Jézus feltámadt! Jézus él!

 

A HITETLEN TAMÁS

Újszövetség IV.

100% 1 szavazat

A HITETLEN TAMÁS

Írta: Poór Edit

 

Tamás, egyike volt Jézus,

Tizenkét tanítványának.

Ő nem volt ott a többiekkel,

Mikor a Mester megjelent nekik.

 

Mindent megmozgatott azért,

Hogy megtalálja Mesterének,

A sírból eltűnt holttestét.

Ám hiába fáradozott.

 

Visszatért a tanítványokhoz,

Kimerülten, eredménytelenül.

Ők elmesélték neki, hogy

Távolléte alatt, megjelent

 

Jézus, feltámadt, ahogy ígérte,

Egész estét velük töltötte.

Tamás indulattal közölte;

Nem hiszem, ha nem látom kezén,

 

A szegek helyét és nem teszem,

Kezemet az oldalára.

Nagyon elszomorodott azon,

Hogy neki nem jelent meg Jézus.

 

Pedig ő egyedül kereste,

Kutatta az eltűnt holttestet,

Biztos volt benne, hogy ellopták,

Vádolta a papokat, őröket.

 

Nyolc nap múlva, ismét együtt voltak,

A tanítványok, Tamás is ott volt.

Az ajtók pedig be voltak zárva.

Egyszer csak Jézus megállt középen.

 

„Békesség néktek!” – így szólt Tamáshoz;

Nyújtsd ide ujjad, nézd meg a kezem,

Aztán nyújtsd ide a kezedet,

És tedd ide az oldalamra.

 

Ne légy hitetlen, hanem hívő.

Tamás felkiáltott; Én Uram!

Mivel látsz engem hiszel, boldogok

Kik nem látnak és hisznek! – szólt Jézus.

 

Tamás, nagyon elszégyellte magát,

Már hitt és értette Mesterét.

Öröm könnyei peregtek arcán,

Lelkében nyugalom honolt immár.

 

JÉZUS A TIBERIÁS TENGERNÉL

Újszövetség IV.

100% 1 szavazat

JÉZUS A TIBERIÁS TENGERNÉL

Írta: Poór Edit

 

Tanítványok a parton ültek,

Jézust várták, ki még nem jött meg.

Péter felállt, hogy halászni megy,

A többiek is vele mentek.

 

Kivetették ugyan a hálót,

De nem sikerült halat fogni.

Mielőtt partot értek volna,

Egy férfi a víz szélén így szólt;

 

Vessétek be a hálótokat,

A hajótok másik oldalán.

Ott annyi hal lett hálójukba,

Nem tudták beemelni a hajóba.

 

János szeme felragyogott,

Ez az Úr! – kiáltotta Péternek.

Partra érve látták, ég a tűz,

Az Úr Jézus közelében.

 

Már nyárson sült a hal számukra,

Kenyér is elő volt készítve.

Hozzatok ide még pár halat,

Most fogottakból; mondta Jézus.

 

Reggeli után Pétertől,

Megkérdezte a Messiás;

Jobban szeretsz te engem másoknál?

Igen Uram, Te tudod, hogy én

 

Szeretlek téged; – válaszolta.

Legeltesd a bárányaimat!

Majd másodszor is megkérdezte;

Péter, szeretsz te engem?

 

Igen Uram, Te tudod, hogy én

Szeretlek téged; – válaszolta.

Őrizd az én juhaimat!

Harmadszor ismét megkérdezte;

 

Péter, szeretsz e engem?

Nagyon elszomorodott Péter,

Hogy háromszor is kérdezi tőle,

Az Úr, hogy szereti e Őt.

 

Aztán még szomorúbb lett, mert arra

Gondolt, ő háromszor tagadta meg.

Csendesen suttogta; – Uram Te,

Mindent tudsz, azt is, hogy szeretlek.

 

Legeltesd az én juhaimat!

Ekként szólt Jézus Péternek.

Ebből tudták, mindent megbocsájtott,

Szolgája lehet, az Úrnak örökké.