INDIÁN NYÁR

Természet

100% 3 szavazat

INDIÁN NYÁR

Írta: Poór Edit

 

Hideg őszi napok után,

Még egy utolsó hőhullám,

Mit felhevít a napsugár,

Majd, végleg elköszön a nyár.

 

Színpompázó falevelek,

Hullanak őszt jelezve,

Fák, vetkőzik ruhájukat,

Kérgeikbe burkolóznak.

 

Felkészülnek ők a télre,

Ám, még fürödnek a fényben,

Indián nyár melegében,

Elsuhanó lágy szellőben.

 

Természetnek, nagy csodája,

Szivárványos őszi tájban,

Nyári meleg kacsintása,

Pillanatnyi vidámsága.

                            

ALKONYODIK

Természet

100% 2 szavazat

ALKONYODIK

Írta: Poór Edit

 

Lemenőben már a Nap,

Látóhatárt elhagyva,

Izzó aranysárga fényt,

Bíbor vörös áthatja.

 

Sziluettjében az ég,

Rózsaszín és sötétkék,

Természet nyugovóra tér,

Csak Hold ezüst fénye él.

 

Éjszakának éjjelén,

Előbújnak csillagok,

Égbolt tőlük felragyog,

S vezetnek a Tejúton.

 

Mint, ahogy a Föld forog,

Váltja egymást Nap és Hold,

Időkerék mostoha,

Pörög s nem áll meg soha.

 

Évek elszállnak tova,

A test lesz Földnek pora,

Lélek fényként él újra,

Egy új dimenzióban.

 

A Föld is elfáradt már,

Megújulására vár,

Fájdalmasan szüli majd,

Míg terheit lerázza.

 

Feltisztulva könnyedén,

Emelkedik fényében,

Új arcát megtalálva,

Születik meg Földanya.

 

 

A VÖLGY

Természet

100% 2 szavazat

A VÖLGY

Írta: Poór Edit

 

Hegyvonulat mélyében,

Hűs, kis patak csordogál,

Kristály tiszta vizében,

Látszik sziklás kavicságy.

 

Meredek hegyoldalak,

Követik a víz útját,

Kis fahidak engedik,

Túrázót a völgyön át.

 

Égig érő lombos fák

Árnyékában, néha – néha,

Megtörik a fénysugár,

Mely, sejtelmesen árad át.

 

Lágy szellő fuvallata,

A testet simogatja,

Csendes erdő mélyében,

Madarak, víg dallama.

 

Fenyvesek elsuttogják,

E vadregényes tájnak,

Oly csodás történetét,

Völgy kialakulásának.

 

Vihar tépte fák az úton,

Szólnak megért időkről,

Szakadékos hegyoldal,

Benőtt, friss, zöld mohákkal.

 

Sziklás katlan végében,

Vízesés zuhan alá,

Szemet elkápráztató,

Gyönyörű, festői táj.

 

ÉRKEZIK AZ ŐSZ

Természet

100% 2 szavazat

ÉRKEZIK AZ ŐSZ

Írta: Poór Edit

 

Érkezik az ősz, múlik a nyár,

Ám, Nap forrósága még átjár.

Még lüktetve mutatja magát,

Majd a hűvös ősz köszönt ránk.

 

Erdő, szín kavalkádban úszik,

Sárga – barna árnyban pompázik.

Pirosan izzó falevelek,

Váltották fel az örökzöldet.

 

Aranyló fasor lombjai között,

Ősi templom tornya tündököl,

Megtörve erdő csendjét,

Harangszóval jelzi létét.

 

Lengedeznek már hűvös szelek,

Fák, lombjukat adják a földnek.

Kopáron merednek ég felé,

Várva takarót, mely hófehér.

 

 

SÉTA AZ ERDŐBEN

Természet

100% 10 szavazat


SÉTA AZ ERDŐBEN

Írta: Poór Edit

 

Túrázni indul egy vidám csapat,

Élükön, túravezető halad.

Zizeg a falevél lábuk alatt,

Fáradhatatlan a csipet – csapat.

 

Néha meg – meg állnak, gyönyörködnek,

Mily csodás látványban részesülnek.

Széjjelnyílnak erdő lombjai,

Csalogatnak tisztás kék fürtjei.

 

Mámorító Menta s Levendula,

Út szélén szeder, málna, bokorban.

Frissítő csemege túrázóknak,

Kis időre sétával fel is hagynak.

 

Megjelenik az égnek királya,

Sasok köröznek vitorlázva.

Kicsinyeiket, így védik, óvják,

Látványuk, meghatóan csodás.

 

Sziklák között bandukolva tovább,

Láthatjuk a természet, mily vidám.

Hatalmas békát faragott kőből,

Ki arra jár, megcsókolja rögtön.

 

Királyfivá, ugyan nem változik,

De mindenki reménnyel távozik.

Sudár fáknak különbözősége,

Az erdők mélyének nagy rejtélye.

 

Körül öleli, arra haladót,

Nyugalmával és szeretetével

Árasztja el a kirándulót,

S csendjében, néha halkan susog.

 

Sötét, sűrű fák lombjai között,

Úgy cikázik a napnak sugara,

Mint fel – fellobbanó gyertyaláng,

Őszi, alkonyati éjszakában.

 

Az útnak végén egy szirthez érve,

Túrázók, álmélkodva megpihennek.

Hegy nyelve nyúlik a levegőbe,

Alatta tátong szakadék mélye.

 

Hegyoldalak arca körülötte,

Zöld, piros, sárga, barna árnyai,

Pompáznak szín kavalkádjai,

S szédítő, varázslatos szépsége.

 

Lelket bűvölő e táj ereje,

Aki egyszer látja s megcsodálja,

Örökké visszhangzik lelkében,

A hegy ormának hívószava.

 

TENGERPART

Természet

100% 10 szavazat

 

TENGERPART

Írta: Poór Edit

 

Némán ülök a tengerparton,

Tekintetem a hullámokon.

Ó mily ereje van a víznek,

Fodrozódnak habjai fehéren.

 

Sós illatot hoz a szél felém,

Tengernek zúgása zenél.

Kagylót sodor aranyhomokra,

Hűsít a pálmafák árnyéka.

 

Távolban, dagadó vitorla,

Ősi, régmúlt idők hajója.

Megborzolva hátát a víznek,

Siklik, oly kecsesen tova.

 

Tűzpiros, kék, rózsaszín, sárga,

A szivárványszínek pompája,

Fénylő korall erdők csodája,

Tengeri mélység élővilága.

 

Lelkemben hordozom e tájat,

Olykor fellebbentem a fátylat,

Elmerülök tükröződésében,

S a szelek szárnyán visszatérek.

 

A NAP

Természet

100% 4 szavazat

A NAP

Írta: Poór Edit

 

A legcsodálatosabb,

Ősi, égi tünemény,

Életet, melegséget,

Áraszt a Föld bolygóra.

 

A napból sugárzik ki,

Az a delejes erő,

Amit a légköre,

Meleggé alakít.

 

 Fényével beragyogja,

A naprendszerünket,

Világosságot adja,

A világmindenségnek.

 

Erői leáramlása,

Hoz szeretetet szívünkbe,

Békés, nyugodt áldása,

Emeli fel lelkünket.

 

Vakítón, királynőként,

Ragyog az égbolton,

S csillagok világának,

Ő felséges koronája.

A HOLD

Természet

100% 4 szavazat

A HOLD

Írta: Poór Edit

 

Az éj sötétjében,

 Ragyogó csillagok,

Sugárzó fénykörében,

Ezüstösen csillog,

 

 A felderengő Hold.

Formája változó,

Újhold, kecses, íves,

Földről, így látható.

 

 Gyönyörű látványt nyújt,

Növekszik fokozatosan,

Napról-napra az égen,

S kiteljesül egészen.

 

Oly varázslatos fénye,

Elcsábul a tekintet.

Közelsége folytán,

A Földre, erősen hat.

 

 Telihold erőinek,

Szabad leáramlása,

Nyugtalanítóan hat,

Az emberi világra.

 

 Mély tenger árapálya,

Függ a Hold járásától,

És ilyenkor szenvedünk,

Az álmatlanságtól.

 

 Felszíne rideg, kietlen,

Felénk mindig, fénytől

Duzzadt arcát mutatja.

Ám, sötét túloldalán,

 

 Az élet mostoha.

Kábulatba ejtő,

Szépsége földünkről,

Eltereli figyelmet,

 

 A magában hordozó,

Sötétség erőiről.

Az égbolton egyedüli,

Éj királynőként tündököl.

 

ELSÜLLYEDT VILÁGOK

Természet

100% 4 szavazat

ELSÜLLYEDT VILÁGOK

Írta: Poór Edit

 

 Atlantisz Aranykora,

 Első, éden korszaka.

 Tökéletes harmónia,

 Szeretet és az erő,

 

 Tartotta egyensúlyba.

 Ismerték ősi tanítást,

 Fénnyel, energiával,

 S kristállyal gyógyítást.

 

 Ám, az isteni elvektől,

 Elkezdtek távolodni,

 Az erő és hatalom

 Kezdett túlsúlyba kerülni.

 

 Az egyensúly felborult,

 S természeti katasztrófa,

 Elkerülhetetlen volt,

 Ősi kultúra lezárult.

 

 Az Atlanti óceán,

Mélyére süllyedve,

 Atlantisz elpusztult,

 S a legenda fent maradt.

 

 Lemuria, titkos föld,

 Ők telepatikus úton

 Kommunikáltak egymással.

 Közvetlenül Atlantisz

 

 Mellett helyezkedtek el.

 Az atlantiszi mágusok,

 Hatalomért vetélkedtek,

 A Lemuriaiakkal.

 

 Óhatatlanul, olyan

 Nagy kozmikus erőket,

Szabadítottak a földre,

 Melynek következménye,

 

 Katasztrófák sorozatát,

 Hozta el a bolygóra.

 Lemuria is elsüllyedt,

 Az Indiai óceán,

 

 Mélye lett temetője.

 Így tűnt le egymás után,

 Emberiség bölcsője,

 Ősi kultúrák léte.

 

 Mu, hatalmas ősi föld,

 Három területből állt.

 Hawaiitól északra,

 A déli határa,

 

 Fidzsi – Húsvét szigetek,

 Vonalai alkották.

 A népeik fényűző

 Otthonaikban éltek.

 

 Faragott, nyitott tetejű

 Templomokban imádkoztak.

 Nagyon műveltek voltak,

 Egyetlen hatalmas kőből,

 

 Faragtak ki szobrokat.

 Az uralkodó faj szép,

 Sötét szemű, sima hajú,

 Lágy tekintetű nép volt.

 

 Ám, e föld vulkanikus

 Tüzek hamujává lett,

 Majd Csendes óceánba

 Süllyedve, pusztult el.

 

 Az elsüllyedt világok,

 Szellemlégiói,

Szerte inkarnálódtak,

 Az egész nagyvilágban.

 

SZOMORÚ FELHŐ

Természet

100% 1 szavazat

SZOMORÚ FELHŐ

Írta: Poór Edit

 

Szomorú a felhő,

Szél fújja homlokát,

Gondterhelt ráncai,

Csillognak könnyei.

 

Hull, csak hull a zápor,

Haragszik az ég is,

Nagy villámokat szór,

Vele sírok én is.

 

Sötét, zord, gomolygó,

Dübörgő ágyúszó,

Fák süvítő lombja,

Csak úgy törik az ága.

 

Tépáz, zúz, rombolja,

A viharnak mindegy,

Mi marad utána,

Ha elvonul innen.

 

Gyorsan jön, gyorsan megy,

Csak átvonul itt lent.

A sötét fergeteg,

Többé nem fenyeget.

 

Amott már Nap fénylik,

Mosolyog az ég is,

Aranyló sugarával,

Szivárvány felfénylik.

 

Borúra jön derű,

Az élet ily nedű,

Örömre, bánatra,

Csak a könny áradna.